Harmincéves szünet után új szintipop-dalt hozott ki az FLM

2025.02.12

Császár Előd és Hoffer Dani duója, avagy az FLM huszonyolc év után tavaly a Budapest Parkban tért vissza, mégpedig a Take That előtt. Új számuk, a Ráncok a szemem alatt a 80-as évek hatásaival építkezik, és lendületesebb, mint bármelyik korábbi FLM sláger. 

"Valahogy a 90-es évek retro előadói bár sokat turnéznak, ritkán készítenek új dalokat, pedig igény biztos lenne rá. Még mindig szilárdan hiszünk abban, hogy a szám mindennél fontosabb. Stílusok jönnek-mennek, de egy igazán jól énekelhető refrént semmilyen stúdiómágia nem helyettesíthet." - mondta Dani.

"Manapság nagyon könnyű különböző stílusokat, korokat megidézni, és olyan keverékkel előállni, amely a rengeteg hatás ellenére igazán friss és egyedi. Ezt tartottuk szem előtt elsősorban, és azt hiszem maradéktalanul sikerült véghez vinni a nagy tervet. Turnézni fogunk"
- kezdte Előd, aki zeneszerzőként és szövegíróként egyszemélyben felel a single-ért.

Dani és Előd mellett Dandó Zoltán működik közre gitáron, de vokálozik is egyben. A hangzásért egyenesen Londonig kellett menniük:

"Igor Garanin, az Anjunabeats vezető hangmérnöke pontosan tudta mire van szükség ahhoz, hogy az új FLM-dal kirobbanjon a hangszórókból, legyen az telefon vagy monumentális fesztivál rendszer. Igor fantasztikus munkát végzett, szerintem soha életünkben nem szóltunk ilyen jól. Régóta ismerem, és kevert néhány lemezt, amiket hangzás szempontjából etalonként kezelek. Mindig is kíváncsi voltam, vajon egy magyar popszám, hogy szólna a keze alatt. Most végre kiderült, nagyon is jól." - mondta Előd. 

A dal borítóján Shane 54 festmény látható, aki nemrégiben cicás képeivel a hazai művészvilágba is berobbant. Az eredeti festmény hamarosan Előd önálló kiállításának részeként lesz látható Budapesten a Bodó Galériában.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Fehér Emma

Az Az igazi Édes Annák című kötet megjelenése apropóján Trádler Henrietta társadalomtörténésszel beszélgettünk arról, hogyan válhatnak a történelem peremére szorult házi cselédek életei egy izgalmas, mozaikszerű történelmi nyomozás alapjává. A szerző a 19–20. század fordulójának budapesti cselédvilágát idézi meg, olyan nők sorsán keresztül, akik...

Megérkezett biankahaidu új kislemeze, a No One's There, amely a zenekar eddigi legletisztultabb megszólalását is jelenti egyben. A dal a korábbi, gazdag hangszerelés helyett kizárólag két gitárra és két énekhangra épül, ezzel a minimalista megközelítéssel a magány témáját állítva a középpontba. A videóklip az intim, személyes jeleneteket a...

A Másik élet - Gyógyító történetek című kötet egy különleges irodalmi válogatás, amely harminc novellán keresztül mutatja be a gyógyulás, a remény és az emberi kitartás sokféle arcát. A kötet kortárs magyar írók, valamint a Gyógyító történetek novellapályázat nyerteseinek műveit tartalmazza, az Athenaeum Kiadó gondozásában.

Share