Zenélő Taxi néven rendhagyó zenei akció indul június 9-én Budapesten, egy kisbusz szállít utasokat a városban, miközben fedélzetén élő koncert zajlik.
Izgalmas lüktetésű dallal rázza fel az esős napokat ByeAlex

ByeAlex februárban adta ki öt dalos van1szektám kislemezét, ami zeneileg sokszínű (köszönhető ez Somogyvári Daninak is), hangulatában nosztalgikus, szövegileg hatásos, erős, hiszen főhősünk időnként pofátlanul költői sorokkal, máskor pedig már-már provokatív gondolatokkal tör előre.
A Csillag Születik elsőként bejelentett zsűritagja azóta az Erkelben adott symphonic koncertje anyagait szállította le, ám most itt egy friss track vodkashot címmel. Alex munkásságában mindig érezhető a folyamatos megújulás, a kísérletező hangszerelés, nincs ez másként most sem. A vodkashot gyors, izgalmas lüktetésű dal, amelyben megjelenik az előadótól már jól megszokott őszinte, szókimondó szövegvilág a külvilágra és a belső folyamatokra egyaránt reagáló sorokkal.
írta: Hatos Niki
forrás: Varga Zsófia
Új képzési programot indít a Sziget és a Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK), elstartolt a hellonext Steward program jelentkezése. A kezdeményezés célja, hogy fiatalok bevonásával erősítse a fesztiválok biztonsági és támogató rendszerét, miközben gyakorlati betekintést ad egy nagyrendezvény működésébe.
Az áprilisban megjelent, 33 számos Air 2 album és a május 2-i Budapest Park-koncert után újabb állomáshoz érkezik Co Lee és a WAVY kollektíva közös projektje. Július 10-én a budai hegyekben található Farkashegyi repülőtéren rendeznek egynapos, exkluzív lemezbemutató minifesztivált.





