A Debrecenből indult, jelenleg toronydaru-kezelőként dolgozó, 29 éves Nø Rich néhány évvel ezelőtt pusztán kíváncsiságból állt először a keverőpult mögé, ma pedig már szinte minden hétvégén fellép. Saját bevallása szerint a legnagyobb motivációját a közönség reakciója adja, amikor látja, hogy az emberek együtt élnek a zenével, tudja, hogy jó úton...
Fordulatok minden mennyiségben. Kilenc premierrel erősít a Thália Színház új évada

Kilenc új bemutatóval érkezik a Thália Színház 2026/2027-es szezonja, amelyet Fordulatok Évadának neveztek el. A koncepció szerint feszes, cselekményes történetekkel, váratlan irányokkal és folyamatos nézői figyelemmel fűszerezik meg az évet. A repertoár a Nagyszínpad, a Télikert és az Arizona Stúdió között oszlik meg, műfajilag pedig a zenés vígjátéktól a thrilleren át a kortárs drámáig terjed.
A hangsúly egyértelműen a kortárs darabokon van, hat ősbemutató kerül színre, köztük két kifejezetten a színház felkérésére írt magyar mű. A társulat frissítése is folytatódik, új tagként csatlakozik Fekete Patricia, illetve további fiatal alkotók érkeznek még.
A kilenc bemutató:
- Játék a kastélyban - Molnár Ferenc klasszikusa zenés formában tér vissza, új dalokkal és lendületes rendezésben.
- A 9-es szám alatt - abszurd horrorvígjáték, amely először látható Magyarországon.
- Kvíz - valós eseményeken alapuló szatíra, ahol a közönség dönt az ítéletről.
- Casanova, avagy álmaim nyugtalanok - formabontó vígjáték a legendás csábítóról.
- Várj, míg sötét lesz - zárt térben játszódó, idegőrlő thriller.
- Pillantás a hídról - Arthur Miller klasszikusa a végzetes érzelmekről.
- Az ember, akit Ovénak hívnak - intim monodráma egy magányos férfi történetéről.
- A mi barátságunk - ifjúsági darab a digitális világ és a mesterséges intelligencia hatásairól.
- Az élet jobbik része - egy huszonhetedik év - kortárs dráma egy fiatal generációs krízisről.
Az évad egyszerre épít ismert címekre és új alkotásokra, miközben a cél változatlan, szórakoztatni és gondolkodásra késztetni.
A szezon kiemelt partnere a Ford Magyarország, amely az együttműködésen keresztül a megújulás és a dinamika szemléletét erősíti a színház működésében.
A bérletek már elérhetők.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Farkas Kitti
fotó: Kállai-Tóth Anett
A nyári főszezonban is sűrű programkínálattal várja a látogatókat a Plázs Siófok. A hét újdonsága az ingyenes szabadtéri Plázs Mozi, emellett koncertek, retrófesztivál és a hazai erősport egyik legnagyobb nyári eseménye is helyet kap a kínálatban.
Augusztusban jelenik meg a Konkrét Könyvek gondozásában Dr. Reszler Gábor: Tecumseh - Az indián összefogás vezére című kötete, amely elsőként mutatja be magyar nyelven átfogóan az észak-amerikai indián történelem egyik legismertebb alakjának életét.




