Új dallal jelentkezett Xike
Az ABC a Jackson 5 azonos című klasszikusát helyezi modern zenei környezetbe. A megjelenést videóklip kíséri.

Az Induló előadói alprogram 11. szezonjában 15 induló előadó 18 helyszínen összesen 115 koncertet ad. A produkciók hazai és külhoni fesztiválok színpadain mutatkozhatnak be, így a közönség többek között a Művészetek Völgyén, a Campus Fesztiválon és a vajdasági Malomfesztiválon is találkozhat velük.
"A programban lehetőséget kaptam arra is, hogy megismerjek új előadókat, felléphessek újabb helyeken, hogy szélesebb közönség számára megmutassam, mi van bennem. Illetve segített abban is, hogy kinyíljon a perspektívám: hogy ne csak azon a sínen menjek tovább, ahogyan eddig mentem, hanem kipróbálhatok mellékvágányokat is" – hangsúlyozta Gently Da Spittah'.
"Azt érezhetjük, hogy valódi rock & roll életbe csöppentünk bele, legalább akkor, amikor utazunk, és megnézhetjük az ország olyan pontjait, ahova amúgy nem feltétlen mennénk magunktól." - mondta kisbetűs ünnepnapok énekes-billentyűse, avagy Velek Domonkos.
"Mindkettőben nagy segítség nekünk idén a Hangfoglaló, ennek a lehetőségnek köszönhetően nem kell azon aggódnunk, hogy ki tudjuk-e gazdálkodni a következő nagylemezünket, és az eddigieknél is több helyre tudunk eljutni és találkozni azokkal, akik szeretik a zenénket, vagy épp azokkal, akik nem, vagy csak nem ismerik, és koncertek formájában tudunk nekik érveket felhozni magunk mellett" – tette hozzá még.
Az NKA Hangfoglaló Program Fesztivál Roadshow 2025 helyszínek teljes listája:
A cikk elkészülését a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Programiroda támogatta.
szerkesztette: Hatos Niki
Az ABC a Jackson 5 azonos című klasszikusát helyezi modern zenei környezetbe. A megjelenést videóklip kíséri.
Három, önismeretre és mentális jóllétre fókuszáló kötettel fejleszheted magad. A Good Life Books Könyvkiadó megjelenései a trauma feldolgozását, az egészséges határok kialakítását és az önmagunkkal való mélyebb kapcsolódást helyezik középpontba.
Július 24. és 26. között második alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Kongresszusi Központban a Füred Art Weeket. A művészeti vásáron és kiállításon 22 aukciósház és galéria mutat be festményeket, szobrokat, bútorokat, ékszereket, plakátokat és egyéb műtárgyakat, amelyek egy része meg is vásárolható.