Zenélő Taxi néven rendhagyó zenei akció indul június 9-én Budapesten, egy kisbusz szállít utasokat a városban, miközben fedélzetén élő koncert zajlik.
BREAKING: Csinszka lett a Spotify EQUAL magyar nagykövete

Október 1-jétől Csinszka képviseli Magyarországot a Spotify globális EQUAL kampányában, amely a női előadók láthatóságát és elismerését hivatott növelni a zeneiparban. A 2021-ben indult kezdeményezés világszerte több száz női művésznek biztosított már reflektorfényt, válaszul a zeneipari egyenlőtlenségre, a USC Annenberg 2024-es tanulmánya szerint a globális audio piacon mindössze 19,5%-ot tesznek ki a női dalszerzők, és csupán 6,5%-ot a női producerek. A kampány célja, hogy ezen az arányon érdemben javítson, kiemelve a tehetségeket, mint most Csinszkát, a magyar-székely néphagyományok és kortárs zenei innováció büszkeségét.
A székely származású, autodidakta előadó különleges zenei világával gyorsan meghódította a közönséget. Elektronikát, népzenét és popot ötvöző dalaiban a finom nőiesség és az erőteljes vokál tökéletesen találkozik a mély, gondolatébresztő mondanivalóval. Felsütött a napsugára című felvétele hónapokig szerepelt a Spotify magyar virális Top50 listáján, júliusban pedig az Airday című dala a chart élére is felkerült, miközben TikTok közönsége továbbra is aktívan pörgeti a számot. November 11-én érkezik nagylemeze, a TRANSFORMANIA, mely egy spirituális és zenei önfelfedezés ívét követi végig, és amely tovább erősíti jelenlétét a hazai zenei életben.
A Magneoton Music Group számára külön öröm, hogy Csinszka csatlakozásával minden feltörekvő női előadójuk részt vett már a Spotify EQUAL kampányban, évek óta elkötelezetten támogatva a női hangok érvényesülését. Korábbi nagyköveteik, Sisi és cserihanna, számos díjat nyertek, és a hazai zenei élet meghatározó alakjaivá váltak. Csinszka pedig producerként, dalszerzőként és kreatív tartalomgyártóként, szuggesztív színpadi jelenlétével ígéretesen építi tovább az újgenerációs női tehetségek sorát.
"A Magneoton 1990-es indulása óta folyamatosan otthont adott a különleges női előadóknak. Szulák Andrea, Zoltán Erika, Zséda, Radics Gigi, Király Linda – hogy csak néhányat emeljünk ki a felfedezettek közül. A hazai zeneiparban különösen nehéz nőként érvényesülni, a kettős mérce brutális egyenlőtlenségeket okoz, nekünk azonban missziónk, hogy felemeljük a tehetségeket, és olyan figyelmet kapjanak, amelyet megérdemelnek" – mondta el Csontos Noémi Virág, a Magneoton operatív vezetője.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Békési-Fehér Emma
Új képzési programot indít a Sziget és a Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK), elstartolt a hellonext Steward program jelentkezése. A kezdeményezés célja, hogy fiatalok bevonásával erősítse a fesztiválok biztonsági és támogató rendszerét, miközben gyakorlati betekintést ad egy nagyrendezvény működésébe.
Az áprilisban megjelent, 33 számos Air 2 album és a május 2-i Budapest Park-koncert után újabb állomáshoz érkezik Co Lee és a WAVY kollektíva közös projektje. Július 10-én a budai hegyekben található Farkashegyi repülőtéren rendeznek egynapos, exkluzív lemezbemutató minifesztivált.




