A Debrecenből indult, jelenleg toronydaru-kezelőként dolgozó, 29 éves Nø Rich néhány évvel ezelőtt pusztán kíváncsiságból állt először a keverőpult mögé, ma pedig már szinte minden hétvégén fellép. Saját bevallása szerint a legnagyobb motivációját a közönség reakciója adja, amikor látja, hogy az emberek együtt élnek a zenével, tudja, hogy jó úton...
Fellángoló szerelem olasz ízzel. Megérkezett Kökény Attila és Marics Peti közöse

Egy új dallal ünnepli születésnapját Kökény Attila. Megjelent a Tutto è Bello, amelyben állandó alkotótársával, Rakonczai Viktorral és a fiatal generáció egyik húzónevével, Marics Petivel állt össze. A szám modern pophangzással építkezik, miközben megőrzi a szerzőpárosra jellemző érzelmi mélységet. Az olasz cím a mediterrán hangulatot és a szerelem könnyedségét idézi.
A dalhoz készült klip egy időn átívelő románcot mesél el. Marics a fiatal, szenvedélyes korszakot, Kökény a húsz évvel későbbi találkozást jeleníti meg. A női főszerepet Sári Évi alakítja, a történet pedig a kimondatlan érzések visszatérésére épít. A produkció egyszerre nosztalgikus és rádióbarát, egyértelmű slágerpozícióval.
"Jó barátságot ápolok Marics Petivel, dolgoztunk is már együtt, arról nem is beszélve, hogy nagyon szeretem a hangját. Mikor elkészült a demó, egyöntetűleg hallottuk Viktorral, hogy Peti hangszíne hiányzik róla. Megmutattuk neki és egyből igent mondott rá. Az pedig külön érdekesség, hogy mindhárman imádunk mindent, ami Olaszország: a forró hangulat, a szerelem, az ételek, az emberek és a foci. Így pedig hármunk érdeklődési köre most egy irányba összpontosul" – mondta Kökény Attila.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Magyar Adrián
fotó: Sugár Kinga
A nyári főszezonban is sűrű programkínálattal várja a látogatókat a Plázs Siófok. A hét újdonsága az ingyenes szabadtéri Plázs Mozi, emellett koncertek, retrófesztivál és a hazai erősport egyik legnagyobb nyári eseménye is helyet kap a kínálatban.
Augusztusban jelenik meg a Konkrét Könyvek gondozásában Dr. Reszler Gábor: Tecumseh - Az indián összefogás vezére című kötete, amely elsőként mutatja be magyar nyelven átfogóan az észak-amerikai indián történelem egyik legismertebb alakjának életét.




