A toldyuuso új dala egyfajta mosoly mögé bújt létkérdés

2025.10.13

A toldyuuso új száma, a happy? első hallásra könnyed, napfényes pop-folk dal, mégis egy mély, univerzális kérdést szegez a hallgatónak, mit is jelent ma boldognak lenni? A Hamar Barnabás és Mógor Máté alkotta duó ezúttal elhagyja korábbi elektronikus formavilágát, és egy őszinte, akusztikusabb hangzással indítja el következő albumciklusát.

"Egy elfelejtett hangkártyával indult minden. Amíg Barnit vártam, hogy behozza a stúdióba, addig gitározgattam és felvettem a telefonommal az akkordmenetet. Aztán ahogy beért Barni és (Kasó) Máté, kidolgoztuk a zenét hárman. A teljes folyamat egy este alatt történt nulláról. Szeretem az ilyen random sessionöket, amikor egy levegővel megszületik minden" – meséli Mógor Máté.

"Van egy nagyon jó barátunk, Henderson Dávid, aki Nashville-ben él – ez gyakorlatilag a country és folk zene központja. Sok ottani zenét szokott mutatni, és megtetszett a műfaj" – teszi hozzá Máté.

"Amikor beértem a stúdióba és hallgattam Máté ötletét, szinte reflexből ráénekeltem az egyik első közösen írt, kiadatlan dalunkat. Érdekes volt, hogy három év után teljesen mást jelentett számomra ugyanaz a téma. A régi szöveg inkább a magányra és izoláltságra fókuszált, míg a happy? refrénje felteszi a kérdést, hogy egyáltalán jól érzem-e magam a saját bőrömben, szeretem-e azt, aki épp most vagyok? Bár élvezem, amit csinálok, de tudok-e valaha egyáltalán boldog lenni?" - mondja Hamar Barnabás.

"Legyen szó az országunkban lévő brutális árakról, vagy amikor elszakítjuk a kapcsolatot azzal, akit igazán szeretünk, vagy amikor egyszerre történik minden nehézség. Ez nagyon fárasztó tud lenni és érthető, hogy keressük a kiutat. De néha csak el kell fogadjuk, hogy megtörtént és keresni a megoldást: Mi tesz valójában boldoggá?" - zárta végül Barnabás.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Békési-Fehér Emma
fotó: Generál Kristóf

Az év utolsó hónapjaiban különös izgalom lengi be a könyvpiacot. A 21. Század Kiadó például egymás után szállítja le azokat a köteteket, amelyek a szívünkhöz szólhatnak. A karácsonyi romantika és a fantasy-eposz mellett idén egy olyan könyv is érkezik, amely klinikai pontossággal és társadalom-lélektani érzékenységgel vizsgálja a 21. század...

Az X-Faktor idei évadának élő szakaszában tizenhárom versenyzőnek kellett bizonyítania a színpadon. Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti rabruhában irányította műsort, de a zsűriben Majka és Gáspár Laci sem fogta vissza magát, ment a poénkodás, az élcelődés és néha a parázs vita is.

A király lehet halott, de az élőzene nem - ezt bizonyította be ismét a 2017 óta aktív A Király Halott zenekar, amely most egy 42 perces koncertfelvételt tett közzé a Budapest Parkban adott fellépéséről. A videó tökéletesen adja át a banda energikus színpadi jelenlétét, markáns hangzását, őszinte világát.