Barátságukról mesélt Száraz Tamás és Bebe
2015.01.07

A Picasso Branch nevű popbanda 1999 januárjában jött létre. Még ebben az évben megjelent debütáló, Álmodj rólam című maxilemezük, amelyet hamarosan nagykorongjuk követett. A csapat eredetileg 5 srácból (Tomi, Bebe, Márk, Ricky és Tim) állt, majd az időfolyamán folyamatos tagcserék történtek. A PSB egykori énekesei közül néhányan a mai napig baráti kapcsolatot ápolnak, nincs ez másként a Back II Black fantasztikus hangú frontemberével, Abebe Dániellel, és a szintén roppant tehetséges Száraz Tamással sem.
A PSB-ből elsőként Bebe vált ki. Akkor is tartottátok a kapcsolatot? Hogyan tudtátok az akkori körülmények ellenére megőrizni a barátságotokat?
Tomi: Amikor Bebe kivált a csapatból, nagyon nehéz volt a helyzet. Bebét ugyanis én mindig szerettem és tiszteltem, mind szakmailag, mind emberileg. Sajnos a menedzsmentek háborúja, és a zenekari stílusok közötti erősen dúló harcok miatt – mivel Bebe a kiválásával zenei stílust is váltott egyben – elég nehezen tartottuk a kapcsolatot, és ritkán tudtunk találkozni.
Azt mondják, ha valakiknél meg van a közös hullám, mindegy mennyi idő telik el, ugyanott folytatják, ahol abbahagyták. Ez történt a mi esetünkben is.Hogyan kezdődött a barátságotok?
Tomi: Akkoriban – PSB kezdetekor – zeneileg mi álltunk egymáshoz a legközelebb. Mindketten hasonló stílusokat szerettünk és énekeltünk alapvetően. De én voltam a legfiatalabb, ő pedig a legidősebb a csapatban, így valamilyen szinten mindezek ellenére mégis külön utakon jártunk. Egyébként egy időben együtt laktunk egy albérletben, mert ugye se neki, se nekem nem volt lakásom.
Bebe: A barátságunk 2000 táján, már a PSB megalakulásakor kezdődött, és szerintem mondhatjuk, hogy azóta is tart! De mivel a csapat előtt nem ismertük egymást, kellett egy kis idő, hogy kialakuljon barátságunk.
Manapság hogyan tudjátok tartani a kapcsolatot?
Tomi: Van úgy, hogy mindkettőnk elfoglaltságai miatt egyszerűen nincs időnk találkozni. Mikor egyikünk ér rá, akkora másik épp külföldön van, és sorolhatnánk. Ezért olyankor írunk rá egymásra, mikor tuti nagyon flexibilisek vagyunk pár napig, vagy akár 1 hétig.
Milyen közös programokat szerveztek?
Tomi: Általában úgy tudunk találkozni, hogy elmegyünk egy közös buliba. De tavasztól remélem, hogy gyakrabban látjuk egymást, mivel ők is kiköltöznek a városból, ráadásul nem is olyan messzire tőlünk! Szóval már tervezzünk a közös kerti party-t!
Mit kedvelsz a barátságotokban, Bebében a legjobban?
Tomi: Bebében mindig azt szerettem, hogy egy igazán jó lélek, aki mindenkivel szemben nyitott, és elképesztő energiái vannak színpadon, no és a magánéletben is. Mindketten hasonlóan gondolkodunk a zenéről, és mindketten elég nyitott emberek vagyunk.
És mi Tomi legjobb tulajdonsága?
Bebe: Az általam leginkább kedvelt tulajdonsága az egyetemesség.
Terveztek közös munkát?
Tomi: Már felvetődött, hogy ha többet fogunk találkozni, akkor talán valami közös éneklést is összehozunk!
Bebe: Remélem, hogy lesz rá módunk, hogy meg is valósítsuk!
írta: Hatos Niki