A Kamaszok alkotójának könyve a modern apaság kérdéseit járja körül

November elején jelenik meg magyarul Stephen Graham és Orly Klein Levelek fiainknak című kötete, amelyben apák osztják meg gondolataikat a férfivá válásról és a modern apaság kihívásairól. A könyv Szigeti Imre fordításában érkezik.

A kötet szerzői és közreműködői személyes történeteken, tanácsokon és korábbi döntéseik felidézésén keresztül beszélnek arról, mit jelent ma férfinak lenni, és hogyan segíthetik fiaikat az önálló felnőtté válásban. A közreműködők között van Javier Bardem és Riz Ahmed színész, Louis Theroux dokumentumfilm-rendező, valamint Tom Daley olimpikon is.

A Levelek fiainknak olyan kérdéseket vet fel, mint hogyan lehet a fiúkat magabiztosságra és érzelmi érettségre nevelni az agresszió és a dominancia helyett, illetve miként támogathatók az első kudarcok, csalódások és önálló döntések során. A személyes vallomások az apaság örömeit és nehézségeit egyaránt bemutatják.

Stephen Graham a Kamaszok (Adolescence) című Netflix-sorozat főszereplőjeként, valamint társszerzőjeként, írójaként és producereként is ismert. A produkció többek között a mérgező férfiasság, a közösségi média és a mobiltelefonok fiatalokra, illetve a családi kapcsolatokra gyakorolt hatását vizsgálta. Graham korábban arról beszélt, hogy az új könyvet a sorozat üzenete folytatásának szánja.

A társszerző, Orly Klein pszichológiaoktató és kutató, aki több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik a University of Brighton és a Brighton Met intézményeiben. Kutatási és publikációs területei között szerepel a társadalmi kirekesztés, a valóságshow-k kultúrája, valamint a fogyatékossággal élő családtagokat gondozó családok helyzete.

RÉSZLET A KÖNYVBŐL:

"Stephen Graham előszava:
El sem tudom mondani, milyen boldog vagyok, amiért ez a könyv eljuthatott hozzád. Úgy érzem, ennél jobb folytatása nem is lehetne annak, mint amit a Kamaszok című sorozatunkkal elkezdtünk. A sorozatnak az volt a célja, hogy beszélgetést indítson szülők és gyermekeik között. A sorozat elementáris hatása után egyik barátom, Jude, azzal hívott fel, hogy megkereste őt Orly egy új könyv ötletével. Amikor Orly fia betöltötte a tizenharmadik évét, ő megkérte néhány férfi ismerősét, írjanak a srácnak pár iránymutató sort arról, mit is jelent férfinak lenni. Jude úgy vélte, egy ilyen projekt engem is megmozgathat, így aztán egy hétvégére beköltözött hozzám és feleségemhez, Hannah-hoz, hogy átbeszéljük a könyv ötletét, ami lehetőséget adna a szülőknek, hogy tovább folytathassák a sorozattal indított párbeszédet. Úgy döntöttünk, kifejezetten azt kérjük majd az apáktól, írjanak a fiaiknak, mivel minden valószínűség szerint ez a legnagyobb hatású kapcsolat az apák életében. Orly projektje egy olyan kezdeményezést indított el, ami lehetőséget adott, hogy a mélyére ássunk az apa-fiúk kapcsolatnak, boncolgassuk ezt a nagyon is személyiségformáló és izgalmas kötődést, miközben arról is beszélgetünk, mit gondolunk a saját apáinkról, őszintén szembenézzünk azzal, mit kaptunk tőlük és mit nem, és mondjuk el nyíltan, mi az, amit apaként meg kell tennünk értük és amit meg kell(ene) beszélnünk velük. Akár tetszik, akár nem, végül is mi vagyunk a fiaink legfontosabb példaképei. Ha segíteni szeretnénk nekik, ha azt szeretnénk, hogy kibontakozzanak, szeretve érezzék magukat, biztosak lehessenek önmagukban, érezzék, hogy tartoznak valahová és jó emberekké váljanak, akkor bizony beszélgetnünk kell velük. Tagadhatatlan, hogy mára az apa-fiú- viszony elementáris változásokon esett és esik át, az emberek legtöbbjének pedig különböző elképzelései és elvei vannak, hogy ennek a kapcsolatnak milyennek is kellene lennie. Az elmúlt ötven évben, szerencsére, az is megváltozott, hogy mit is jelent férfinak lenni.
Tisztában voltam vele, hogy a sorozatunkban kényes témákat érintünk, sokak számára nehéz ezekről beszélni. Úgy gondoltam ezért, hogy nagyszerű lenne, ha a levelek segítségével áthidalhatnánk ezt az űrt, mivel ezek kevésbé direkt kommunikációt tesznek lehetővé. Abban reménykedem, hogy ez a könyv segíti az apákat és fiaikat, hogy a mai világban megtalálják a helyüket.
Amikor közzétettük a felhívást, és arra kértük az apákat, hogy a portálunkon keresztül küldjék be leveleiket, elképesztő mennyiségű válasz érkezett. Fantasztikus volt. Több, mint ezerhatszáz levelet kaptunk. Ez részben annak a nagyszerű munkának volt köszönhető, amit a Bloomsbury-csoport a felhívás terjesztésébe fektetett. Alapvető követelménynek tekintettük, hogy közel s távol mindenféle élethelyzetű apát bevonjunk. Olyanokról is szerettünk volna hallani, akik általában nem vesznek részt ilyesmiben vagy akiknek esetleg semmilyen hozzáférésük sincs a miénkhez hasonló portálokhoz. Ezért aztán a szervezőcsapat a felhívást könyvtárakba, börtönökbe, közösségi és segítőközpontokba is elküldte. Katy, Ben, Amy, Trâm-Anh, Jenny és Paula összehangolt erőfeszítéseinek köszönhetően a világ minden részéről kaptunk leveleket különböző szociális hátterű, neveltetésű, vallású és kultúrájú apáktól, a vécépucolótól egészen a jogászig.
Kaptunk levelet leendő és fiaiktól elidegenített apáktól, egyedülállóktól vagy azonos neműektől, olyanoktól, akik elvesztették fiukat és olyanoktól, akik éppen egy hosszú hallgatás után tudták meg, hogy apák; apáktól, telve reményekkel és megbánással, azoktól, akik épp a zűrös álmatlan éjszakákat gyűrik, a tinédzserévekkel és az üresfészek-szindrómával küzdenek, apáktól, akik az oldalvonalon kívülről szorítanak fiaiknak vagy éppen most próbálnak beletanulni abba, hogy fiaik nem nagyon akarnak olyan dolgokat művelni, amiket a fiúktól általában elvárnak, de olyanoktól is, akik már nagyapák lettek, apáktól, akiknek neurodivergens vagy gyenge kifejezőkészségű gyerekük van, apáktól, akik gyermeke tanulási nehézségekkel küzd az iskolában...
Mindannyian itt vagytok e könyvben, amelyben megosztjátok másokkal a tanácsaitokat. Mikor avatkozzunk be valamibe, mikor dőljünk csak egyszerűen hátra és hagyjuk, hogy a fiaink maguk oldjanak meg egy problémát, mikor kezdjük el a kérdőre vonást természetesen mindig azzal a fenntartással, hogy ne ítélkezzünk, amikor gyermekünk megpróbálja a saját útját járni? Mikor engedjünk el dolgokat? Mikor mondjuk, "szeretlek" és "büszke vagyok rád"?"

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Magyarics Kitti