A változásokról mesél a Waydown új megjelenése 

2025.02.28

A 2023 óta aktív grunge/metal Waydown új klippel zárja a februárt.  A To be sure a hamarosan érkező EP-jük egyik meghatározó száma, ami a változásról, az elhatározásról, a lépésekről szól. A videót a Toma Pictures kreálta, a helyszínt pedig a Turbina szolgáltatta.

"A korábbi számainktól eltérően szinte teljes egészében a gitárosunk, Tamás fejéből pattant ki a dal, amit otthon fel is demózott, majd közösen turbóztunk rajta egy kicsit, az énekesünk, Potter pedig rátalált egy kész dalszövegre, ami pont hozzáillőnek bizonyult." - árulták el a BSIDE-nak a srácok.

A banda jelenleg a Lazarvs-szal közösen járja az országot, legközelebb április 5-én, Budapesten a Dürer Kertben találkozhat velük a nagyérdemű. 

"A Lazarvs többünknek is nagy kedvence és aki netán követte a zenekarunk interjúit, az tudhatja , hogy sűrűn emlegettük, hogy szívesen játszanánk előttük. Az, hogy ez megvalósult, nagy siker és boldogság, a közösen töltött idő pedig mind szakmailag mind emberileg élvezetes és tanulságos." - mondták el még.

írta: Hatos Niki
forrás: Léderer Fruzsi

Az Of Mice & Men törölte a teljes európai turnéját, így a budapesti, július 29-re meghirdetett Dürer Kertes koncert is elmarad. A zenekar tavalyi lemezével készült a kontinensre, a turné azonban szervezési okok miatt meghiúsult, így a fellépéssorozat teljes egészében lekerült a naptárról.

Roxie Nafousi Manifesztáció könyve hosszú ideje beszédtéma az önfejlesztés világában. Sokáig én magam is csak távolról figyeltem ezt a narancssárga, sokak által dicsért művet. Számomra hosszú évek óta tudatos döntés, hogy megvárom, míg alábbhagy a hype az adott produkciót illetően, mert jobban szeretek akkor találkozni egy alkotással (legyen az...

Share