Március huszonhetedike attól különleges a kultúra kedvelői számára, hogy ez az alkalom jelenti a Színházi Világnapot. A Vígszínház társulata koncerttel kényezteti közönségét, ugyanis Hegedűs D. Géza rendezésével sor kerül a Víg129, avagy Popfesztiváltól a Pinokkióig című estre.
PROGRAMOK. Nehogy unatkozz!
Exkluzív, korlátozott ideig elérhető Valentin-napi ajánlatot jelentett be a Revolut, a globális fintech. Akár a pároddal, akár egy barátoddal szeretnél kilátogatni a Szigetre, amennyiben Revolut tag vagy, február 13-án 18:00 és 16-án 23:59 között kedvezményesen vásárolhatod meg a bérleteket. Íme a konkrét ajánlat:
Bejelentette első külföldi fellépőjét a 34. Művészetek Völgye Fesztivál, amelyet július 18. és 27. között rendeznek meg. Érkezik ugyanis az idén hatodik lemezével jelentkező skót Franz Ferdinand. A banda energikus albuma a The Human Fear címet kapta, a munka egyik témája pedig az emberi félelem, így olyan jelenségek tűnnek fel rajta, mint a nagy...
Júniusban Budapestre jön Allie X
Először érkezik hazánkba a kanadai énekes-dalszerző, Allie X. A goth-pop hangzással építkező előadó hosszú hallgatás után tavaly tért vissza, nem is akárhogy, hiszen kiadta Girl With No Face című ötödik lemezét. Ezzel az albummal X még beljebb enged mindenkit saját világába, ez az önirónával is fűszerezett munka egy intenzív küzdelmet dokumentál a...
Nem akárhogy indult a 2025-ös év Geszti Péter számára, hiszen a poplegenda januárban dupla-koncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában. A különleges bulik fókuszát Geszti hatvanadik születésnapja jelenti, így műsorában a teljes eddigi zenei és előadói pályájának meghatározó korszakait feleleveníti az előadó.
Kat Von D első kreatív nyelvét a zene jelentette, ugyanis mielőtt híres tetoválóművész, bestselleres író lett, naponta közel két órát ült a zongoránál. Ennek ékes bizonyítéka a 2021-ben megjelent Love Made Me Do It lemeze, amit tavaly a My Side of the Mountain album követett.
A zseniális amerikai gitáros végre hazánkban is fellép blues rock triójával. Március 8-án az Analog Music Hallban megismerkedhetünk tüzes gitárjátékával és brazil gyökereinek is köszönhető különleges hangulatú, improvizációkban és remek dalokban bővelkedő műsorával.
November 2-án érkezik Budapestre Hágából az idén 10 éves Son Mieux, hogy egy felejthetetlen este során megtáncoltassák a Turbina Kulturális Központ közönségét.
Április 16-án Magyarországon is bemutatja legújabb lemezét a The Hot 8 Brass Band. A harmincéves fúvószenekar a hiphop és a funk stílusokkal táncoltat, miközben megidézi szülővárosuk, New Orleans legszebb dzsesszhangzását is.
Megnyitja kapuit az Alterplacc, ahol a rockzene alternatívabb vonulatával találkozhat majd a nagyérdemű. A könnyűzenei klub tulajdonképpen a RockHáz régóta várt kistesója, ami egyaránt befogad chillezős, csendes-ülős formációkat, valamint pörgősebb power-bandákat is.











