Nyolc év után visszatér Budapestre a The Interrupters. A Los Angeles-i ska-punk zenekar 2027. június 14-én az Akvárium Klubban ad koncertet, világkörüli lemezbemutató turnéjának részeként. Az estét a detroiti The Suicide Machines nyitja, amely első alkalommal lép fel Magyarországon.
A Szellemidézés című dallal idézi meg Siklósi Örs emlékét az AWS

Megjelent az AWS Szellemidézés című szerzeménye, amely Siklósi Örs utolsó, eddig kiadatlan énekfelvételét őrzi. A dalt 2020. június 1-jén rögzítették, és eredetileg a zenekar basszusgitárosának, Schiszler Somának az édesanyja elvesztéséről szól. A felvétel most, több mint hat évvel az elkészülte után jutott el a közönséghez.
A szerzemény a következő AWS-nagylemez demóinak készítése közben született. Siklósi Örs halála után három olyan dal maradt hátra, amelyek énekfelvételei már elkészültek. Ezek közül az Emlékszem jelent meg elsőként, majd az Útvesztő következett. A két felvétel befejezése érzelmileg megterhelte a zenekart, ezért a harmadik dalhoz sokáig nem tudtak hozzányúlni.
A Szellemidézés különösen személyes történetet dolgoz fel. Örs a dal születésének időszakában kezdett el azon gondolkodni, hogy a saját élményei mellett zenésztársai történeteit is megörökítse. Ennek eredményeként született meg a Soma veszteségét feldolgozó szerzemény, amelynek címét is az énekes adta.
A szöveg a gyász első, legnehezebb pillanatait idézi fel: a haragot, a tehetetlenséget és azt a vágyat, hogy az ember még egyszer beszélhessen az elveszített szerettével. Siklósi Örs halála óta a dal új jelentést is kapott, hiszen az eredetileg Soma történetét feldolgozó felvétel ma már a zenekar saját veszteségét is felidézi.
A megjelenéssel az utolsó, Siklósi Örs hangját őrző, eddig kiadatlan AWS-felvétel is eljutott a közönséghez.
Húszéves jubileum az Arénában
Az AWS idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A jubileumot november 14-én, a Papp László Budapest Sportarénában tartandó önálló koncerttel ünneplik. Az est első részében a tavaly a Vígszínházban bemutatott, újragondolt AWS-dalok kapnak helyet. A zenekar vonósokkal, vokalistákkal és további hangszerekkel kiegészülve mutatja be szerzeményeit, ezt követően pedig egy nagyszabású metálkoncerttel folytatja a programot. A hosszabb műsorban vendégek és látványos színpadi megoldások is helyet kapnak. Az estét a Mudfield nyitja, a meghívottak között pedig Paksi Endre is szerepel.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Kovács Szilvia
fotó: DRK
Élő koncertekkel, karácsonyfa-fénygyújtással, ünnepi teadélutánokkal és adventi brunchokkal várja vendégeit novemberben az Al Habtoor Palace Budapest. A programkínálatban fiatal hazai zenei előadók is bemutatkoznak.
Május 11-én a Dürer Kertben állomásozik a Cursed Since Birth European Tour 2027. A budapesti koncerten az amerikai Suicide Silence, az olasz Fleshgod Apocalypse, valamint két ausztrál zenekar, a To The Grave és a The Gloom In The Corner lép színpadra.



