Eddigi legerősebb újragondolásával rukkolt elő Miviana

2020.03.17

Az utóbbi néhány hónapban igencsak belelendült a cover anyagok készítésébe Miviana. Az előadó eddig olyan dalokat gondolt újra, mint Dancsó Peti Milliomosa, az AK26 Blöffje, vagy éppen a Bagossy Brothers Company Olyan Ő című dala.

A lány azonban néhány nappal ezelőtt előrukkolt az eddigi legerősebb feldolgozásával, legalábbis szerintem. Ez pedig nem más, mint az AWS Viszlát Nyár című slágere. Igényes és varázslatos.

"Alapvetően nagyon örültem neki, amikor a hallgatóim elkezdtek különböző stílusú számokat kérni a videóim alatt vagy üzenetek formájában." - kezdte a fiatal lány. "Minden dal saját magaméra formálása más miatt jelent kihívást. A Viszlát nyárnál amiatt sem volt egyszerű dolgom, mert amikor sokan kérték tőlem, akkor ennek már volt egy akusztik verziója, így emiatt nagyon izgalmas volt rátalálni arra, hogy hogyan is tudnék még úgy hozzá nyúlni, hogy beletegyem magamat is és hozzá is tudjak tenni. Hát remélem, sikerült." - árulta el nekünk Miviana.

írta: Hatos Niki