„Igyekszem szöveghű lenni”. Interjú Pritz Péterrel a fordításról, a zenéről és Charles Bukowskiról

Pritz Péter neve a hazai zenei és irodalmi életben egyaránt ismerősen cseng: újságíró, szerkesztő, dj és műfordító egy személyben. Munkái nemcsak a zene, hanem a kultúra és a popkultúra területén is kiemelkedőek: társszerzője a GASTROCK rock and roll szakácskönyvnek, Dudich Ákossal megjelentette az ABC 0-24 - NONSTOP ROCK 'N' ROLL INTERJÚK kötetet, és alapító-szerkesztője a Pop Eye online magazinnak. Péter neve elválaszthatatlan a Bukowski- és Hunter S. Thompson-fordításoktól, de a hazai rock- és popzenei élet legizgalmasabb alakjaival készített interjúi is legendássá váltak.

Munkái nemcsak a zene, hanem a kultúra és a popkultúra területén is kiemelkedőek: társszerzője a GASTROCK rock and roll szakácskönyvnek, létrehozta az ABC 0-24 - NONSTOP ROCK 'N' ROLL INTERJÚK kötetet, és alapító-szerkesztője a Pop Eye online magazinnak. Mindeközben angolt tanít, DJ-zik, és amikor teheti, hobbijának él: alszik. Interjú Péterrel:

Mi volt az az első könyv, ami olvasóként meghatározó, fontos volt számodra?
Három könyv ugrik be hirtelen, amiket fiatalon olvastam, és amelyek tartós nyomot hagytak bennem. Nagy szerencsénkre kiváló irodalomtanárunk volt a gimnáziumban, és ő volt az, aki megszerettette velem az olvasást. Mivel a Szerb Antal Gimnáziumba jártam, az ő neve és munkássága számunkra, akik ott tanultunk, talán fontosabb volt, mint az átlag gimiseknek. Már idejekorán felismertem, hogy nem fogok tudni annyi könyvet elolvasni a világirodalomból, amennyit szeretnék, így én is Szerb Antalhoz fordultam segítségért (A világirodalom története) az ügyben, hogy mi az, amit feltétlenül el kell olvasni - de szerintem még annak a listának sem értem a végére.
Stephen King A ragyogás című borzalmát nagy valószínűséggel anyukám polcáról csentem el, aki szintén nagyon szeretett olvasni. A klasszikus módon: lámpaoltás után, a takaró alatt, elemlámpával olvastam, és annyira soha azelőtt és azután nem rettegtem olvasás közben, mint akkor. Nem is olvastam Stephen Kingtől azután már semmi mást. A mai napig kiráz tőle a hideg, ha rá gondolok.
Másképpen, de hasonlóan nyomasztó volt Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése is, amit szintén nem olvastam azóta, annyira mély nyomot hagyott anno bennem, bár mostanában többször eszembe jutott, hogy újraolvasnám felnőtt fejjel is, és megnézném, mit tanulnék ma belőle, vagy hogyan hatna rám.

Mikor és hogyan jutott eszedbe, hogy könyvfordítással foglalkozz?
1994-ben a Los Angeles-i főkönyvtárban elolvastam Charles Bukowski Nők című könyvét, és amikor a végére értem, és megtudtam, hogy épp akkoriban halt meg, amikor kiértem LA-be. Úgy döntöttem, egyszer majd, ha nagy leszek, nekiállok lefordítani a könyveit - mert annyira megfogott a csávó. Nagyjából tíz évvel később lefordítottam a Ponyvát, és ezzel elkezdődött életem egyik legizgalmasabb és legrégebb óta tartó sztorija.

Milyen érzés volt először a kezedben tartani azt az első kész művet, amit te fordítottál?
A mai napig emlékszem a pillanatra: Bukowski Ponyvája volt az. A lakásom előtt kaptam meg belőle a példányaimat, felvittem a negyedikre, kibontottam egy sört, leültem az erkélyen a tűző napra, hiszen nyár volt, és egy nap alatt kiolvastam az egészet.
Fantasztikus érzés volt. Tudtam, hogy nem én írtam, de annyira a magaménak éreztem, mivel a saját mondataim köszöntek belőle vissza, hogy egyszerűen nem tudtam letenni, mert nem tudtam betelni az érzéssel, hogy a saját mondataimat olvasom nyomtatásban, könyvben – úgy, hogy akkor már tíz éve újságíróként dolgoztam.
Ha már a Ponyvánál tartunk: igazi sikersztori. A húsz év alatt, amióta megjelent, eddig négy kiadást ért meg. Legutóbb idén jelent meg, a huszadik évfordulóra, a Trubadúr Zsebkönyvek sorozatban, és a mai napig annyira szeretem azt a regényt, hogy a nyáron Nagy Katica és Porogi Ádám színészekkel egy darabot is készítettünk belőle, amit óriási lelkesedéssel adunk elő havonta egyszer egy-egy szuper helyen.
Legközelebb egy különleges kultúrtérben, az óbudai Textilgyárban lesz látható az előadás december 14-én, amire mindenkit szeretettel várunk. Igazán jó esték szoktak ezek lenni, értelemszerűen főként azért, mert a közönség figyelme, reakciója és visszajelzése mindig felvillanyozó.

Mit szeretsz ebben a munkában? Mik a nehézségei?
A nehézséget az ülés meg a gépelés jelenti. Viccesen szoktam mondani, hogy többet költök masszőrre, hogy ne fájjon a seggem meg a hátam, mint amennyi pénzt kapok a fordításért, bár ebben egyébként semmi vicces nincs. És hogy mit szeretek benne? Leginkább talán azt, hogy így, hogy fordítok, kicsit olyan, mintha egy csomó könyvet én írtam volna meg, csak nem kellett rajtuk annyit gondolkodnom, mint azoknak, akik megírták őket.

Hogyan dől el, hogy melyik mű fordításával foglalkozhatsz te?
Mára azoknak a kiadóknak, amelyekkel dolgozni szoktam, határozott elképzelésük van arról, mik azok a könyvek, amiket szívesen rám bíznának. Én pedig szívesen lefordítom, az esetek többségében elvállalom azt, amit nekem szánnak. Csak akkor nem, ha már az elején látszik, hogy nem tudnám tartani a határidőt, illetve ha egyáltalán nem érdekel a könyv témája. Fordítva is működik a dolog: nekem is határozott elképzelésem van arról, melyik kiadó profiljába illene egy-egy könyv, amit szívesen lefordítanék, megkeresem őket, és ha nekik is tetszik az ötlet, megcsináljuk.

Milyen szempontok alapján döntöd el, hogyan fordítsd a nyelvi finomságokat vagy a vicceket? Mennyire tartod magad szöveghű fordítónak? Mennyire engeded szabadon a kreativitásodat?
Mindig, maximálisan igyekszem szöveghűnek maradni. Azok közé a fordítók közé tartozom, akik úgy gondolják, hogy a szöveg, amit fordítanak, nem valami sorvezető, hanem azért van ott úgy, ahogy van, hogy úgy is legyen lefordítva. Egy fordítónak nem az a feladata, hogy a saját tehetségét, szókincsét, írástudását villogtassa a fordítása által, hanem az, hogy a lehető leginkább szöveghűen fordítsa le az adott művet. Természetesen gyakran adódik olyan, hogy két nyelv fordulatai tökéletesen eltérnek egymástól, de olyankor is arra kell törekedni - szerintem legalábbis - hogy az adott mondatot, szót, szófordulatot úgy ültessük át magyarra, hogy megtartsa az eredeti stílusát, lényegét, mondandóját. Az a jó, ha a fordító kreativitása ebben merül ki, és nem az öntömjénezésben.

Ki az a szerző, akinek a stílusát a leginkább kedveled (akár olvasóként, akár fordítóként)?
Nehéz lenne mást mondanom, mint Charles Bukowskit, ha már húsz éve fordítom a könyveit... Fordítóként, olvasóként is az ő stílusa áll hozzám a legközelebb, de persze bírom egy halom más író stílusát, humorát, világlátását. Kurt Vonneguton, Bret Easton Ellisen, Martin Amisen, Hunter S. Thompsonon át Woody Allenig sok mindenkiét, bár ez utóbbi humora és mondatfűzése néha már annyira nyakatekert, hogy az ember beleszédül a mondat végére.

Mi volt a legnagyobb kihívás, amivel fordítóként találkoztál?
Két könyv jut eszembe hirtelen: a Red Hot Chili Peppers basszusgitárosának, Flea-nek az Önéletrajza, az LSD gyerekeknek, és Hunter S. Thompson Félelem és reszketés Las Vegasban című kultklasszikusa. Nem könnyű mások elméjének drogos ámokfutásait lekövetni, és azt természetes módon visszaadni magyarul, úgy, hogy egy halom kifejezés nem létezik a magyarban ezekre, vagy tök máshogy mondunk dolgokat. De annál nagyobb élvezet megbirkózni vele, és a végén, lehetőleg elégedetten elolvasni a végeredményt.

Hogyan hatnak rád a határidők és a szerkesztői kérések?
Számomra értelmezhetetlen a határidő, mint olyan. Eleve nincs idő, akkor hogy lehetne annak még határa is? Ugyanakkor van az a mondás, hogy: "ha nem lennének határidők, semmi nem készülne el", és ezt kénytelen vagyok belátni én is. Egészen összetett, bonyolult procedúra egy könyv megjelentetése; sok ember több hónapnyi munkája fekszik abban, hogy az olvasó kézbe vehessen egy könyvet. Így, ahogy szép lassan "növök fel", egyre inkább igyekszem a határidőket betartani, mert ha nem, másokkal b.szok ki, azt meg nem szeretném. De hagyjuk is ezt a kérdést, máris izzad tőle a tenyerem!

Szerinted mik a legfontosabb készségek egy jó fordító esetében?
Egyszerű: tudjon a lehető legjobban azon a nyelven, amiről fordít, tudjon a lehető legjobban magyarul, és a lehető legjobban fordítsa le az adott szöveget. És tudjon sokáig egyenesen ülni, és jógázzon sokat, hogy el ne sorvadjanak az izmai a sok üléstől.

Mi az a könyv, amit te fordítottál, és úgy érzed, hogy mindenkinek olvasnia kellene?
Ha zenész lennék, és az új albumomat promótálnám, nyilván azt mondanám, hogy a legutóbbi lemezemet ajánlanám, vagyis azt a munkát, amivel most készültem el, ami jelen esetben Charles Bukowski első magyar nyelvű verseskötete, a Vízben égni, tűzbe fulladni. A napokban jelent meg, és a bemutatója december huszonnyolcadikán lesz a Nemdebárban Prieger Zsolttal, Nagy Katicával meg velem. Ha az általam fordított zenei könyvek közül kéne választanom, akkor pedig a Guns N' Roses basszusgitárosának, Duff McKagannek az önéletrajzát ajánlanám, ami It's So Easy és más hazugságok címmel jelent meg jó pár éve. Az tényleg egy tanulságos sztori. Ha már muszáj, akkor úgy illik leszokni a drogokról meg a piáról, ahogy ő tette.

Mennyire van igényed és kapacitásod arra, hogy a munkádon kívül is olvass? Ha van rá időd, mit szeretsz olvasni? Milyen szokásaid vannak?
Igényem van, kapacitásom alig. Nemcsak fordítok, írok is meg napi szinten szerkesztek szöveget az online magazinunkra, a Pop Eye-ra, úgyhogy sajnos sokkal kevesebb időm van olvasni, mint szeretném. Ezért általában több dolgot olvasok egyszerre, mindig azt, amihez a maradék kevés időben épp kedvem van.
Most Cserna-Szabó András Kolozsvár alatt az ég című, nemrég megjelent kötetét, Woody Allen önéletrajzát, és Lakatos Péter Kortalanul atléta - fitten egy életen át című könyvét olvasom felváltva. Eltökélt szándékom, hogy fitten és izmosan haljak meg.

Miért tartod fontosnak az olvasást?
Erre a kérdésre szinte csak közhelyekkel lehet válaszolni, nem is kezdenék el most okoskodni, inkább kedvenc idézetemet citálnám ide Gárdonyi Gézától: "A könyvre adott pénz látszólag eldobott pénz. Mint a vetőmag."

Milyen kulturális élménnyel töltődsz leggyakrabban?
Leginkább koncertre és meccsre szeretek járni töltődni - már ha ez utóbbi kulturális élménynek számít... Ugyanazért szeretek egyébként koncertre meg meccsre járni, amiért olvasni is: mert kiragad a jelenből, és teleportál egy másik világba, ahol végre nem ugyanaz történik körülöttem, mint általában. De persze szeretek moziba is járni, meg kiállításokra, könyvbemutatókra, kocsmákba és összeizzadt kick-box edzőtermekbe.

Inkább a spontán kulturális élményekkel sodródsz, vagy az előre megtervezett programokat szereted jobban?
Müller Péter Sziámi énekli a Zuhanórepülés című számában, hogy: "sodródni kell, sohase tudni a célt". Tinédzserkoromban hallottam először, és azóta is szeretek sodródni. Legutóbb például Barcelonában sodródtunk be tök véletlenül egy szuperjó Banksy-kiállításra. Nem is tudtam, hogy van Barcelonában állandó Banksy-kiállítás, csak szembejött, amikor gyalogoltunk a Sagrada Família felé, ami persze előre megtervezett program volt, hisz hetekkel korábban meg kell venni a jegyet a látogatás előtt. Aztán, mikor megfelelően kibőgtük magunkat a Sagrada Família láttán, taxiba ültünk, még zárás előtt meg tudtuk nézni Banksy zseniális alkotásait. Ajánlom mindenkinek, ha Barcelonában jár.

Hogyan látod a jövőd?
Ahogy Jim Morrison énekli a Roadhouse Blues című Doors-számban: "The future's uncertain and the end is always near", vagyis a jövő bizonytalan, és a vég mindig közel van. Ezért igyekszem úgy élni a jelenemet, hogy abból a lehető legtöbbet ki tudjam hozni, és a legkevesebb időm és kapacitásom legyen azon agyalni, hogy mi lesz. Mert az leginkább csak szorongást hoz. Meg hát a jelenünkkel teremtjük meg a jövőnket, úgyhogy csak a jelennel érdemes foglalkoznunk - hogy ilyen okosakat mondjak itt, az interjú végén...