54 zenekar bizonyít a Tribute Maratonon

2025.02.15

Több mint ötven zenekar idézi meg a nagy elődöket Észak-Magyarország egyik legszebb helyszínén, a Mátra lábánál. Olyan előadók munkásságai előtt tisztelegnek majd három júniusi napon át, mint az AC/DC, a Rolling Stones vagy éppen a Nirvana. Tribute Maraton fesztiválon a hatvanas évek beatzenéjétől egészen a kétezres években hasító modern-metalig kelnek új életre a rocktörténelem felejthetetlen performanszai.

"Elképesztően izgatottak vagyunk, mert eddig ez a legnagyobb volumenű esemény, amit szerveztünk. A korábbi fesztivál-jellegű Tribute Maratonok budapesti klubokban kaptak helyet, de már ott is fergeteges volt a hangulat. Most magasabbra tettük a lécet: nem csak, hogy Magyarországon nem volt még ekkora tribute parádé, de egész Európában is ritkaságszámba megy egy ilyen fesztivál.." – mesélt a tervekről Peres Gergő főszervező.

"Ismét hirdethetjük a Red Hot Chili Peppers igéjét! Merthogy egy párját ritkító megmozdulásról van szó, az biztos - egyáltalán nem mindennapi ugyanis, hogy ennyi tribute banda színpadot kapjon, mint ezen a fesztiválon, június első hétvégéjén. A gyönyörű mátrai helyszín pedig csak hab a tortán!" - tette hozzá Diószegi Kiki, a Blue Cold Jalapeños (és a Down For Whatever) énekese.

Június 6. péntek
I. színpad

17:00 The Cult by Cult Devil
20:00 AC/DC by AB/CD
21:30 Metallica by Scary Guyz
23:00 Guns N' Roses by Dust N' Bones
00:30 Alice Cooper by Where Is Cooper

II. színpad
16:30 Rancid by Timebomb
18:00 Arctic Monkeys by Confuse a Koala
19:30 blink-182 by Small Things
21:00 Best of pop-punk by Amerikai Pite Show
22:30 Green Day by Basket Case
00:00 Motörhead by Mürderhead

III. színpad
16:00 Porcupine Tree by Blank Planet
17:30 Tool by Loot
19:00 Dream Theater by Images From a Memory
20:30 Avenged Sevenfold by Sevengers
22:00 Opeth by City Of Moon
23:30 Children of Bodom by Children of Decadence

Június 7. szombat
I. színpad
17:00 Cream by Celebration Days
18:30 Pink Floyd by Floyd Experiment
20:00 The Beatles by The BlackBirds
21:30 Deep Purple by Cry Free
23:00 Black Sabbath by Celebration Days
00:30 Uriah Heep by Heep Freedom

II. színpad
16:30 Soundgarden by SuperunknownS
18:00 Pearl Jam by Pear Jam
19:30 Foo Fighters by Monkey Ranch
21:00 Red Hot Chili Peppers by Blue Cold Jalapeños
22:30 Nirvana by Pollyna
00:00 Nine Inch Nails by Nailhead

III. színpad
16:00 Eluveitie by Eravistae
17:30 Judas Priest by RavenStone
19:00 Manowar by Manomore
20:30 Nightwish by Nightquest
22:00 Within Temptation by Silent Temptation
23:30 Paradise Lost by Lost Paradise

Június 8. vasárnap
I. színpad

17:00 Deftones by Diamondeyes
18:30 Limp Bizkit by Chocolate Starfish
20:00 System of a Down by Aerials
21:30 Linkin Park by Piknik Park
23:00 Rammstein by Feuer Frei
00:30 Bring Me The Horizon by Kingslayers

II. színpad
16:30 Toto by Hold The Line
18:00 U2 by Station
19:30 Bryan Adams by Room Service
21:00 Queen by Crazy Little Queen
22:30 Depeche Mode by The Devotees
00:00 The Cure by Pornography

III. színpad
16:00 David Bowie by Cosmic Maze
17:30 Lynyrd Skynyrd by Lynky Stynky
19:00 Thin Lizzy by Lazy Twins
20:30 The Rolling Stones by The GetNos
22:00 Creedence Clearwater Revival by CCReborn
23:30 Neil Young by Neil Young Project

Tribute Maraton fesztivál 
Június 6-7-8. (péntek-vasárnap)
Mátra Kemping Sástó 3200 Gyöngyös, Farkas út 4
A jegyek 12.000 és 24.000 HUF között mozognak.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Kurcz Orsi
fotó: Zsiga Pál

A "Nagyszínpad utáni élet" kiteljesedését ígérik a Sziget szervezői a fesztivál most bejelentett friss helyszínével. A Delta District partiháromszöge az elektronikus zenei kultúra vibráló központjává válik, benne a Yettel Colosseum immár ikonikussá vált amfiteátrumával, a látványában, fény- és hangtechnikájában is megújuló arénával, BOLT Night...

Megszületett a Margit-negyed legújabb összművészeti központja, avagy a DUGATTYÚS. A kulturális központ egyesíti a kortárs képzőművészet - a fotóművészet, a szobrászat, a festészet -, a zene és a színház világát, analóg fotólaborral, coworking térrel, vágóstúdióval, kiállítótérrel és fotóstúdióval is rendelkezik, sőt egy hangstúdió is épül.

A...