Bár legtöbbször a szerelmi csalódásokról, a hétköznapi problémákról hallunk a számokban, a magyar előadók repertoárjában bőven akadnak olyan dalok is, amelyek arra emlékeztetnek bennünket, hogy a veszteség, a fájdalom, a gyász, az elengedés univerzális tapasztalatokat jelentenek mindannyiunk számára.
Elindult a Vinyl Top 10, bongor nyitott az élen

A Hivatalos magyar slágerlisták új rangsorral bővült: elindult a Vinyl Top 10, amely a Magyarországon értékesített vinyllemezek aktuális sorrendjét mutatja. Az első heti listát a Fonogram-díjas bongor vezeti az EXTÁZIS című kiadvánnyal.
A vinyl hazai piaca az elmúlt évtizedben jelentősen növekedett. A 2015 és 2025 közötti időszakban az éves eladott darabszám közel nyolcszorosára emelkedett, 2025-ben pedig a formátum bevétele elérte eddigi csúcsát. A sajtóanyag szerint a piac éves nettó értéke 1,2 milliárd forint.
Az új lista a Hivatalos magyar slágerlisták felületén kapott helyet. A kezdeményezés elsősorban a vinylrajongóknak, gyűjtőknek és a zeneipari szereplőknek kínál naprakész áttekintést arról, mely fizikai kiadványok fogynak a legjobban Magyarországon.
A Vinyl Top 10 nemcsak rangsorolja a lemezeket, a listán szereplő albumokhoz közvetlen vásárlási lehetőségeket is biztosít. A nyitólista élén bongor EXTÁZIS című albuma áll, amely a jelenlegi hazai könnyűzene és a klasszikus fizikai formátum találkozására is példát mutat.
"Nagyon örülök, hogy a kiemelkedő streamszámok mellett a bakelitre is ilyen nagy érdeklődést mutattak a hallgatók! Minden verzióban szinte azonnal elkeltek, és nemrég a telt házas Budapest Park-koncertre vitt limitált példányok is gyorsan elfogytak! Nagyon örülök, hogy ennek ilyen látható eredménye lett. Köszönöm!" - árulta el bongor.
"Azzal, hogy a vinyl formátum piaca és bevételi részesedése ekkorára nőtt az elmúlt évtizedben, észszerűvé vált egy önálló slágerlista létrehozása." - mondta el a bejelentés kapcsán Mezei Csaba, a Hivatalos magyar slágerlisták vezetője, a MAHASZ kommunikációs szakértője.
"Azért szeptemberben indítjuk el ezt a szegmentált formátumlistát, mert a közelgő karácsonyi piacra a kiadók mindig több és hangsúlyosabb új lemezzel, exkluzív újrakiadással és jubileumi kiadvánnyal készülnek. Így a Vinyl Top 10 az év vége közeledtével a zenekedvelők számára nemcsak slágerlistaként, hanem megbízható zenei iránytűként is szolgál."
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Mezei Csaba
Vannak előadók, akik úgy tudnak könnyed, életigenlő szórakozást nyújtani, hogy közben a mélyebb érzelmek megjelenítésére is képesek. Számomra ilyen a 2006 óta aktív BSW is, amelynek számos koncertjén jártam már. A tavalyi Budapest Park-os fellépés egészen tegnapig a kedvencem volt, az Erkel Színházban rendezett Mirror Akusztik II azt...
Megjelent Kolorblind, Kasó és Perszephoné közös dala, a kivagyok, amely a végeláthatatlan bulizás, az afterok és a problémák előli menekülés témáját dolgozza fel. A szerzemény egy olyan éjszakai élethelyzetet mutat be, amelyben már nem feltétlenül a szórakozás, hanem az otthoni gondok elkerülése tartja mozgásban az embert.



