Fiatal tehetségeket látott el tanácsokkal Korda György és Balázs Klári

2025.06.23

Korda György és Balázs Klári 45 éve állnak együtt a színpadon, így bőven van miről mesélniük. A páros nemrégiben a Sávlekötő Camp by OTP Junior három döntősével osztotta meg szakmai gondolatait. Szabikeyz és Juhász Zoli, Géem, valamint Skym és Palmyy épp a június 25-i élő döntő helyszínét járták be, amikor szembe találták magukat a két legendával, akik szintén a Parkos koncertjük kapcsán voltak a helyszínen.

"Sosem lehet tudni, honnan jön az inspiráció – érdemes több műfaj felé is nyitni, de a korhoz mindig alkalmazkodni kell" – tanácsolták a feltörekvő zenészeknek. "Nagyon érdekes, hogy én, aki az 50-es évek végén kezdtem el, most ilyen fiatalokkal lehetek egy terepen. Mindig csodálatos dolog látni, ahogy valaki elkezdi ezt a pályát, főleg, ha van benne tehetség, alázat és megvan a saját hangja. Sokszor szokták kérdezni, de tanácsot nem szeretek adni. Ha valamit mégis javasolhatok minden fiatal zenésznek az, hogy: step-by-step, mindig lépésről lépésre haladjatok, és mindig legyen valami új, amit adhattok magatokból. Remek példák állnak előttetek, akár úgy, mint Szkym nagypapája, Aradszky László, aki élete végéig színpadon állt. Mi azt kívánjuk minden tehetséges fiatalnak, hogy hosszú ideig legyen a pályán. És nagyon drukkolunk, mert azt szeretnénk, ha ez a könnyű zene, ami igazából nem is annyira könnyű, jó kezekben lenne."

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Mihály Anita

Az év utolsó hónapjaiban különös izgalom lengi be a könyvpiacot. A 21. Század Kiadó például egymás után szállítja le azokat a köteteket, amelyek a szívünkhöz szólhatnak. A karácsonyi romantika és a fantasy-eposz mellett idén egy olyan könyv is érkezik, amely klinikai pontossággal és társadalom-lélektani érzékenységgel vizsgálja a 21. század...

Az X-Faktor idei évadának élő szakaszában tizenhárom versenyzőnek kellett bizonyítania a színpadon. Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti rabruhában irányította műsort, de a zsűriben Majka és Gáspár Laci sem fogta vissza magát, ment a poénkodás, az élcelődés és néha a parázs vita is.

A király lehet halott, de az élőzene nem - ezt bizonyította be ismét a 2017 óta aktív A Király Halott zenekar, amely most egy 42 perces koncertfelvételt tett közzé a Budapest Parkban adott fellépéséről. A videó tökéletesen adja át a banda energikus színpadi jelenlétét, markáns hangzását, őszinte világát.