Morgane Moncomble Télen nemet mondok című írása az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg, és Az évszakok sorozat második kötete. Az első részhez képest ezúttal nincs rejtély vagy nyomozás, a történet a műkorcsolya zárt világára, a teljesítménykényszerre és a szereplők személyes küzdelmeire összpontosít.
Becca a felnövésről és a belső változásokról énekel új dalában

Megjelent Becca új dala, a TIMELINE, amelyben az énekesnő az önismeret, a felnövés és a korábbi minták elengedésének témáit dolgozza fel. A felvétel személyesebb hangvételt képvisel, mint korábbi megjelenései, és a hozzá készült videóklip is új irányt mutat.
A dal egy mélyebb önismereti folyamat eredménye, Becca az életében bekövetkező változásokat és saját érzéseit fogalmazta meg benne. A zenei alapért ezúttal is Demkó Mátyás felelt, aki modern pophangzást alakított ki az előadó egyedi elképzeléseihez igazodva.
A videóklipet Varga Ádám rendezte, akivel Becca korábban az Elhiszem, a Fellegvár és a Keserű című dalain is együtt dolgozott. A vizuális koncepció mellett a styling terén is változás történt, az énekesnő ötéves pályafutása során először bízta külső stylistre a ruhatár és a megjelenés megtervezését. Ebben a Katies Garderobe működött közre.
"Ezt a dalt valójában saját magamnak írtam, egyfajta üzenetként a korábbi önmagamnak. Az életünkben jönnek-mennek a ciklusok, és el kell tudnunk engedni azt a nőt, aki korábban voltunk ahhoz, hogy fejlődni tudjunk és helyet adjunk az új dolgoknak. A kapcsolatok, a környezetünk és a minket érő hatások mind formálnak bennünket. Meg kellett tanulnom kommunikálni a saját érzelmeimet, és a »TIMELINE« pontosan erről a belső lezárásról és az érettebbé válásról szól számomra" – mondta Becca.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Magyar Adrián
fotó: Varga Ádám, Gerusz Kristóf
Sherlock Holmes, Ferdinand Porsche és Audrey Niffenegger új regénye is érkezik az Athenaeum Kiadóhoz
Az Athenaeum Kiadó novemberi kínálatában klasszikus novellák, életrajzi regény, új Sherlock Holmes-történetek, kortárs próza és egy Kálloy Molnár Péter emlékének szentelt kiadvány is helyet kap. A megjelenések között Vámos Miklós öt kisregényét összefogó díszdobozos kiadás és a modern apaságról szóló levélgyűjtemény is szerepel.
Megjelent a moszkvatér új dala, a Voltam olyan helyzetben, amely a zenekar jövő héten érkező, ötszámos EP-jének legfrissebb előfutára. Az "Amerikai Zoli" című kislemez megjelenését október 23-án az Akvárium Klub Lokálban koncerttel ünneplik.



