Egy olasz Pesten – Időszaki kiállítás a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában

2025.07.25

Giacomo Marastoni (Marastoni Jakab) Velencében született, és az ottani híres Képzőművészeti Akadémián tanult. Az 1830-as évek elején ausztriai körútra ment, majd 1833-ban Pozsonyba költözött. 1836-ban tette át működése helyszínét Pestre, ahol 1860-as haláláig élt.

Marastoni 1846-ban a pesti Nagyhíd utcában, egy Hild József tervezte épület harmadik emeletén minden vagyonát beáldozva nyitotta meg úttörő intézményét, az Első Magyar Festészeti Akadémiát. A szükséges műtárgymásolatokat, gipszszobrokat, metszeteket Itáliából szerezte be. A megnyitó a főváros meghatározó kulturális eseménye volt, nagy érdeklődést keltett, a művészt még abban az évben Pest díszpolgárává választották. A pártoló szervezettel is támogatott művészképző magánintézmény 1860-ig, Marastoni haláláig állt fenn. Iskolájában a 19. század második felének fontos művészei is ‒ többek közt Szemlér Mihály és Lotz Károly – tanultak. A reformkor végén Barabás Miklós mellett az ország legjelentősebb portréfestőjének számított, majd a dagerrotípia korai kísérletezőjévé is vált.

A kiállítás bemutatja Marastoni családját és tanulmányait, nyomon követi életútját Velencétől Bécsen és Pozsonyon át Pestig. Ez az első tárlat, amely kísérletet tesz Marastoni Jakab életművének áttekintésére. Amellett, hogy a Budapesti Történeti Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményéből, a Fővárosi Képtár anyagából indult ki, a legjelentősebb hazai közgyűjtemények, mint a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a Magyar Nemzeti Múzeum kölcsönzött műveit mutatja be. Emellett számos műalkotás először látható Budapesten, mint például a Pozsonyi Városi Galériából kölcsönzött, nagy méretű, a Scherz családot ábrázoló családportré, de mindeddig sosem volt látható a BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár gyűjteményének különleges rajzi anyaga sem, közel 60 tanulmányi rajz. A hatéves előkészítő munka eredményeként megnyíló életműkiállítás négy ország 28 köz- és egyházi gyűjteményéből, valamint magángyűjtőktől kölcsönzött 240 műtárgyat állít ki.

A kiállítás október 26.-ig látogatható, mindennap 10‒18 óra között.


szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Koczka Máté

Az Az igazi Édes Annák című kötet megjelenése apropóján Trádler Henrietta társadalomtörténésszel beszélgettünk arról, hogyan válhatnak a történelem peremére szorult házi cselédek életei egy izgalmas, mozaikszerű történelmi nyomozás alapjává. A szerző a 19–20. század fordulójának budapesti cselédvilágát idézi meg, olyan nők sorsán keresztül, akik...

Megérkezett biankahaidu új kislemeze, a No One's There, amely a zenekar eddigi legletisztultabb megszólalását is jelenti egyben. A dal a korábbi, gazdag hangszerelés helyett kizárólag két gitárra és két énekhangra épül, ezzel a minimalista megközelítéssel a magány témáját állítva a középpontba. A videóklip az intim, személyes jeleneteket a...

A Másik élet - Gyógyító történetek című kötet egy különleges irodalmi válogatás, amely harminc novellán keresztül mutatja be a gyógyulás, a remény és az emberi kitartás sokféle arcát. A kötet kortárs magyar írók, valamint a Gyógyító történetek novellapályázat nyerteseinek műveit tartalmazza, az Athenaeum Kiadó gondozásában.

Share