Zenélő Taxi: élőzene szól egy napig egy budapesti kisbuszban

2026.05.20

Zenélő Taxi néven rendhagyó zenei akció indul június 9-én Budapesten, egy kisbusz szállít utasokat a városban, miközben fedélzetén élő koncert zajlik.

A jármű 14 és 20 óra között közlekedik, az utazások alatt négy gitáros-énekes váltja egymást másfél órás blokkokban. Saját dalokat és feldolgozásokat adnak elő. A fellépők mind korábbi döntősök a Fülesbagoly Tehetségkutatón, Hajdu Bianka (biankahaidu), Lovas Juci, Lee Olivér (ék) és Temesi Blanka.

A szolgáltatás ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A szervezők szerint a busz gyakorlatilag bármilyen célú utazásra igénybe vehető, baráti társaságoknak, családi ügyintézéshez vagy akár kisállat-szállításhoz is. A kezdeményezés célja, hogy a zenélést szokatlan környezetben, a mindennapi városi közlekedés részeként népszerűsítse. A Zenélő Taxi egy napra koncerthelyszínné alakít egy közlekedési eszközt, és közvetlenebb helyzetbe hozza a zenészeket az utasokkal.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Nagy Szabolcs

Megjelent GAB friss-ropogós száma, a FORRÓ, amely az ősszel érkező nagylemeze következő előfutára. Az új szerzemény fontos állomása lesz az album történetének: egy olyan érzelmi fordulópontot mutat be, ahol a bizonytalanságot fokozatosan felváltja az otthonosság, az önazonosság és az önszeretet.

A siófoki Plázs július első hétvégéjén is sűrű programmal készül, a hónap erősen indul, a korábbi hőhullám enyhül, így ideális körülmények várják a látogatókat a Balaton-parti bulikhoz és szabadtéri koncertekhez. A zenei kínálat mellett a foci-világbajnokság mérkőzéseit is közös kivetítésen lehet követni.

Október 9-én először ad koncertet Magyarországon Joshua Idehen. A brit-nigériai költő, író és előadó a budapesti Turbina Kulturális Központban mutatja be legújabb projektjét, amely a spoken word, az elektronikus zene és a közösségi előadásformák határterületén mozog.

Share