Belső utazásra invitál a Honeybeast újdonsága

2025.05.16

A mindig bátran kísérletező Honeybeast május 24-én telt ház előtt áll színpadra a Kobuciban. Hogy a rajongók addig se unatkozzanak, kijöttek Bezárkózás című dalukkal, amit a CinemaTrip közönsége már hallhatott. A mézlassan hömpölygő, folk-rockos hangzású pedal steel gitárral fűszerezett (Lengyel Tibor) szám egyfajta belső utazást képvisel, amelyben a lírai én abban a helyzetben találja magát, ahol a külvilágtól már nem lel segítségre, ezért magába menekülve igyekszik megoldani a problémákat. A szerzeményhez készült videó érdekessége, hogy Tarján Zsófi rajzolta, akinek ez volt az első ilyen jellegű munkája. 

"Szerintem mondhatom a zenekar nevében, hogy ez az egyik kedvencünk a lemezről. Nagyon egyben van, újra és újra meg akarjuk hallgatni és eljátszani. A szöveg, a dallam, az egész világ betalál az ember lelkébe és rávilágít arra a magányosságra, bizonytalanságra és a rajtunk egyre inkább elhatalmasodó reménytelenségre, ami mindannyiunkban ott van, és az ebből való kitörés vágyára is" – kezdte Tarján Zsófi.

"Nem újdonság a téma, elég A falra gondolni a Pink Floydtól. Az érzékenyebbek elzárkóznak a külvilág elől, valami mögé menekülnek, ami megvéd, de el is választ mindenkitől, emiatt pedig az ember a magányosságtól szenved. A dal ennek a stratégiának a sikertelenségéről szól. A fal a 70-es évek végén készült, amikor a szorongás szinte gyerekcipőben járt még ahhoz képest, amivel a 21. század »gazdagítja« a mindennapjainkban. Ezt érzem én is, de érzi a Z generációs fiam is, sőt: érzem azt is, ami benne, bennük, az ő korosztályában van, hogy nincs jövő, nincs értelme semminek. A Bezárkózás arra világít rá, hogy nem jó út, ha elzárjuk magunkat" - tette hozzá Bencsik-Kovács Zoltán.

"Annak a reménye is benne van szerintem ebben a dalban, hogy amikor úgy érezzük, nincs megoldás, akkor is találhatunk. Ha más nem, magunkban – onnan visszatérve pedig talán kicsit könnyebb lesz a külvilágban helytállni." - zárta Zsófi.


A banda nyári nagyszabású bulijára augusztus 28-án kerül sor a Budapest Parkban, ahol a CinemaTrip című, grandiózus látványú turnéjuk fesztiváli körülményekre alakított verziójával töltődhetnek majd az egybegyűltek.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Varga Zsófi

Ilyen még nem volt: Ember Márk, az ország egyik legnépszerűbb színésze, az Erkel Színház A trón című előadásának főszereplője személyesen hívta fel az előadásra jegyet váltott nézőket, hogy egy fontos változásról tájékoztassa őket.

A Stressz középpontjában az életben állandónak tűnő szorongás áll, amelyet a felelősség növekedése, a folyamatos elvárások és a külvilág egyre hangosabb zaja erősít fel. Az energikus, tempós, mégis vészjósló alapú szerzemény Somogyvári Dániel és Tembo munkája. A videót Rádli Bence rendezte.

A zenekar jövőre is folytatja a 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját, amely 16 koncerttel érkezik Európába és az Egyesült Királyságba. Budapest egyike annak a 4 városnak, ahol két este is hallhatjuk a bandát, két különböző setlisttel és más-más előzenekarokkal, június 11-én és 13-án.