Június 25-én 18:30-tól különleges koncertnek ad otthont a STENK. Itt ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a Blue Cold Jalapeños.
Először érkezik Budapestre az idén 20 éves Mother Mother

Budapestre is elhozza júniusban megjelenő új lemezét a kanadai alt-rock zenekar, a Mother Mother. Nemrégiben publikálták változatos, mégis egységes Nostalgia albumuk egyik előfutárát, a Make Believe dalt.
"Ezen a számon egy kicsit elmerültem a saját életfilozófiámban. Mágikus gondolkodás, összekapcsolódás, kozmikus kalandozás." - mondta el a Make Believe kapcsán Ryan Guldemond frontember és szövegíró.
"A Nostalgia megalkotásakor az volt a célunk, hogy megtestesítsük a gyermeki kreativitást, amely gyakran megfoghatatlanná válik, ahogy öregszünk és túl sok megszokást veszünk fel. Minden kreatív döntést érzelmek alapján fontoltunk meg – legyen az egy dalszöveg, egy reverb hangsáv vagy EQ-görbe. - Ha valami nem váltott ki erős érzelmi reakciót, akkor elengedtük. Ez a megközelítés olyan végeredményhez vezetett, amelyet valóban szeretünk és amelyre büszkék vagyunk." - tette hozzá Guldemond.
A korong szívből jövő és sötét lesz, olyan témákkal foglalkozik majd, mint az elidegenedés, az egzisztencializmus, az önszeretet, az öngyűlölet, a nemi szerepek és a spiritualitás. Hangulatát a túlvilági tájak és mitikus lények vibráló képi világa fűszerezi.
A Nostalgia megjelenését követően a Mother Mother európai turnéra indul, hozzánk július 1-jén érkeznek az Akvárium Klubba, ahol az új lemez dalai mellett természetesen olyan klasszikusok is felcsendülnek majd, mint a Hayloft és az It's Allright.
A koncertre elsőként a zenekar hivatalos rajongói klubjának tagjai válthatnak jegyet tegnaptól (03.18.), a regisztrált Live Nation tagok mától (március 19-én 9 órától) csatlakozhatnak az elővásárlási lehetőséghez, a Spotify elővétel pedig március 20-án 9 órakor indul. A teljeskörű jegyértékesítés március 21-én 9 órakor kezdődik. A jegyek elérhetők a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Nagy Kátya
Az Of Mice & Men törölte a teljes európai turnéját, így a budapesti, július 29-re meghirdetett Dürer Kertes koncert is elmarad. A zenekar tavalyi lemezével készült a kontinensre, a turné azonban szervezési okok miatt meghiúsult, így a fellépéssorozat teljes egészében lekerült a naptárról.
Ilyen volt a Manifesztáció
Roxie Nafousi Manifesztáció könyve hosszú ideje beszédtéma az önfejlesztés világában. Sokáig én magam is csak távolról figyeltem ezt a narancssárga, sokak által dicsért művet. Számomra hosszú évek óta tudatos döntés, hogy megvárom, míg alábbhagy a hype az adott produkciót illetően, mert jobban szeretek akkor találkozni egy alkotással (legyen az...





