Új dallal jelentkezett Xike
Az ABC a Jackson 5 azonos című klasszikusát helyezi modern zenei környezetbe. A megjelenést videóklip kíséri.

Nem kérdés, hogy a reggae zene hazai népszerűsítéséért rengeteget tett a Ladánybene 27. A Jamaica különleges zeneiségét képviselő produkció 1985. augusztus 3-án a Kunbaracsi Építőtábor barakkjai között alakult, 1991-es Rastafari debütáló lemezük pedig az első magyar reggae album volt, akkoriban ugyanis még csak ők játszották ezt a műfajt Magyarországon.
Négy évtizedes történetük minden állomását felidézik a nyáron, hiszen június 20-án a Kobuci Kertben lépnek fel. Az estet az LB SKA programot játszó korai Ladánybene 27 formáció nyitja, őket követi az LB27 2 órásra tervezett jubileumi koncertje. A korai ska daloktól a legnagyobb slágerekig mindent elhúznak, vendégként pedig olyanok csatlakoznak hozzájuk, mint:
"Nem a múltunkat szeretnénk ezen a bulin ünnepelni, hanem mind a három igeidőt, a múltat, a jelenünket és a remélt jövőnket. De nem titok, hogy nagyobbat szeretnénk meríteni a korábbi munkásságunkból, amire igazán büszkék vagyunk" – emeli ki Bodnár Tibi a zenekar vezetője.
"Ezek a dalok, többek között az Új SKA, Próbababa, Schneider úr, Mozigépész és a Menekülés meghatározóak voltak az életünkben. Komoly közönség bázist teremtettek körénk, ezekkel kopogtattunk be a Petőfi Rádió zenei szerkesztőihez. Az AORTA tehetségkutatókon is velük értük el sikereinket, ami már az első albumunk felé irányított minket. Ezért különös szeretettel játszottuk fel ezeket a 35-38 éves dalokat" – meséli Tibi.
Program:
18:00 Selecta Stranger Chriss – Warm Up ritkán hallható LB27 zenékkel
19:00 "MENEKÜLÉS" - LB SKA PROGRAM
19:45 LADÁNYBENE 27 JUBILEUMI KONCERT
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Magócsi Anikó
Az ABC a Jackson 5 azonos című klasszikusát helyezi modern zenei környezetbe. A megjelenést videóklip kíséri.
Három, önismeretre és mentális jóllétre fókuszáló kötettel fejleszheted magad. A Good Life Books Könyvkiadó megjelenései a trauma feldolgozását, az egészséges határok kialakítását és az önmagunkkal való mélyebb kapcsolódást helyezik középpontba.
Július 24. és 26. között második alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Kongresszusi Központban a Füred Art Weeket. A művészeti vásáron és kiállításon 22 aukciósház és galéria mutat be festményeket, szobrokat, bútorokat, ékszereket, plakátokat és egyéb műtárgyakat, amelyek egy része meg is vásárolható.