Megjelent Ripoff Raskolnikov új dala, a Strange World, amely a hamarosan érkező Budapest Days album előfutára.
Debrecenbe érkezik a Ma este megbukunk

Az igazán szerethető Ma este megbukunk tökéletes példát nyújt arra, hogy hogyan kell egy olyan művet felépíteni, ahol tizedmásodpercnyi pontossággal robbannak a poénok, és két percen belül öt-tíz viccet is be kell fogadnia a nézőknek. Számomra tavaly abszolút bekerült a "többször újra nézős" színdarabok kategóriájába.
A Ma este megbukunk sztorijának középpontjában egy amatőr színház áll, azon belül pedig egy klasszikus angol krimi bemutatója. A főhőst azonban a kegyetlenül lesújtó Murphy (törvényei) jelenti, aki minden pillanatban résen van, így a premier napján minden, ami csak elromolhat, az elromlik. A színészek rendre elfelejtik, összekeverik szövegüket, a díszlet millió darabra hullik és mindig a legrosszabb időpontban úsznak be a fény- és hangeffektek is.
A mai világban, amikor a különbözőségeinkre fókuszálunk, arra, hogy minél jobban széthúzzunk, hatalmas élmény, amikor ennyien tudjuk egy irányba fordítani a fejünket, illetve nevetünk valóban egy emberként. Ezért is örülök annak, hogy nem csak a pesti közönség láthatja ezt az alkotást, hiszen június huszonnegyedikén, kedden Debrecenbe, pontosabban a Nagyerdei Szabadtéri Színpadra érkezik a Centrál csapat.
A jegyek 8300-10.400 között mozognak, már elérhetőek a jegymester hálózatában.
írta: Hatos Niki
Május elején a gitár kerül reflektorfénybe az Aréna színpadán - két egymástól eltérő, mégis látványban és energiában egyaránt erős produkcióval.
A több zenekart megjárt kolozsvári alkotó, Sebestyén Zoltán ezúttal egyszemélyes projektként, Mogorva néven lépett színre. A bemutatkozó dal az alternative pop, art pop és singer-songwriter mezsgyéjén mozog. A Fehér madár melankolikus, befelé forduló anyag, amely az elszakadás, az útkeresés és a hontalanság érzését sűríti pár percbe.





