Újabb nemzetközi együttműködésben vesz részt Szebényi Dániel, a magyar zenész közreműködik az indiai basszusgitáros Mohini Dey hamarosan megjelenő szólóalbumán, azon a dalon is, amelyen Willow Smith énekel.
Erős érzelmi töltetet kapott Rico & Miss Mood újdonsága

A tegnap megjelent Bonyodalom ismét egy ígéretes zenei anyag lett, amelyben Rico és Miss Mood jól ismert erősségeikkel – érzelmek, közös összhang, személyesség – építkeznek tovább. A párkapcsolati konfliktuson alapuló, pop-rap fúziós trackben bőven akad konfliktus, szívfájdalom, megbántottság, harc, továbbá a klasszikus szerelmi szimbólumot jelentő rózsa is megjelenik benne, amelynek elutasítása ezúttal is erős emocionális mondanivalót sejtet.
A duó eddigi összmunkái alapján nézve továbbviszi a közös érzelmes narratívát, amelyet például a Vihar vagy a Mágnes is jellemzett. Ha már korábbi dalok, a klipben is feltűnnek régi klipekből jelenetek. Bár nem vagyok nagy rajongója a szerelmi témájú számoknak, még mindig nem tudom megunni azt, ahogyan Miss Mood az emotív, lírai részeket énekli, illetve továbbra is lenyűgöznek Rico frappáns rapbetétei, sajátos szövegi dinamizmusa. Egy szó, mint száz: jó, hogy vannak nekünk! Mondjuk, ez négy szó volt...
Részletek a dalból:
"Utálom a rózsákat, mert mindig akkor adod,
Amikor megbántasz és ebből lesz a bonyodalom."
"Ha soha soha sem szerettelek volna,
Te soha sohasem bánthatnál."
"Talán az a mi szerelmünk bája,
Hogy az én torkom mindig hangosabban kiabálja."
"Van valaki, aki a szeretetemet várja,
És háború a szeretkezések előszobája."
írta: Hatos Niki
Megjelent Gently da Spittah új száma, a Levegő, amely a hamarosan érkező MegPestesült álom című album első előfutára. A dal középpontjában az önvizsgálat, a létezés terhei és a függőségek különböző formái állnak.
Nagy öröm számomra minden olyan produkció, amelyek női alkotók kreatív összefogására épülnek. Így van ez az Éden-nel is, amelyben Metzker Viki, Miss Mood és Nagy Bogi közösen dolgoztak a dalon, a szövegen.





