Április 17-én különleges hard rock/garázs rock est érkezik Budapestre a Muzikumba, ahol két karakteres zenekar, a budapesti garázs rock egyik legfontosabb hazai képviselője, The Trousers, valamint a southern rock vonalat képviselő Asphalt Horsemen osztja meg a színpadot.
Elképesztő flow-élmény volt Janet Gruber Kobucis koncertje

Tegnap este Kocsis Paulina előtt bizonyított Janet Gruber. Nem is akárhogy! Korábban már írtam, hogy Baracskay Rita szaxofonos ajánlása által hallottam először a Hangfoglaló Induló előadói alprogram 11. évadának egyik támogatott produkcióját jelentő Gruberről. Janet végtelenül finom ízlésű soul, trap, R&B, hiphop és pop, roma elemekkel fűszerezett zenéi egyből belopták magukat a szívembe, pénteken pedig végre élőben is átélhettem az élményt.
A születésnapját ma ünneplő Janet igazán megérdemli, hogy a legnagyobb színpadokon, széles befogadó közönségnek mutathassa meg különleges világát. Ha valaki, akkor ez a nő vérprofi, hangja egyszerűen felejthetetlen, most, amikor írok róla is rendre kiráz a hideg. Szövegei végtelenül bölcsek, hol húsbamaróan nyersek, hol pedig remek humorral támadnak. Janet végtelenül könnyedén, lazán, otthonosan mozog a szövegírás, az underground rap, illetve a pazar éneklés terén. Zenei mélység, sokszínű stílus, lehengerlő személyiség, egyszerűen varázslat.
Kobucis repertoárjában az Ótvar Pestissel közös Szellem, valamint a személyiségét leginkább átadó, végtelenül megható Apám szemével is helyet kapott. Átkötő szövegeiből kiderül, hogy egy végtelenül alázatos, elragadó nőt láthatunk a színpadon, akire bizony nagyon-nagyon érdemes odafigyelni. A koncert során atom muzsikusok emelik az est fényét, dobon Borbély Bence Regő, basszusgitáron Siklai István, gitáron Dékány Bence, trombitán Gáll Barnabás erősíti a produkciót.
Hogy mikor találkozhatsz velük legközelebb? Nos, június tizennegyedikén a Pontoonban, július tizennyolcadikán a Campus fesztiválon, július huszadikán pedig a Művészetek Völgyén kaphatod el őket! Hidd el, érdemes esélyt adnod nekik!
A cikk elkészülését a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Programiroda támogatta.
szerző: Hatos Niki
Megjelent Ripoff Raskolnikov új dala, a Strange World, amely a hamarosan érkező Budapest Days album előfutára.
Május elején a gitár kerül reflektorfénybe az Aréna színpadán - két egymástól eltérő, mégis látványban és energiában egyaránt erős produkcióval.





