Az immerzív élményeket kínáló spanyol márka, az IKONO világszerte ötödik születésnapját ünnepli, ám a budapesti helyszíne is mérföldkőhöz érkezett. Két éve nyílt meg a Váci utcában a város egyik leginnovatívabb kulturális tere, az IKONO.
Érdekelnek a kiállítások? Imádunk!
A nyári napforduló előtti napot jelentő június huszadikát sokan a legboldogabb napként említik. Statisztikailag ekkor a legtöbb a napsütéses órák száma, enyhe az idő, a hosszú nappalok pozitívan hatnak az energiaszintünkre, ráadásul nálunk általában egybeesik az iskolai szünet kezdetével is.
Június 12-én kezdetét vette a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és a Budapest Park együttműködésében megvalósult kiállítás, amely a Park Gallery helyszínen kapott helyet. A tárlat a MOME Média Design BA hallgatóinak fesztiválarculati munkáit mutatja be, amelyek egy tavaszi szemeszteres kurzus keretében készültek.
Ma (06.05.) nyílik meg és egészen augusztus 29-ig láthatja a közönség a Matzon Á-Z című, árusítással egybekötött tárlatot, amelyen az idén 80 éves, Munkácsy Mihály-díjas festőművész, Matzon Ákos több, mint 150 alkotása tekinthető meg. A művek között akad festmény, fali objekt és szobor is.
Nagy örömömre a Virág Judit Galéria tavaszi aukciója a magyar kortárs művészet ünnepévé alakult. Élénk licitek repkedtek egész este a teltházas teremben, ahol végül Keserü Ilona nagyméretű és drámai erejű festményéért adták a legtöbbet, 48 millió forintot. A Galéria 16. kortárs aukciójának sikere újabb tanúbizonysága annak, hogy a kiemelt XX. és...
Május huszonharmadika fontos nap a Madame Tussauds Budapest számára, hiszen ekkor nyitották meg kapuikat a látogatók előtt. De nem csak nekik különleges alkalom a mai, ugyanis tavaly ezen a napon kapta meg saját csillagát Chris Hemsworth a hollywood-i Walk of Fame-en.
Bár a legendás The Beatles zenekar története csak hét évig tartott, az emlékének szentelt hazai múzeum immáron 10. születésnapját ünnepli. Nagyszabású programmal készülnek erre a különleges alkalomra, amelyre a Bartakovics Béla Közösségi Házban 15 órától várják a rajongókat.
Telt ház előtt került sor a Virág Judit Galéria tavaszi aukciójára. A három órán keresztül tartó, jó hangulatú, vidám árverésen számos tétel bőven becsérték felett kelt el a Budapest Kongresszusi Központban, helyenként megháromszorozva, megnégyszerezve a kikiáltási árakat.
Közel 50 éve, hogy a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM) életre hívta a múzeumok világnapját. A május tizennyolcadikai esemény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a múlt emlékeit őrző, bemutató intézményekre.
Május harmadik hétfőjén nyitja ki kapuit a nagyközönség előtt a Gustav Klimt: The Immersive Experience című interaktív kiállítás. A legmodernebb technikai segítséggel épülő, részletgazdag, 2000 négyzetméteres látogatóterű produkcióban megelevenednek az osztrák festő olyan alkotásai, mint a Hölgy legyezővel, a Halál és élet, valamint A csók. Utóbbi...