MIT JELENT A ZENE? Kit hívna meg zenélni a nappalijába Brasch Bence? 

2024.04.02

Idéntől nem csak zenészeket fogok mikrofonvégre kapni, hanem olyan ismert embereket is, akik számomra értéket (kultúra, önismeret) képviselnek. A MIT JELENT A ZENE? videósorozat témája természetesen a zenei élet lesz. Rögtön elsőként itt van Brasch Bence, akit múlt héten a Pesti Színházban, a Macska a forró bádogtetőn című előadásban néztem meg.

A nézőket egy ízlésesen berendezett szoba fogadja a Pesti Színházban, amit Horváth Jenny rendezett be. Különösen tetszett a hátsó teraszos rész. Széteső házasság, feldolgozatlan múlt, romokban lévő család, közelgő halál, mélyen gyökeredző sértődések, irigység, ármány, önámítás. Akadt itt minden. A szélsőséges kifakadásokkal ügyesen építkező darab mélyen érintett, felkavart, idő kellett míg helyére kerültek bennem a dolgok. 

Zseniális alakításokat láthattam Szilágyi Csengétől (Maggie), Hegedűs D. Gézától (Big Daddy), Igó Évától (Big Mama), valamint Telekes Pétertől is (Gooper), ám legjobban Bence (Brick) nyűgözött le, mert az ő jelenléte a színpadon minden pillanatban brutálisan intenzív volt, úgy is, hogy igazából a második felvonásban mutatja meg karaktere erőteljes oldalát, akinek elege van az elhallgatásból, a színlelésből. A leghatásosabb jeleneteket számomra Bence és Hegedűs D. Géza közös részei jelentették, amelyek hol szívmelengetőek, hol ijesztőek voltak. Összességében minden karakternél azt éreztem, hogy elég komplex, kellően kibontják a saját történetüket. A darab több alkalommal hidegrázós, így többször újranézős előadásnak nevezném. Hol szórakoztató, hol edukatív.


Mondani, írni szoktam, hogy járj koncertekre, hallgass végig egész lemezeket... Innentől javaslom azt is, hogy menj színházba! Bármit választasz a fentiek közül, vagy kikapcsolsz, vagy felér egy terápiával...  

És akkor, itt vannak a villáminterjú: 

szerző: nikiahatos

A "Nagyszínpad utáni élet" kiteljesedését ígérik a Sziget szervezői a fesztivál most bejelentett friss helyszínével. A Delta District partiháromszöge az elektronikus zenei kultúra vibráló központjává válik, benne a Yettel Colosseum immár ikonikussá vált amfiteátrumával, a látványában, fény- és hangtechnikájában is megújuló arénával, BOLT Night...

Megszületett a Margit-negyed legújabb összművészeti központja, avagy a DUGATTYÚS. A kulturális központ egyesíti a kortárs képzőművészet - a fotóművészet, a szobrászat, a festészet -, a zene és a színház világát, analóg fotólaborral, coworking térrel, vágóstúdióval, kiállítótérrel és fotóstúdióval is rendelkezik, sőt egy hangstúdió is épül.

A...