Megjelent GAB friss-ropogós száma, a FORRÓ, amely az ősszel érkező nagylemeze következő előfutára. Az új szerzemény fontos állomása lesz az album történetének: egy olyan érzelmi fordulópontot mutat be, ahol a bizonytalanságot fokozatosan felváltja az otthonosság, az önazonosság és az önszeretet.
Ilyen volt az Anonim bűnösök

A Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg Somme Sketcher - Anonim bűnösök című szórakoztató irodalma. A 38 fejezetből álló kötet egy ellenségekből szerelmesek típusú maffiarománc, erős érzelmi töltettel. A könyv a lassan beinduló kategóriába tartozik, az elején annyi olasz névvel találkozunk benne, hogy számomra már zavaró volt, folyamatosan vissza kellett lapoznom, hogy tudjam ki-kicsoda. Ha már a gyengeségeket említem, a főhősünket jelentő Rory a szitokszavak helyett madár neveket használ, ami engem őszintén: nagyon idegesített. Ugyanakkor tetszett az írásban, hogy tökéletes összhangban vannak benne a lassú érzelmi építkezések és az erőszakos jelenetek. Érdemes kivárni, hogy beinduljon a dark romance történet, mert utána csak úgy kapkodhatjuk a fejünket a megannyi esemény hatására.
Az olvasás során olyan témákkal foglalkozhatunk, mint a szexuális bántalmazás, a trigger, az erőszak, a gyilkosság, valamint a családi kötelékek.
AMI VELEM MARADT, MINT GONDOLATISÁG: ERŐS SPOILER VESZÉLY!///
- Mi számít megváltásnak egy bűnös világban? Hol a határ megbánás és bűnbocsánat között?
- Lehet igazán szeretni egy bűnöst?
- A traumák nem gyógyulnak be minden esetben, együtt kell velük élnünk.
- A szerelem és a vonzódás elég ahhoz, hogy feladjuk a korábbi életünket és akár háborút robbantsunk ki?
- A családunkért mindent?
- Nem minden szerelem rózsaszín buborék…
NEKED AJÁNLOM:
- Abszolút a 18+-os kategóriába sorolom ezt az írást.
- Ha szereted a sötét, erőszakos (annyira sok nincs benne) maffia romantikát, ahol a szereplők nem haboznak és a feszültség is folyamatos.
- Nem ajánlom, ha érzékeny vagy a bántalmazás és a hatalmi visszaélés témákra.
IDÉZETEK A KÖNYV HANGULATÁBÓL: ERŐS SPOILER VESZÉLY!///
"Nem számít, milyen romantikus prózát vésnek a márvány sírkőre, az igaz szerelem nem létezik. Nem más, mint a remény egy másik alakban." (8. oldal)
"Az élet az egyensúlyról szól, Angelo. A jó mindig ellensúlyozza a rosszat." (86. oldal)
"A benne lévők a családom, én pedig épp a legélesebb ollóval készülök elvágni a köteléket." (308. oldal)
Értékelés: 4/6
Szerző: Somme Sketcher
Fordító: Medgyesy-Töreky Flóra
Cím: Anonim bűnösök
Kiadó: Kossuth
Oldalak száma: 480
Kiadás: 2025
szerző: Denke-Richter Georgina
szerkesztette: Hatos Niki
A siófoki Plázs július első hétvégéjén is sűrű programmal készül, a hónap erősen indul, a korábbi hőhullám enyhül, így ideális körülmények várják a látogatókat a Balaton-parti bulikhoz és szabadtéri koncertekhez. A zenei kínálat mellett a foci-világbajnokság mérkőzéseit is közös kivetítésen lehet követni.
Október 9-én először ad koncertet Magyarországon Joshua Idehen. A brit-nigériai költő, író és előadó a budapesti Turbina Kulturális Központban mutatja be legújabb projektjét, amely a spoken word, az elektronikus zene és a közösségi előadásformák határterületén mozog.





