Ezekkel az Athenaeum kiadványokkal rázhatod fel a május-júniust

Az 1868-ban alakult Athenaeum több műfajban igényes, változatos témájú műveket kínál, hazai és külföldi szórakoztató irodalmat és ismeretterjesztő köteteket jelentet meg. Májusban is minőségi kiadványokkal készülnek az olvasók számára. Íme a kínálat:

Nagy Ádám és Pirisi Zoltán: Nagy Testvér szeret téged – 1984 kalandkönyv
Kategória: szépirodalom, sci-fi, fantasy, krimi
A tartalomról: "George Orwell 1984 című, fájdalmas látomásában a korlátozott atomháború vége óta mindössze három nagy diktatórikus állam létezik. A hajdani Európát és Oroszországot felölelő Eurázsia, a Távol-Keletet és Ázsia nagy részét magába foglaló Keletázsia, valamint az amerikai kontinens országaiból és brit szigetekből, na meg az angolul beszélő világ maradékából létrejött szuperállam, Óceánia. Az államoknak nem polgárai, inkább jogfosztott alattvalói vannak, s nemhogy cselekedeteik nem szabadok, de gondolataikat is mind jobban kontrollálni próbálják.
Ez az interaktív kalandkönyv Orwell regényének újragondolása: Winston Smith szerepében neked kell határoznod, és döntéseid következményeként alakul a történet. Feladatod hármas:

• elmenekülni a rendszer őrei elől,
• megismerni a rezsim egyes titkait
• és megdönteni a diktatúrát - ha egyáltalán lehetséges.

De vigyázz: próbálj minél inkább beilleszkedni, hogy a lehető legkésőbb kerülj a Gondolatrendőrség kezei közé! Hogy ne keveredj el, honnan jöttél és merre jársz éppen, vedd magadhoz a két könyvjelzőt, amelyeket a könyv oldalhajtásából téphetsz le. Kalandra fel, lépj be az 1984 világába, és döntsd meg a diktatúrát!"

Részlet a könyvből: "Emberfeletti önuralmat tanúsítasz, és békében kivárod, amíg a nap véget ér. Komolyan figyelned kell arra, hogy ne tapogasd folyton a zsebedet. Akármi van is a cédulán, a biztonság a legfontosabb. Ha valami bűnös dolog, akkor pedig még ennél is fontosabb. Végre a telekép a munka végét jelző indulórészletet dúdolja, a hivatalnokok mind szedelőzködni kezdenek. A játék lényege: ne te indulj haza először, de ne is maradj utolsónak. Igyekezz, de ne tűnjön úgy, mintha igyekeznél. Idegtépő percek, felkerülnek a kopott ballonkabátok az overallok fölé, indultok haza. Az utcán sem szabad nagyon sietni, legjobb felvenni a tömeg ritmusát, és közben - mint mindenhol - tartani az arckifejezést. További problémák nélkül hazaérsz, koszlott lépcsőházad most otthonosabb, mint valaha. A lakásba érve felhangosítod a teleképet, és percekig bámulod, ahogy egy egyenruhás főtiszt a lőszergyártás új dimenzióiról és a csatatéri másodnyersanyag-visszanyerés módszereiről és céljairól beszél. Érdeklődő arcot vágsz, reméled, elég meggyőzően. Hamarosan egy válogatást kezdenek sugározni a legszebb menetdalokból, tartalmuk érezhető disszonanciában van az őket éneklő gyerekkórussal. Alatta klipet vetítenek felrobbanó eurázsiai tankokról és legéppuskázott, ejtőernyőn függő ellenséges pilóták bábként lógó tetemeiről. Hangulatos. Amikor úgy érzed, eleget tettél már hazafias és elvtársi kötelezettségeidnek, kilépsz a fürdőbe, majd visszaúton a kis beugródban ülsz le, ahol a naplódat írod és tartod. Ebben a teleképmentes zugában a világnak, privát szférád másfél négyzetméterén előveszed zsebedből a cédulát, remegő kézzel kisimítod és magad elé teszed:

SZERETEM
Villámcsapással ér fel, amit olvasol. Banalitása mellett is egy szép új világot jelent. Amit a kezedben tartasz, az maga a gondolatbűn. Nem csak arról van szó, hogy a romantikus kapcsolatokat üldözik, de magát a szeretetet is kisajátította a rendszer. A gyerekek félik-tisztelik a szüleiket, akik attól rettegnek, hogy mikor válnak árulójukká. Csak egyetlen embert lehet szeretni, akit viszont kötelező is. És csak egyetlen emberről tudhatod, hogy szeret. Felpillantasz, kinézel az ablakon, Nagy Testvér képmása most is odaadóan pillant le rád a szomszéd ház faláról. A cédulát a naplóba rejted, amit ha megtalálnak nálad, az elrejtett szerelmi vallomás lesz a legkevesebb, amiért elgőzösítenek. A lány nyilvánvalóan hatalmas kockázatot vállalt ezzel az üzenettel, ha az igazat írta. Feltéve, ha.... ha a lány nem a GR egyik speciális ügynöke, aki a lojalitásodat teszteli. Még mindig él benned a kétely egy kis morzsája, és azt is tudod, hogy akkor is a vesztedet okozhatja ez a szó, és amit jelent, hogyha a legőszintébb szándékkal íródott. Döntened kell, hogyan tovább."

ifj. Alexandre Dumas: A kaméliás hölgy
Kategória: szépirodalom, felnőtt, regény
A tartalomról: "A kaméliás hölgy (La Dame aux Camélias) ifjabb Alexandre Dumas 1848-ban megjelent regénye, amely egy tragikus szerelmi történetet mesél el, hősei a 19. századi párizsi társasági élet szereplői. A mű középpontjában Marguerite Gautier, a fiatal és gyönyörű kurtizán áll, aki beleszeret a tiszta lelkű Armand Duvalba. Bár Marguerite őszintén szereti Armand-t, a társadalmi elvárások végül elválasztják őket egymástól.A regény Dumas saját élményeiből merít, és valós személy, Marie Duplessis sorsa ihlette. Dumas művében élesen bírálja a korabeli erkölcsöket. A történet világhírűvé vált, amelyből Giuseppe Verdi Traviata című operája született."

Részlet a könyvből: "Végre is belefáradtam már abba, hogy az emberek mindig ugyanazt kérik tőlem, megfizetnek, s azzal végeztek velem. Ha azok a nők, akik most kezdik meg szégyenletes mesterségüket gyakorolni, tudnák, hogy mire adják a fejüket, inkább szobalánynak állnának. De nem, a hiúság, hogy hintóink, grandiózus toalettjeink, gyémántjaink legyenek, magával ragad bennünket; hiszünk annak, amit hallunk, mert a prostitúciónak is megvan a maga hite. Közben pedig elhasználjuk szívünket, testünket, szépségünket; félnek tőlünk, mint vadállatoktól, megvetnek bennünket, mindig olyanok vannak körülöttünk, akik többet vesznek el tőlünk, mint amennyit adnak, s egy szép napon elpatkolunk, kutya módjára döglünk meg, miután tönkretettünk másokat és magunkat is."

Emily Maguire: Mámor – Johanna nőpápa legendája
Kategória: szépirodalom
A tartalomról: "Mainz a kilencedik században, a Frank Birodalom szívében. Ágnes, egy angol pap anya nélkül felnövő, vadóc és brilliáns eszű gyermeke mélységes, ösztönös szeretettel imádja Istent. Balsorsa azonban válaszút elé állítja, és döntenie kell: sorsát vagy álmait választja? Hogy szabad lehessen, úgy dönt, férfinak öltözik, helyet biztosít magának a híres Fuldai kolostorban, és ezzel örökre megváltoztatja élete folyását. Így kezdődik John, az Angol élete: páratlan fuldai írnok és tudós, egy athéni közösség karizmatikus lázadója, élete közepén pedig ünnepelt tanító Rómában. Itt a teljes egyházi hierarchiát elbűvöli a régi és az új európai nyelvek, a teológia és kánonjog ismeretével, és ezzel a politikai intrikák középpontjában találja magát egy olyan városban, ahol a sutyorgó pletyka olykor halálos fegyver. Amikor az egyetlen férfi, aki ismeri valódi kilétét, Rómába érkezik, Ágnes ismét mindent kockára tesz, hogy érezhesse, milyen érzés szeretve lenni."

Részlet a könyvből: "Valentin
- Tudsz róla - kérdi Servius bíboros, miközben egy ötödik századi tekercs fölé görnyednek, amelyben egy távoli kolostorról esik szó, és arról, hogy az Róma püspökét illeti -, hogy sokan emlegetnek e termekben Valentinként?
A lány fejben gyorsan átpörgeti a Pápák könyvét, a Liber Pontificalist, hogy megtalálja a vonatkozó részeket. Valentin mindössze két hónapig volt pápa, harminc évvel ezelőtt. Egy nemesember, aki Róma püspöke lett, még mielőtt egyáltalán pap lett volna. Ágnes nem érti az összehasonlítást. A sértést sem. Serviusnak pedig ezt mondja:
- Terólad meg úgy beszélnek, mint unikornisról. Micsoda sületlenségek ezek a nevek, nem igaz?
Ahogy ezt kimondja, úgy érzi, mintha máris bevádolta volna magát holmi ismeretlen bűnökért. Servius mellékneve viszont a maga módján pontos: mint a mondabeli állat esetében, az ő egyetlen gyöngesége is a fiatal szüzeknek szentelt figyelme. Mára már akár pápa is lehetne, ha nem létezne a nemes hölgyeknek az a serege, akiket ő tett tönkre úgy, hogy a zárda maradt számukra az egyetlen választás.
- Valóban - feleli Servius. - Ezek az emberek nem ismernek téged. És persze Szentatyánkat sem ismerik. - A férfi egy szívdobbanásnyi pillanatra elmosolyodik, és Ágnes azonnal észreveszi, mit is láthattak azok a fiatal szüzek ebben a férfiban, mielőtt minden elveszett számukra. - Minden olyan férfit, aki úgy vélekedik, hogy John testvér és IV. Leó egymás szeretői, álmában kellene megfojtani butaságáért és istenkáromlásért.
A Pápák könyve most a maga módján csődöt mondott Ágnes szemében, hiszen minden, egymásnak ellentmondó információt kerülni igyekszik. Nem utal benne semmi arra, hogy Valentin II. Jenő lepedői közül emelkedett volna a pápai trónra.
- Mindenki, aki tudja, hogy működik ez a város, és ismer téged is, John testvér, megérti, hogy miért is te vagy a Szentatya kedvence.
A lány most közelebb hajol az előtte levő dokumentumhoz. Borzalmas macskakaparás: latinul írták, de kelta mondatszerkesztéssel, a tinta kifakulóban, a pergamen foltos és tűhegynyi lyukakkal tarkított. Tudja, hogy azt a végkövetkeztetést várják el tőlük, hogy az alapítás vitán felül áll. A fegyveres sereg pedig már úton van, és az a feladata, hogy az ingatlant biztosítsa a Laterán számára.
- Ó, persze, természetesen okos vagy - folytatja Servius. - De az okos ember annyira szokványos ebben a városban, mint az örömlányok. Ágnes nem tud ellenállni, ezt mondja:
- Különböző körökben mozoghatunk, mert én még eggyel sem találkoztam.
Servius ismét mosolyog.
- Á, igen, pontosan ez az. Te semmilyen körben nem mozogsz. Egy, az utóbbi időben visszahúzódó külföldi vagy, akinek semmilyen kötődését nem kell megvédenie, nincsenek egyházi vagy tudós vitái, amelyeket folytatni vagy megoldani kellene. Ami a kurvákat illeti, senki sem mondhatja, hogy valaha is látott volna eggyel, amióta Rómában vagy, és nem tartasz szeretőt sem. Vagy férfipartnert, akár pápait, de mást sem. És hidd el nekem, testvér, hivatalos kutatások is voltak az ügyben.
- Mintha azt állítanád, hogy az erkölcsösség ritka azok között, akik erre esküdtek fel.
- Ó, tényleg élvezet veled beszélgetni, testvér! Igen, igen, csak nyugodtan tegyünk úgy, mintha a kincstár pénzeinek nem menne el a fele arra, hogy zabigyerekeket és bordélyokat támogassunk, na meg az apácák szeplőtelenül fogant utódait.
- Későre jár, eminenciás úr, és szeretném befejezni ezt a munkát az éjszakai dicséret előtt.
- Mit számít ez? Sehova sem kell menned, ha elvégezted az imákat. Pontosan ez tesz téged Leó ölebévé, John testvér. Se család, se kötöttségek, semmiféle skandalum vagy zsarolás veszélye. Teljesen az övé lehetsz.
- Én Istené vagyok - vágja rá Ágnes, és Servius most mosolyogva meglapogatja a vállát, mintha egyetértenének.
A lány gondolatai egész éjjel a bíboros szavai körül forognak: "Hidd el nekem, testvér, hivatalos kutatások is voltak az ügyben."

Virginie Grimaldi: Elsa és Vincent
Kategória: szépirodalom, felnőtt, regény 
A tartalomról: "Elsa és Vincent minden szerdán összefutnak a pszichiáter várójában.
Elsa sebzett és mogorva. Vincent álmodozó és nyughatatlan.
Elsa temetkezési vállalkozó. Vincent író.
Elsa nemrég vesztette el az édesapját. Vincent mélyen eltemeti magában a legnagyobb traumáját.
Elsa késik. Vincent korán érkezik. Mégis találkoznak.
Virginie Grimaldi finom érzékenységgel ragadja meg azokat a pillanatokat, amelyekben az emlékek lenyomata keveredik egy nagy találkozás ígéretével."

Részlet a könyvből: "Az A36-os úton, Saucats közelében hangjelzés kíséretében kigyulladt egy lámpa a műszerfalon, jelezve, hogy rövidesen kifogy a benzin. Elsa egy podcast hallgatásába merült, ezért nem figyelt fel rá. Csak akkor fogta fel a jelzést, amikor rángatni kezdett a motor. A legközelebbi benzinkút több mint egy kilométerre volt.
Kifulladva érkezett a rendelésre, melegítőben, kócosan, izzadság- és benzinszagúan. Pontosan kivárta a tizenegy órát, nem akarta megzavarni valaki más terápiáját.
- Maga meg mit keres itt? - kérdezte, ahogy belépett a váróba.
- Jó napot, én is nagyon örülök, hogy újra látom - felelte Vincent mosolyogva.
Felemelte a csuklóját, és az órájára mutatott.
- Látja, ma felvettem!
- Rá is kellett volna néznie.
- Még véletlenül sem akarnék ellentmondani, de délre van időpontom, nem én jöttem korán, hanem maga késett el.
- Még véletlenül sem akarnék kellemetlenkedni, de...
- Engedje meg, hogy ebben kételkedjek.
- ...tizenegy óra van, és ezt maga is pontosan tudja - jelentette ki Elsa nyugalmat erőltetve magára, és a férfi orra alá dugta az óráját mint megdönthetetlen bizonyítékot.
- Egyikünk órája rosszul jár, de honnan tudja, hogy az enyém az?
Elsa a táskájába túrt - bosszankodása bizonyára nem kerülte el Vincent figyelmét -, és elővette a telefonját.
- Itt is láthatja, hogy tizenegy óra van. Ezt is tagadja?
- Én... nem is tudom, mit mondjak, régen nem viseltem már az órám, biztosan a téli időszámításon maradt.
- Télen tíz óra lenne - vetette oda Elsa, a győzelmével elégedetten.
- Nem, fordítva - folytatta Vincent, aki derűsen figyelte a makacskodását.
- Ide hallgasson, télen visszaállítjuk az órát. Ez elég egyszerű.- Nos, ha visszaállítjuk, maga is láthatja, hogy dél van.
- Szórakozik velem?
- Egy kicsit.
Elsa érezte, hogy mindjárt szétrobban, de még időben sikerült visszafognia magát. Nem a szavaktól félt, amelyeket erre az ismeretlenre zúdított volna, hanem a könnyeitől. Az égnek emelte a tekintetét, hogy így parancsoljon megálljt a sírásnak, és leült a szürke székre.
- Ráadásul elfoglalta a fotelemet.
- Ó, nem tudtam, hogy a magáé. Minden ülésre magával hozza? Nem túl nehéz?
Elsa ezután egy szót sem szólt hozzá, azután Chaumet doktor behívta. Éppen szó nélkül készült elhagyni a várót, amikor Vincent azt motyogta:
- Isteni benzinillata van. Megmondaná, milyen parfümöt használ?"

Lesley Downer: Japán legrövidebb története
Kategória: történelem, politika
A tartalomról: "Japán, amely nyakékként húzódik végig az ázsiai kontinens partjainál, jóval messzebb fekszik Ázsiától, mint Nagy-Britannia Európától. A tenger évszázadokon át természetes akadályként védte a szigetországot a behatolóktól, és lehetővé tette, hogy a helyi kultúra egészen egyedi irányokban fejlődhessen. Az Edo-korban a Tokugava-sógunátus sikeresen lezárta az országot a Nyugat előtt, Japán később azonban változtatott ezen, és rövid idő alatt igyekezett befogadni a nyugati kultúrát. Mindkét magatartás ugyanazt a célt, a gyarmatosítás elkerülését, illetve a hagyományos életmód megőrzését szolgálta.
Zen, haiku, harcművészetek, szusi, anime, manga, filmművészet, videójátékok... A japán kultúra rengeteg vívmánnyal gazdagítja a nyugati világot. Ennek ellenére Nyugatról szemlélve Japán továbbra is távoli szigetnek tűnhet, amelynek mindig ellentmondásos volt a kapcsolata a külvilággal.
Lesley Downer a téma szakavatott ismerőjeként és remek tollú történetmesélőként mutatja be a japán történelem fordulópontjait és az azokat meghatározó rendkívüli személyiségeket - a napistennőtől származó császárokat, valamint a hadurakat, szamurájokat, kereskedőket, udvarhölgyeket, női harcosokat, gésákat és üzletembereket -, akik a maguk módján valamennyien hozzájárultak e páratlan társadalom formálódásához."

Részlet a könyvből: "708-ban jelentős építkezésre került sor az Aszukától mintegy félnapi járóföldre fekvő termékeny síkságon. Parasztok ezreit kényszerítették arra két éven keresztül, hogy felássák és elegyengessék a talajt, köveket fektessenek le, fákat vágjanak ki, fűrészeljenek, ácsoljanak, fessenek és csiszoljanak, így szép lassan a semmiből egy város emelkedett ki.
Heidzsó-kjót - avagy Narát - a Tang-dinasztia szemkápráztató fővárosa, Csangan mintájára négyzethálósan alakították ki úgy, hogy észak-déli és kelet-nyugati irányból is egy szélesebb sugárút szelje keresztül. Csangannal ellentétben ennek az új településnek nem voltak külön megerősített falai, elvégre az országban béke honolt.
A fókuszban a palota állt, amelyet a fengsuj elveit követve a legnagyobb harmónia megteremtésének érdekében a város északi részén építettek fel - igazán nagyszerű épületegyüttes volt, amelyhez számos zöld tetős ház, vörös oszlopokkal megerősített homlokzat és nagy kiterjedésű, buja kert is tartozott. A palotán belül kapott helyet a két kormányzati ág, az Állami Nagytanács, amely a birodalom belügyeiért volt felelős, és az Istenek Hivatala, amely a kamikkal kapcsolatos szertartások ügyében volt hivatott eljárni.
Az utcák csomópontjaiban a kamik tiszteletére szolgáló szentélyeket, továbbá a gonosz erők elleni védekezést segítő buddhista templomokat is emeltek. A templomokban ténykedő szerzetesek és apácák feladata volt a szútrák recitálása, amivel az ország boldogulását segítették elő. Az igazi izgalmat a Keleti és a Nyugati piac jelentette, ahol az Indiából, Kínából és Koreából érkező kereskedők az egészen Görögországból, Indiából, Perzsiából és Bizáncból származó selymet és más különleges portékákat értékesítették. A bazárokban annyiféle különleges szövetanyagot lehetett kapni, hogy a kormány egy idő után hivatalos rendeletben rögzítette, hogy a különböző társadalmi státuszúak milyen színű öltözéket viselhetnek.
A 8. századi Japán rendkívül kozmopolita hely volt, amelynek nyüzsgő utcáin és sikátoraiban lépten-nyomon találkozhatott egymással a keleti és a nyugati világ. A Kínából, Indiából és Ázsia más régióiból érkező látogatók nemcsak a piacokat, de a narai udvart is elárasztották, ahol a kínai buddhista művészet rejtelmeit sajátíthatták el, amely viszont - szintén a selyemútnak köszönhetően - számos indiai hatást is magába szívott."

Deborah Moggach: Marigold Hotel – Keleti nyugalom
Kategória: szépirodalom, felnőtt, regény
A tartalomról: "Íme a könyv, amely inspirálta a Judi Dench, Maggie Smith és Bill Nighy főszereplésével forgatott, népszerű filmet, a Marigold Hotelt!
Egy csábító reklám hatására hét nyugdíjas a távoli Indiába utazik, hogy egy luxus-otthonban új életet kezdjen. Megérkezésük után azonban gyorsan rádöbbennek, hogy a szálló csak árnyéka régi önmagának, a személyzet több, mint excentrikus, és a brit uralom napjai bizony régen elmúltak.
Mégis, India lenyűgözően ellentmondásos világában hamarosan arra is ráébrednek, hogy az élet és a szeretet mindig újrakezdhető, még a legváratlanabb helyzetekben is.
Útkeresésről és az önmagunk megtalálásáról szóló könnyed, szórakoztató regények egy csipetnyi spiritualizmussal."

Részlet a könyvből: "Theresa egy nyitott szennyvízelvezetőn lépett át. Csak lesz valahogy... Semmi különös nem történt az Ölelő Anyával sem, pedig akkora reményeket fűzött hozzá! Több száz hívő várakozott sorban állva, de szerencsére őt, az európait - akinek oly drága az ideje - egyszerűen előretessékelték. Ammachi egy mosolygós, hozzá hasonlóan középkorú asszony volt, aki megölelte őt, és egy darabka főtt édességgel kínálta. Lehet, hogy Theresa minden érzékét megszállta a lüktető lábfájása? Mert aztán véget is ért az áldás, és semmilyen különbséget nem érzett. De semmilyet!
Nem volt senki, akinek ezt bevallhatta volna, legkevésbé az anyjának. Miért is akarnád, hogy valaki más megöleljen? Az az asszony nem is ismer téged. A RUHAPIACNÁL FORDULJ JOBBRA. Theresa belesett a hosszú utcácskába. Keskeny volt, mint egy vágás az épületek között, és tele volt emberekkel. Ide a napfény sem ért el. Pöcegödörszag ütötte meg az orrát. Ez az igazi India, mondta magának, és ez az, ahol otthon érzem magam!
Theresa eltévedt. Most a fűszerbazáron ment keresztül, ami nem is szerepelt az útleírásban. Nagy zsákokban színes - okker, cinóber, karmazsin - porhalmok mellett haladt el, az emberek lökdösődve botorkáltak előtte.
- Csak egy kis baksist, memszahib! - nyomta valaki az orra elé a csonka karját.
A GANDHI-MARKETNÁL FORDULJ BALRA. Ez a Gandhi-piac? Dobpergés hallatszott, valaki meg éppen trombitált. Egy csoportnyi hidzsra furakodott át a tömegen, és szó nélkül belebámultak a járókelők arcába. Ezek a láthatóan férfiarcú, de nők módjára kisminkelt indiai eunuchok idegesítették Theresát. Az egyikük kiöltötte rá a nyelvét. Aztán továbbnyomultak szárijukba tekerve, talán egy esküvőre tartva, vagy valamilyen átok vagy áldás begyűjtésére, esetleg csak hogy valakinek benézhessenek a ruhája alá.Theresa egyáltalán nem esett pánikba. Megtalálom, ha megtalálom! Már épp elégszer tévedt el ehhez hasonló nyüzsgő indiai tömegekben. Semmi értelme nem volt lázadni ellene.
Hirtelen nagyon magányosnak érezte magát. A reggeli pirítósára vágyott, meg arra, hogy bekuckózhasson az ágyába. Akkor minden rendben lenne. Ugyanakkor pontosan tudta, hogy soha nem fekhet be azok közé az ágyneműk közé, hiszen azt a helyiséget már széthordták, a gyermekkorával együtt. Ez a vigasz ugyanúgy elveszett már számára, mint a nirvána, amiről ebben a pillanatban tudta, hogy soha nem fogja elérni. Tovább botladozott, most éppen különböző edényárusok standjai között. A sikátor végén az út elágazott.
- Janpath Lane, kahaan hai? - kérdezte azt a három férfit, akik ott ücsörögtek paanlevelet rágcsálva, de csak ide-oda ingatták fejüket, és három különböző irányba mutattak.
Mi is volt annak a gurunak a neve?
Ekkor vette észre az európai, fekete hajú férfit, aki egyedül furakodott át a tömegen, és éktelenül izzadt.
- Helló, drágám, te is angol vagy? - kérdezte.
Theresa bólintott.
A férfi közelebb lépett hozzá, erősen lihegett, mint akit üldöztek. Kétes aurája volt, meg borostája, meg sötét szemüvege. Olyan macskaszerűnek tűnt! Theresa olvadozni kezdett.
- Basszus, de örülök, hogy találkoztunk! - ujjongott a férfi, és belekarolt. - Tudod, hogy jutunk ki innen?"

Kavasiro Szaki: Az exem kedvenc receptje
Kategória: szépirodalom, felnőtt, regény
A tartalomról: "Egy fájdalmas szakítás után Momoko kissé kapatosan tér be egy aprócska kávézóba, ahol megosztja szívszorító történetét az üzletvezetővel és az éppen ott tartózkodó vendéggel. Miközben mesél, hirtelen ötlettől vezérelve a konyhába megy, és megfőzi exe kedvenc ételét, a vajas-currys csirkét, amelyet közösen fogyasztanak el.
Tokió eldugott kis kávézójában különös hagyomány születik: minden péntek este megnyitja kapuit azok előtt, akik szeretnének búcsút venni egy régi szerelemtől, szeretett személytől egy történet és egy hozzá fűződő étel segítségével. Könnyek és illatok keverednek. A fájdalom enyhül, a szív megkönnyebbül, és egy tál ételben végleg nyugalomra lel."

Részlet a könyvből: "Képtelen voltam megszabadulni azoktól a dolgoktól, amelyek Kjóhei után ott maradtak nálam. Az otthonomban használt piperecuccaitól kezdve – úgymint fogkefe, hajzselé – a tőle kapott ajándékokon át a telefonomon tárolt adatokig: mindennel kapcsolatban azt éreztem, hogy ha szemétbe dobom, a szakításunk véglegessé válik, ezért sehogyan sem vitt rá a lélek, hogy kihajítsam őket. Azt hiszem, a szívem mélyén szerettem volna egy kis reményt hagyni annak, hogy a kapcsolatunk még helyrehozható.
Igen ám, de a magamfajta borúlátásra hajlamos személyiség nem tud csak úgy tapsra váltani, szóval úgy döntöttem, először a holmijaitól szabadulok meg. Belekezdtem tehát a lakás nagytakarításba. Úgy értem, belekezdtem volna. De képtelen voltam kidobni bármit is. Egyszerűen nem haladtam vele. Nemcsak a tőle kapott ajándékok, de a már korábban használt cuccok is képesek voltak bevillantani a múlt képeit. Ó, amikor ezt a parfümöt fújtam a szoknyám szegélyére, hogy dicsérte az illatát…! A dolog végül odáig fajult, hogy már egy tízes csomag papírzsepi látványától is elbőgtem magam, mert arra gondoltam: ez valószínűleg az a csomag lesz, amit a sindzsukui randinkon kaptam tőle. Úgyhogy az egésznek az lett a vége, hogy besokalltam, és az összes motyót, amit csak találtam, bevágtam egy kartondobozba, és behoztam az Amajadoriba. Amamija jót mulatott rajta, Kuroda megbotránkozott. Hm. Mindenki úgy reagált, ahogy szokott.
– Aki dolgokhoz ragaszkodik, az a múlthoz kötődik. Júki-szan, maga jelenleg a múltja foglya – jelentette ki Kuroda, és a megállapítása kétségkívül helytálló volt."

Andrási-Riha Zsófia és Limpár Imre: Hogyan légy önmagad?
– Önismereti gondolatok és gyakorlatok hétről hétre
Kategória: ismeretterjesztő, társadalomtudomány 
A tartalomról: "Önmagunkkal, a másikkal találkozni, szembenézni bizony nem napfényes tengerparti nyaralás, hanem elágazásokkal, zsákutcákkal, kátyúkkal teli út. Ezek azonban nem akadályok, hanem lehetőségek önmagunk jobb megismerésére. E találkozásokból alakulhat ki először az önmagunkra eszmélés, aztán az önismeret mélysége.
Mit tehetünk a hétköznapokban magunkért? Milyen forrásból táplálkozik az önmagunkba vetett hitünk, és milyen önbeteljesítő jóslatok korlátozzák az életünket, vagy épp miként gáncsoljuk el mi önmagunkat újra és újra? Mindeközben milyen erőforrást adhat nekünk a művészet és a kulturális tér ereje? Ezek a könyv fő kérdései.
A kötet szerzői, Andrási-Riha Zsófia életmód szakterapeuta és Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus az önismeret témáját járják körül beszélgetőkönyvükben, amely a Lélekhangsáv című podcast anyagából készült.Gondolataik és a kötet végén található gyakorlatok abban segíthetnek, hogy az olvasó felfedezze saját útjait és ösvényeit, zsákutcáit és vermeit, hogy végül egy minőségibb egyensúlyt tudjon létrehozni életvezetésében."

Részlet a könyvből: "Különleges ajándék volt Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus barátommal beszélgetni a Léleghangsáv című podcastben öt évadon keresztül az ön- és társismeretről, helyünkről a világban, szerepeinkről, a családról, egyszóval az életről.
A podpad csatorna, ahová pszichológiai podcast műsort vezetni hívtak, 2021-ben indult. Állandó beszélgetőtársnak csakis régi kollégámat, Imrét tudtam elképzelni, aki tizenkét adásra jött, majd maradt még négyszer tizenkét adásra, vagyis hatvan csodálatos beszélgetésre, lélekutazásra. A tizenkettes szám a beszélgetésfolyamban a saját életünkbe való beavatódást jelképezte. Ehhez a számhoz tértünk vissza minden évadban, más-más megközelítéssel. Ezen időszak alatt rengetegen megszerették a hetente hallható újabbnál újabb gondolatokat.
Sokszor kérdezték tőlünk: nem lesz ebből könyv? A motivációt tehát, hogy nyomtatásban is elérhető legyen a podcast anyaga, önöktől kaptuk, és ennek nagy örömmel kerestük meg a keretét. Így született meg a második és negyedik évadból ez a beszélgetőkönyv.
A beszélgetés híd két vagy több ember között, ami segít kimondhatóvá tenni a mélyben rejlő gondolatokat és érzéseket. Kiszabadít és felszabadít a magunkba zártságból.Kiadványunk célja, hogy olvasva is találkozhassanak önmagukkal és a világgal. Szándékunk szerint elgondolkodtatni szeretnénk önöket a kapcsolataikról, érzelmi viszonyulásaikról, találkozásaikról.Hiszem, és mottóként fontosnak és iránymutatónak tartom Márai Sándor mondását: "Két ember nem találkozhat egy nappal se korábban, mint ahogy megértek e találkozásra."
Az önismeret során magunkkal és másikkal szembenézni bizony nem egy napfényes tengerparti nyaralás felhők nélkül. Igenis göröngyös az élet, ahogy az önismereti út is, tele elágazásokkal, zsákutcákkal, kátyúkkal. Úgy szoktam fogalmazni, hogy ezek nem akadályok, hanem lehetőségek önmagunk jobb megismerésére.
Olvasás közben szubjektív szűrőnkön keresztül felfedezhetik a saját helyzetüket, és ha kell, változtathatnak rajta a gyakorlatok segítségével. A könyv két nagy részből és a függelékben szereplő gyakorlatokból áll. Az I. rész tizenkét beszélgetése az "én" birodalmában való kirándulásról szól. Az önreflektív találkozás legszebb példája, amikor a régi székelykapukon tükörbe kellett nézni, mielőtt az illető belépett a portára. Ilyen szembenézésekről beszélgettünk a podcast második évadában.
A II. rész a kultúra birodalmába vezeti el az olvasót. Hogy is segíti önismeretünket a kultúra? Imre szavaival élve a kulturális tér a materiális világ kihívásaira ad egy nem materiális választ. Erről szólt a podcast negyedik évada.
Elmagányosodott világban élünk, éppen ezért nagy szükségünk van a találkozásokra, hidak építésére, beszélgetésekre. Ahol kimondhatóvá válnak gondolatok, ott máris nem vagyunk egyedül. Annak idején az egyetemen egy filozófiatanárom azt mondta: "A zseblámpa nem világítja meg önmagát". Igaza volt. Szükségünk van beszélgetőtársra, aki a saját szubjektív megélései által elgondolkodtat, segít új nézőpontok által másképp magunkra látni, és mi is segíteni tudunk a másiknak önmagára látni.
Gondolataink kertjében bandukolva és beszélgetve szerettünk volna magokat elvetni és gondozni. Tettük mindezt azért, hogy az olvasók tovább virágoztassák, nemesítsék a saját kertjüket. Nem titkolt célunk pedig, hogy a beszélgetés újra divat legyen. Kívánjuk, hogy e könyv segítségével önök is partnert találjanak ehhez."

Kertész Edina: Magda menekülése
Kategória: szépirodalom, felnőtt, regény
A tartalomról: "Hol rejtőzhetnek a családi szőttes csomói, amelyek megakasztják sorsunkat? Vajon kibogozhatjuk őket, és megtalálhatjuk saját utunkat?
A regény elbeszélője, aki egy válás után próbálja összerakni élete darabjait, dédnagymamája visszaemlékezésére bukkan a padláson, a sok régi kacat között. Míg követi a nagymama életének fonalát, titkos szerelmek, menekülési kísérletek történetére derül fény, amelyek hátteréül a negyvenes évek, Budapest ostroma és a háborút követő évek szolgálnak.
A regény, amely több női generáción átívelő mintázatot mutat be, egyúttal a továbblépés története is."

Részlet a könyvből: "A kis csomag a postaládában vár, a torkomban dobogó szívvel veszem ki. A feladó egy angliai név és cím. Hetek óta vártam erre a csomagra. Nem bontom ki azonnal, pedig legszívesebben megtenném, de úgy döntök, majd délután, ha egyedül leszek. Az a néhány óra a könyvtárban hamar eltelik, álmosító tevékenységek között, a csomag csak akkor jut megint az eszembe, amikor már a kerékpárt tekerem. Most viszont rám tör a mohó kíváncsiság, erőteljesen nyomom a pedált, hogy minél előbb hazaérjek, még a szomszéddal sem állok le beszélgetni a csigákról, amelyek az éjjel lezabálták az apró előkertbe ültetett bíbor kasvirág illatos szirmait. Margit néni nyugdíjas, és éjjelente fejlámpával oson ki a kertbe, hogy nyakon csípje a sötétben lakmározó csigákat. A jelenléte valahogy megnyugtat, de most csak intek neki, és besietek a házba.
Az üvegcse, ami a tasakból előcsúszik, meglepően kicsi. A képen valahogy nagyobbnak látszott, persze nem volt hozzá viszonyítási tárgy, mondjuk, egy gyufásskatulya. Ez az üveg egy gyufásdoboznak nagyjából a fele. Nem igazi parfüm, csak illatminta, azért ilyen kicsi. Nekem így is elég, nem szeretném használni, csak megszagolni.
Tudni akarom, milyen volt Magda illata. Óvatosan letekerem a kis üvegcse apró kupakját, és beleszagolok a kölnibe. Meglepően erős, fűszeres, szinte férfias aroma. A csuklómra pöttyintek belőle, várok egy kicsit, és újra megszagolom. Azt mondják, nincs két egyforma illat, mert az emberek bőre különbözőképpen módosítja őket. Az én bőrömön másmilyen, mint Magda bőrén volt. Megszagolom újra. Talán azt remélem, Magda ettől megelevenedik. A nagymamám dolgai. Nekem ereklyék. Ami neki hétköznapi tárgy, az számomra muzeális darab. Egy üres púderesdoboz, benne tükörrel, egy fekete muff. Ma már senki sem hord muffot. Röhejes maga a szó is. A Bohéméletben is addig-addig énekelt Mimi a muffjáról, míg ki nem tört belőlem a röhögés. Lajos persze megrovóan nézett rám, hiába magyaráztam neki a szünetben, hogy mégiscsak képtelenség egy elveszett muffról énekelni, hát nem? Képeslapok, levelek, fényképek.
Magamba szívom az illatát, a nagymamám illatát.
Minden bőrön más és más a kölni illata. Hogy az ő bőrén milyen volt, már sosem fogom megtudni. Nem maradt belőle semmi. Talán csak néhány csont, valahol mélyen a föld alatt.
Nem újították meg a sírját, ki tudja, temettek-e már rá másokat és hogy melyik csont kié lehet. Mindegy is. Egy hajfürt az imakönyvben. Úgy képzelem, ha ilyen sokat gondolok rá, háborgatom. Pihent volna már, én meg a gondolataimmal megzavarom a nyugalmát. Úgy képzelem, ha túl sokat gondolunk a halottakra, nem hagyjuk őket elmúlni. Visszarángatjuk őket létünk posványába.
Gondolkodom, milyen lehetett a nevetése, hogyan szerethetett. Tényleg sikerült-e annyira elcsúfítani, hogy a katonák ne akarják elvinni krumplit pucolni?
Vagy csak Mamu szerette volna azt hinni?
Hát nem volt mindegy nekik, hogy csúnya-e felül? Odalent mind egyforma. Ezekkel a gondolatokkal háborgatom az ő pihenését. Próbálok nem gondolni rá, vagy csak kevesebbet. Mondjuk, naponta csak kétszer. Háromszor. Többször. Ha meggyújtok egy gyertyát az emlékére, vajon az is zavarja-e? Vagy szelíd elnézéssel fogadja el a kutakodásaimat? Úgysem fogom megtudni."

Kiss László: Mindig, ha jön az este
Kategória: szépirodalom, felnőtt, regény
A tartalomról: "A tizenegy éves Lotti nem csupán édesapja távollétét és a második világháború hétköznapi következményeit szenvedi el, de testi fogyatékosságát is stigmaként viseli.
A Mindig, ha jön az este az ő felnövésének, eszmélésének története, miközben igazi magyar sorsregény. Arról gondolkodtat el, milyen eséllyel élhető túl ép elmével egy háború, még úgy is, hogy a fegyverek másutt dörögnek, hogyan maradhat együtt a család, ha a családfő a fronton teljesít szolgálatot, s nem utolsósorban arról, miképpen értelmezhető a hazaszeretet fogalma két világrend szorításában, amikor már tényleg csak a legszűkebb környezetünkben bízhatunk."

Részlet a könyvből: "A németvárosi templom tornyán fennakadt egy gólya. A fogságba esett madár éles, panaszos hangja messzire elhallatszott, a Gróf Wenckheim, a Malom, a Kőmíves, a Bárány, az Ív, de még a templomtól több száz méternyire fekvő Palló utca lakói is összefutottak a jajveszékelésre. Előbb azt hitték, a szirénák szólaltak meg, és csak később, amikor a templomkertben kialakított légoltalmi pince felé siettek, terjedt el köztük a hír, hogy egy gólya járt szerencsétlenül. Mire a sekrestyés nekiveselkedett, hogy kiszabadítsa a sivalkodó állatot, a templomot egész csődület vette körül. A sekrestyés szuszogva fölszaladt a torony egyre keskenyedő lépcsőin. Az utolsó fordulóhoz érve kicsapta a zsalugáteres kisablakot. De hiába nyújtózott, nem érte el. Kövér karjait úgy emelgette a kereszt alatt vergődő madár felé, mintha imádkozna. A templomkertből nézve mulatságos látványt nyújtott, azonban senkinek sem akaródzott nevetni. Többen Kneifel bádogost követelték.
Kneifel bádogos hosszú rúddal érkezett. Amint fölért, átfúrta magát a lőrésnél alig szélesebb ablakon. Kint volt. A szemébe tűző napfénnyel dacolva elindult. Mint a jó tetőfedők, ügyesen egyensúlyozott a simára kopott cserepeken. Mutatványa az elismerés hangjait csalta elő az összeverődött németvárosiakból. Amikor a kereszt alá ért, bal kezével a tövébe fogódzott, a jobbjában tartott rúddal pedig böködni kezdte a gólyát, kereste, hol tud úgy a szárnyak alá nyúlni, hogy aztán biztonságosan leemelhesse a villámhárítóról. A diófaverésre használt dorong az ösztönös félelem újabb hullámát szabadította a madárra, kétségbeesetten jajgatott, a nyakát tekergette, emelgetni próbálta a drótba gabalyodott szárnyait, ami lentről suta rángatózásnak tetszett.
Aztán egyszer csak megakadt. Kneifel bádogos, mintha a béke zászlaját tartaná a magasba, diadalmas mozdulattal a levegőbe emelte a testet. Körülpillantott, felmérte a helyzetet, és araszolni kezdett hátrafelé. Odalent a tömeg hálás izgatottsággal morgott. Már a zsalugáteres kisablaknál jártak, amikor a gólya rúgott egyet. A Kneifel bádogos markában addig biztosan tartott rúd megbillent, ettől a bádogos is megingott, de épp csak annyira, hogy a cipősarok karistolásától a cserepek néhány morzsája a lentiek vállára pergett. A nagy madár átfordult, és mint egy sötét szalaggal átkötött hatalmas fehér csomag, lezuhant a porba."

Penelope Slocombe: A Napsugárház
Kategória: szépirodalom
A tartalomról: "1997-ben Anne tizennyolc éves fia, Torran kisétált a szállodából Manaliban, a hírhedt himalájai városban - és nyomtalanul eltűnt. Anne hét év elteltével sem adja fel a keresését, nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy valaki talán mégis tud valamit róla: minden nyomnak utána jár, minden állítólagos szemtanút felkeres, miközben mardossa a bűntudat, amiért kudarcot vallott anyaként. Férjével ellentétben ugyanakkor rendíthetetlenül hisz benne, hogy a fia életben van.
Amikor nem túl rokonszenves unokahúga, Esther új értesülések birtokában felkeresi, Anne biztosra veszi, hogy kitartása végre meghozza gyümölcsét. Ingatag fegyverszünetet kötve útra kelnek a Himalája buja és kiszámíthatatlan hegyei közé, hogy felkutassák a Napsugárház mindentől elszigetelten élő közösségét és válaszokra találjanak.
Az utazás nem várt testi-lelki próbatételek elé állítja őket. Ám minél közelebb járnak az igazsághoz, Anne-ben annál több a kétség, hogy mire is vágyik valójában.
Útkeresésről és önmagunk megtalálásáról szóló könnyed, szórakoztató regények, egy csipetnyi spiritualizmussal."

Részlet a könyvből: "A fülledt telefonfülke után hűsítő volt a kinti levegő. Az alacsony betonbódék és boglyas telefonvezetékek mögött a naplemente vibráló vörösbe és rózsaszínbe vonta az eget. Ahogy Anne továbbhaladt a hegygerincen, lassan elmaradoztak a fák, a város megtelt az árusok óbégatásával és a robogók bőgésével. Az üzletekből kicsorduló állványok között pasminákat és ékszereket válogattak a turisták, a félhomályos kávézókban fiatal túrázók üldögéltek, sakkoztak, pipáztak. Füstölők és pirított fűszerek illata kavargott a levegőben, de nem tudott fölébe kerekedni a mindent átható fenyő- és rothadó szemétszagnak.
A Hanumán-templom után Anne megállt egy csájárusnál, aki törökülésben gubbasztott egy ütött-kopott lábas mellett, és dallamtalanul dudorászva kavargatta a tejet és a fűszereket. Anne az árus agyagcsészéje köré kulcsolta ujjait, miközben a nap lebukott a hegyek mögött. Felhőtenger emelkedett a völgy fölé, metsző hűvös hasított a nappalról maradt melegbe. Hamarosan megérkeznek a nagy esők, és Anne tudta, gondolnia kellene arra, hogy továbbindul dél felé.
Mellette két, vakítóan fehér szőke lány az idegen nyelven bonyolított rendelés és fizetés pantomimmutatványába kezdett. Az öregember az ideges karattyolástól nem zavartatva tovább dúdolt, és gyakorlott mozdulattal csippentette ki tenyerükből az aprópénzt. Anne megitta a maradék csájt, és visszaadta a csészét. Amikor indult, a magasabbik lány rámosolygott. Anne visszamosolygott rá, egy pillanatig habozott, aztán továbbment. Rájuk volt írva, hogy most szálltak le a repülőről; aligha tudhatnak bármit a fiáról. Alvó kutyákat és kergetőző gyerekeket kerülgetve követte a gyalogosok és a háromkerekű riksák Mall Road felé ereszkedő áradatát. Az éttermek előtt a férfiak étlapjukkal integettek neki, megszólították, jó néhányukat ismerte, biccentve viszonozta névre szóló üdvözléseiket. De az esze máshol járt, nem állt meg beszélgetni, gondolatai újra és újra visszakanyarodtak a leánygimnázium igazgatónőjével folytatott délutáni beszélgetéshez és a felkínált, stabilabb pozícióhoz. Anne nem hivatalosan, önkéntesként dolgozott az iskolában, turistavízummal, bármikor ugrásra készen, ha mennie kell. A napok azonban csak peregtek, és ő még mindig itt volt, semmi sem változott.
Miután ráfordult az Upper Mallra, ismét megállt; nyugaton az utolsó fénysugár is kihunyt a Garhvál-vonulat mögött, odalent a völgy már éjszakai sötétségbe burkolózott. Anne aznap Chatterjee igazgatónő mahagóniasztalánál, miközben porceláncsészéből kortyolgatta az English Breakfast teát, megpillantott valamit: egy másik élet lehetőségét, egyfajta karrierét, amiben sosem volt része. Csakhogy azzal együtt kellene járnia az elfogadásnak is, a beismerésnek, amire nem volt hajlandó.
Odalent már ragyogtak Déhrádún fényei, Anne az órájára pillantott, még mindig meglepte, milyen hirtelen fordul a nappal éjszakába. Taigh na Criege-ben végtelen hosszúak voltak a nyári naplementék, és a kisgyerek Torran sosem akart aludni menni. Hogy is lehetett volna a szemére vetni az éberséget, mikor még javában a tenger fölött táncolt a nap? A Paddington-mintás pizsamás, kezében földet söprő, hosszú karú plüssmajmát tartó Torran emlékébe feledkezve Anne kis híján észre sem vette, pedig ott ment el mellette, olyan közel, hogy a karjuk csaknem összeért. Torran. Nem a kisfiú, hanem a férfi, akivé vált.
Mozdulatlanná dermedt, nem jutott lélegzethez, a férfi pedig egyre távolodott, nem gyorsan, nem is lassan, ismerősen rugózó léptekkel. Anne ereiben dübörgött a vér, akár a háborgó tenger. A férfi továbbment, beleveszett a tömegbe, és Anne teste képtelen volt mozdulni. Utána akart kiáltani, de nem jött ki hang a torkán.
Ekkor hátulról valaki nekiütközött, nagyot taszított rajta, mire Anne nekilódult, félig futva, kinyújtott karral, lüktető pulzussal; a szíve nem volt hajlandó tudomást venni arról, amit az eszével már tudott.
Csak azért is gyorsított, keresztülfúrta magát egy fiatal nőkből álló csoporton, nem foglalkozott a robogó ingerült tülkölésével, a szétugrasztott, ricsajozó majomcsaláddal. Bár szíve a bordáján dörömbölt, tudta.
Nem ő az."

Vámos Miklós: A New York – Budapest metró
Kategória: szépirodalom
A tartalomról: "Az USÁ-ban töltött éveimre már úgy emlékszem, mintha álmodtam volna őket. Szerencsére bizonyítékul itt ez a regény, talán a leghumorosabb könyvem. Csodavilágba és demokráciába csöppentem, az itthoni fapados szocializmusból. Úgy hatott rám, akár egy lórúgás. Amint a főszereplőmre, Gyula Marton színészre is. Én ugye író voltam, vagyok, s leszek, amíg lehetek." (Vámos Miklós)

Részlet a könyvből: "Marton tipródott egy darabig, aztán visszaballagott a várakozóhelyiségbe, ahol a táskáját hagyta. Egy alacsony, kopaszodó férfi ácsorgott odabenn, közvetlenül a hatalmas tévékészülék tövében, amelyen a Double Take jelenlegi adása ment. (Marton ekkor még nem tudta, hogy Double Take = késleltetett reakció - magyarul: spét.) Az a férfi sajnálkozó fintorral figyelte, amint a műsorvezető Gregory Hinest faggatja arról, hogy táncolni vagy színészkedni szeret jobban. Golfozni, mondta a fekete bőrű színész mély meggyőződéssel. Az alacsony, kopaszodó férfi e kimódolt poén hallatán grimaszolt, lekapta a szemüvegét, törölgetni kezdte.
Az ügyelőlány beszólt az ajtón: Mr. Allen, ön következik. Az alacsony, kopaszodó férfi megfordult. Jesszus Máriám... - motyogta Marton elhűlten. Tessék? - kérdezte amaz. Ön ugye... Woody Allen, ha nem tévedek!? De téved, mondta Woody Allen habozás nélk0

Nguyễn Phan Quế Mai: A hegyek éneke
Kategória: szépirodalom
A tartalomról: "Az epikus és líraian szép A hegyek éneke a Tran család több generációt átfogó történetét meséli el, háttérben a vietnámiháborúval.
Tran Dieu Lan 1920-ban született, a földreform idején hat gyermekével együtt menekülni kényszerült a családi farmról, amikor északon a kommunista kormány került hatalomra. Évekkel később Hanoiban fiatal lányunokája, Huong akkor válik nagykorúvá, amikor szülei és nagybátyjai elindulnak a Ho-Si-Min ösvényen, hogy egy olyan konfliktusban harcoljanak, amely nemcsak szeretett hazájukat, hanem családjukat is szétszakította. Az izgalmas, megragadó, Vietnám nyelvével és hagyományaival átszőtt A hegyek éneke a vietnámi nép szemszögéből eleveníti fel, milyen árat követelt a háború, miközben bemutatja a szeretet és remény valódi erejét."

Részlet a könyvből: "Én a bejárat körül repkedő pillangókat figyeltem. Szerettem volna mindent felfedezni. Láttam, hogy a falusi gyerekek ruhátlanul fürdenek a tóban, vízibivalyok hátán járják be az iszapos földeket, fára másznak, hogy madárfészkeket keressenek. Szerettem volna megkérni nagymamát, hogy engedjen el velük, de olyan aggodalmasan nézet rám, hogy szó nélkül bólintottam.
Berendezkedtünk ideiglenes otthonunkba, nagymama rizst és némi pénzt adott Tung asszonynak, és segítettünk elkészíteni az ételt, zöldséget szedtünk a kertből, elmosogattunk. - Micsoda segítség vagy - mondta Tung asszony, ettől úgy éreztem, mintha picivel magasabb lennék. Az otthonuk különbözött a mienktől, mégis volt, amiben hasonlított a hanoi lakásunkra, itt is fekete papírral ragasztották le az ablakokat, hogy az amerikai bombázók éjjel az életnek semmi jelét ne láthassák.
Nagymama kecses volt, amikor a falu templomudvarán tanított, a diákok a döngölt földön kuporogtak, az arcuk ragyogott. Az óra addig nem ért véget, amíg meg nem tanította nekik az egyik dalát.
- A háború lerombolhatta az otthonainkat, de nem pusztíthatja el a lelkünket - mondta nagymama. A diákja és én is énekelni kezdünk, olyan erővel és hangosan, hogy berekedtünk, a hangunk a közeli rizsföldeken velünk brekegő békák vartyogására hasonlított.
A Déli föld és erdők 1945-ben játszódik és nagyon izgalmasan kezdődik. Lelki szemeim előtt a Dél nagyon buja, az emberek boldogok és nagylelkűek.
Kígyót és szarvast ettek, krokodilokra vadásztak, és mézet gyűjtöttek a sűrű mangrove-erdőkben. Aláhúztam a bonyolult szavakat és az egzotikus déli kifejezéseket, nagymama pedig amikor csak ideje engedte, elmagyarázta őket. Együtt sírtam An-nal, aki elvesztette a szüleit, amikor elmenekültek a kegyetlen francia katonák elől. Azon tűnődtem, miért szállják meg állandóan idegen hadseregek az országunkat. Először a kínaiak, azután a mongolok, a franciák, a japánok, most pedig az amerikai imperialisták.
Miközben képzeletben délre menekültem, a bombák Hanoira - a mi északunk szívére - hullottak. Amikor megkongatták a gongot, akár nappal, akár éjjel, nagymama kézen fogott, és húzott a hegy felé. Harminc percig tartott, mire felmásztunk, és soha nem engedett megpihenni. Mire elértük a barlangot hatalmas fémmadarak dübörögtek el mellettünk. Szorosan nagymamába kapaszkodtam, hálás voltam a barlangért, ugyanakkor gyűlöltem is: innen néztem, ahogy a városomat elnyelik a lángok."

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Varga Sára Luca