Ilyen volt Helka különleges találkozása a Fekete Zaj közönségével

Egy régi, poros citera, egy polc a nagypapánál és egy spontán próbálkozás kellett ahhoz, hogy elinduljon Helka zenei története. A hangszer megtalálása elsőre egyszerű családi emléknek tűnhetett, ám amikor Helka levette a polcról, a földre tette, majd megpengette, egy olyan folyamat kezdődött el, amelynek eredményeként ma már zenészként és zenetanárként is aktív. Alkotóként emellett más területek is foglalkoztatják: illusztrációval is próbálkozik, miközben saját megfogalmazása szerint folyamatosan tanulja az életet, fejlődni szeretne, és keresi azokat a lehetőségeket, amelyekben új oldalait mutathatja meg.

Helka bemutatkozásában több olyan tulajdonságot is kiemel, amelyek meghatározzák a személyiségét és alkotói hozzáállását. Zenész, zenetanár, introvertált, időnként félénk, ugyanakkor alkotó kedvű emberként ír magáról. Nem kizárólag egyetlen művészeti területben gondolkodik, hanem több irányban is próbálkozik. Az illusztráció például egy újabb olyan terület, amelyben szárnyait próbálgatja. Mindez jól mutatja, hogy számára az alkotás nem lezárt folyamat, hanem állandó tanulás és kísérletezés.

A zenei pálya kiindulópontja különösen egyszerű történet. Helka a nagypapájánál talált rá a régi citerára, amely addig a polcon állt. A hangszer már nem volt új, ráadásul poros is volt, mégis felkeltette a figyelmét. Amikor letette a földre és megpengette, megszületett az első kapcsolat közte és a zene között. Innen indult az út, amely később a zenetanári és előadói tevékenységhez vezetett.

A hangszerrel való első találkozás története azért is érdekes, mert nem egy előre megtervezett pályaválasztásról beszélhetünk. Nem egy hosszú ideje követett terv első állomása volt, hanem egy hétköznapi helyzetből kialakuló felfedezés. Egy polcon lévő régi tárgy egyszer csak megszólalt, és Helka számára ez elegendő volt ahhoz, hogy tovább induljon ezen az úton.

Azóta a zene mellett az oktatás is fontos szerepet kapott az életében. Zenetanárként nemcsak saját elképzeléseit valósítja meg, hanem tudását másoknak is átadhatja. Ez a szerep különleges felelősséget jelent, hiszen a tanítás során nem pusztán technikai ismeretekről van szó. A zene iránti érdeklődés felkeltése, a gyakorlás ösztönzése és az egyéni fejlődés támogatása szintén része lehet annak a folyamatnak, amelyben egy tanár részt vesz.

Helka történetének egyik fontos állomása volt a Fekete Zaj Fesztivál. A Mátrában megrendezett esemény zenei kínálata a műfajok széles spektrumát fogja össze. A darkwave, a post-punk, a kísérleti elektronika és az extrém metal egyaránt megtalálható a programban. A fesztivál olyan produkcióknak is helyet ad, amelyek a megszokott zenei kategóriákon kívül esnek, ezért a közönség és az előadók számára egyaránt fontos találkozási pont lehet.

Helka egyedül érkezett a fesztiválra. A helyzet kezdetben szokatlan volt számára, hiszen egy olyan közegbe került, amelyben nem ismert mindenkit, és amelyről előzetesen bizonyos elképzelései voltak. Saját beszámolója szerint azt gondolta, hogy az ott jelen lévő emberekkel valószínűleg nem sok közös témája vagy kapcsolódási pontja lehet.

Utólag azonban úgy látja, hogy ezek az elképzelések előítéletekre épültek.

A fesztiválon szerzett tapasztalat éppen ezért nemcsak szakmai vagy zenei élményt jelentett számára, hanem személyes felismerést is. A helyszín és a közönség elsőre idegennek tűnt, ám az esemény végére kiderült, hogy a feltételezett különbségek korántsem olyan jelentősek, mint amilyennek előzetesen látszottak. A közös érdeklődés és az egymásra figyelés sokkal könnyebben kialakította a kapcsolatot, mint azt korábban gondolta volna.

Az első benyomások között még a ruhaválasztás is szerepet kapott. Helka utólag felidézte, hogy örült annak, amiért nem a habos-babos, rózsaszín ruháját vette fel, hanem fekete felsőt választott. Ettől valamivel jobban beleillőnek érezte magát a fesztivál közegébe. A történet egyszerre mutatja meg a kezdeti bizonytalanságot és azt a természetes emberi igényt, hogy egy új társaságban mindenki keresse a helyét.

A fesztivál atmoszférájának megismerése után azonban a külsőségek háttérbe szorultak. Helka számára sokkal fontosabbá vált az a tapasztalat, hogy milyen fogadtatásban részesült az előadása.

A Kacsatónia nevű színpad körül a vártnál jóval nagyobb közönség gyűlt össze. A helyszín különlegességét az is adta, hogy a színpadot egy kacsákkal teli tó vette körül. Helka meglepetésére sokan leültek a környéken, hogy meghallgassák a produkcióját. Nem csupán néhány érdeklődő állt meg rövid időre: a jelenlévők végighallgatták a műsort.

A közönség reakciója több szinten is visszajelzést jelentett számára. A hallgatók tapsoltak, videókat készítettek, majd az előadás után többen személyesen is odamentek hozzá. Gratuláltak, és kifejezték, hogy tetszett nekik, amit hallottak. Ezek a gesztusok egy olyan előadó számára, aki egy számára korábban idegennek gondolt közegben lép színpadra, különösen fontosak lehetnek.

Az egyik néző egy almával is megajándékozta Helkát köszönetképpen. A gesztus egyszerű, mégis jól érzékelteti azt a közvetlen és személyes kapcsolatot, amely egy fesztiválon az előadók és a közönség között kialakulhat. Nem egy hivatalos találkozásról vagy szervezett rajongói eseményről volt szó, hanem egy spontán reakcióról egy produkció után.

Helka ezt az élményt emberi, őszinte és szép találkozásként írta le. A Fekete Zajon történtek így túlmutattak azon, hogy egy zenész fellépett egy fesztivál egyik színpadán. A tapasztalat számára azt is megmutatta, hogy az előzetes benyomások könnyen félrevezethetik az embert.

A fesztivál egyik fontos sajátossága éppen a sokféleség. A rendezvény olyan zenei irányzatokat kapcsol össze, amelyek között jelentős különbségek lehetnek, miközben közös közönséget és közösséget is képesek megszólítani. A darkwave-től a post-punkon át az elektronikus kísérletekig, illetve a szélsőségesebb metalprodukciókig sokféle előadó jelenik meg. Ebben a környezetben nem feltétlenül az számít, hogy ki milyen háttérből érkezik, milyen ruhát visel vagy milyen zenei kategóriát részesít előnyben, hanem az, hogy hajlandó-e figyelmet fordítani az ismeretlen produkciókra.

Helka saját története ezt a folyamatot személyes oldalról mutatja meg. Egyedül érkezett, kezdetben bizonytalanul figyelte a környezetét, majd fokozatosan megtapasztalta, hogy a feltételezett távolságok nem akadályozzák a kapcsolódást. Az előadás után kialakuló beszélgetések és visszajelzések megerősítették benne, hogy érdemes volt kilépnie abból a komfortzónából, amelyben az első benyomásai alapján maradhatott volna.

A Fekete Zaj saját meghatározása szerint a független zene, a közösség, a sokszínűség és a természet felfedezésének ünnepe. A Mátra hegycsúcsainak környezetében létrejövő fesztivál az ismerős és az ismeretlen közötti átjárásra épít. Helka élménye alapján ez nem csupán egy kommunikációs üzenet, hanem a gyakorlatban is megtapasztalható működés.

A történet egyik tanulsága, hogy a zenei közösségek nem mindig úgy működnek, ahogyan azokat kívülről elképzeljük. Egy fesztivál látogatói között lehetnek különböző ízlésű, hátterű és érdeklődésű emberek, mégis létrejöhet közöttük kapcsolat egy koncert vagy egyetlen dal kapcsán. Az ilyen találkozások egy előadó számára szakmai visszajelzést, személyes megerősítést és új tapasztalatot egyaránt jelenthetnek.

Helka számára különösen fontos lehetett, hogy a közönség nemcsak jelen volt, hanem aktívan reagált is a produkciójára. A taps, a felvételek készítése és az előadás utáni gratulációk egyértelmű jelzései annak, hogy az emberek figyelmet szenteltek annak, amit hallottak. Az alma pedig szimbolikus helyett elsősorban konkrét, hétköznapi gesztusként vált emlékezetessé: egy néző így fejezte ki köszönetét.

A Fekete Zajon szerzett élmény ezért Helka számára nem kizárólag egy fellépés emléke. A fesztivál megváltoztatta azt is, ahogyan egy korábban ismeretlen közösségre tekintett. A saját megfogalmazása szerint félre kellett tennie az előítéleteket, amelyekkel érkezett. A tapasztalat pedig arra mutatott rá, hogy a valódi találkozások gyakran felülírják azokat a képeket, amelyeket egy közösségről vagy annak tagjairól előzetesen kialakítunk.

Helka pályája közben továbbra is több területen keresi a lehetőségeket. A zenélés és a tanítás mellett az illusztráció iránt is érdeklődik, és saját magát olyan alkotóként határozza meg, aki folyamatosan fejlődni szeretne. Ez a hozzáállás összhangban van azzal a történettel is, ahogyan a zene bekerült az életébe. Egy régi citera felfedezéséből indult egy új érdeklődés, amely idővel komolyabb tevékenységgé alakult.

A nagypapánál talált hangszer története így ma már egy hosszabb alkotói út kezdetét jelenti. A poros citera megpengetése és a Fekete Zaj Kacsatónia színpadán adott koncert között hosszú folyamat húzódik: tanulás, gyakorlás, tanítás, fellépések, új művészeti területek kipróbálása és természetesen olyan helyzetek is, amelyekben az embernek saját előzetes elképzeléseit kell felülvizsgálnia.

A Fekete Zajon történtek azt is megmutatták, hogy egy előadó számára a közönség reakciója nem feltétlenül a nagy számokban mérhető. Egy megtelt terület, a végighallgatott koncert, néhány felvétel, egy gratuláció vagy akár egy alma is lehet olyan visszajelzés, amely hosszú időre megmarad. Helka esetében ezek együtt egy olyan fesztiválélménnyé álltak össze, amelyben a zene mellett a közösségi találkozásnak is meghatározó szerepe lett.

A Fekete Zaj közegében végül nem az bizonyult fontosnak, hogy Helka mennyire illeszkedik egy előre kialakított képbe. Sokkal inkább az, hogy előadóként mit hoz létre, a közönség pedig hogyan reagál erre. Az egyedül érkező zenész egy olyan közösségi élménnyel távozott, amely átírta a fesztiválról és annak látogatóiról alkotott kezdeti elképzeléseit.

Az út tehát egy régi citerával kezdődött egy családi házban, és egy olyan fesztiválszínpadig vezetett, ahol Helka egy számára korábban ismeretlen közeg előtt mutathatta meg zenei világát. A történet folytatása pedig továbbra sincs lezárva: a zenész, zenetanár és több művészeti területtel is kísérletező alkotó saját megfogalmazása szerint folyamatosan fejlődni szeretne. A Fekete Zaj pedig ehhez nemcsak fellépési lehetőséget, hanem egy fontos személyes tapasztalatot is adott: az előítéletek mögött sokszor jóval több közös pont található, mint amennyit elsőre feltételeznénk.

A cikk elkészülését a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Programiroda támogatta.
szerkesztette: Hatos Niki