Lisa Hobman Az újrakezdés nyara című írása a Lumira Kiadó gondozásában jelent meg. A romantikus történet középpontjában egy csalódott nő, egy szokatlan kerékpáros kaland és a Skót-felföld áll. A könyv az újrakezdés, a komfortzónából való kilépés és a természet jótékony hatásának témáját járja körül.
4 VIDOR-díjjal, továbbra is függetlenül nyitja meg új évadát a LOUPE

Négy VIDOR-díjjal a háta mögött, új társulati tagokkal és öt bemutató tervével kezdte meg 2026/27-es évadát a Loupe Színházi Társulás. Az augusztus 31-i évadnyitón azt is megerősítették, hogy továbbra is független színházként működnek.
A társulat első fesztiválszerepléséről négy elismeréssel tért haza: A kezdet/vége lett a legjobb előadás, Molnár Áron a legjobb színész, Földes Eszter a legjobb színésznő, Mohai Tamás pedig a legjobb epizódszereplő díját kapta.
Az első premier szeptember 12-én érkezik, Kenneth Lonergan Nem vagyunk már gyerekek című darabját Dohy Balázs rendezi. A darabban Váradi Gergely, Trill Beatrix és Samudovszky Adrián bizonyít. Az évad során további négy produkció (Marius von Mayenburg Ellen Babić, Molnár Áron önálló estje, Dobray Sarolta Léna című regényének színpadi adaptációja, Nina Raine Tribes) készül, többek között Dömötör András, Horváth János Antal és Éry Franciska rendezésében.
A Loupe társulatához Gryllus Dorka, Sztarenki Dóra és Brezovszky Dániel csatlakozott. A társulat kommunikációs vezetője Varga Vanda lesz, míg a rendezvényekért és együttműködésekért felelős munkatársa Dubrovszky Andrea. Az Emberek, helyek és dolgok a RaM-ArT Színházba költözik, miközben a Marczibányi Téri Művelődési Központ továbbra is a társulat bázisa marad.
A Loupe szeptember 5-én a Pozsonyi Pikniken is találkozik a közönséggel, a 2026/27-es évadra pedig továbbra is elérhető a Szabad Bérlet.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Varga Vanda
fotó: Gordon Eszter
Morgane Moncomble Télen nemet mondok című írása az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg, és Az évszakok sorozat második kötete. Az első részhez képest ezúttal nincs rejtély vagy nyomozás, a történet a műkorcsolya zárt világára, a teljesítménykényszerre és a szereplők személyes küzdelmeire összpontosít.
Sherlock Holmes, Ferdinand Porsche és Audrey Niffenegger új regénye is érkezik az Athenaeum Kiadóhoz
Az Athenaeum Kiadó novemberi kínálatában klasszikus novellák, életrajzi regény, új Sherlock Holmes-történetek, kortárs próza és egy Kálloy Molnár Péter emlékének szentelt kiadvány is helyet kap. A megjelenések között Vámos Miklós öt kisregényét összefogó díszdobozos kiadás és a modern apaságról szóló levélgyűjtemény is szerepel.



