Megérkezett a PAVILON legújabb, Limitált kiadás című anyaga. A testvérpár ezúttal is hozza azt a nyers, határokat feszegető energiát, amellyel az elmúlt időszakban egyre erősebben építik saját, felismerhető zenei világukat.
Visszatér a Nulladik Nap és új társadalmi küldetést is indít a Sziget

Új korszakot nyit a Sziget Fesztivál, idén visszahozza a legendás Nulladik Napot, miközben egy átfogó társadalmi kezdeményezéssel is bővíti szerepét.
Augusztus 10-én a fesztivál történetének ikonikus fellépői térnek vissza egy nosztalgikus nyitónapra. A program gerincét olyan nevek adják, mint a Faithless, a Morcheeba vagy Goran Bregović zenekara, akik korábban is meghatározó koncertélményeket hoztak a Szigetre. Az estét egy modernizált Táncdalfesztivál-hangulatú afterparty zárja.
A koncepció egyszerű, visszahozni a régi közönséget, és összeereszteni az új generációval egy közös élményben.
A Sziget nemcsak zenei, hanem társadalmi irányban is erősít. Elindítja a SZiget SZociety Alapítványt és a hozzá kapcsolódó SZociety Mozgalmat, amely a fiatalok mentális egészségével foglalkozó szakembereket és közösségeket támogatja.
A rendszer lényege nem pénzbeli támogatás, hanem élményalapú segítség - például jegyek, szolgáltatások, regenerációs lehetőségek - a segítők számára. Ehhez kapcsolódik a SZuper SZociety-díj is, amelyet a fesztivál Nagyszínpadán adnak át, és amelyről részben maguk a fiatalok döntenek.
A fesztivál területe 11 különálló "negyedre" tagolódik, amelyek önálló mini-fesztiválként működnek. Kiemelt szerepet kap:
- a hip-hop központú dropYard,
- az elektronikus Delta District,
- a magyar előadókat fókuszba helyező Budapest Park Stage,
- a komplex művészeti térként működő Jardin des Arts.
A cél egy sokkal áttekinthetőbb, mégis gazdagabb fesztiválélmény.
A Nagyszínpadon olyan nevek szerepelnek, mint Skrillex, Florence + The Machine vagy Lewis Capaldi. Emellett kiemelt figyelmet kap a magyar zenei szcéna, külön dedikált helyszínnel és erős fellépői sorral.
Komfort, árak és újítások
A szervezők több fronton is fejlesztenek:
- pormentesítés intenzív locsolással,
- több pihenő- és "chill" zóna,
- kedvezmények: diákoknak félárú bérlet bizonyos feltételekkel,
- napi italakciók és fix áras ételkínálat,
- bővülő vegán és "mentes" gasztronómia.
A Sziget City program Budapest kulturális helyszíneit vonja be a fesztivál élményébe, már a rendezvény előtt és alatt is. Emellett a City Pass konstrukciók és külső helyszínek - például a Lupa - tovább bővítik a lehetőségeket.
"Nem szeretném, hogy a Sziget egy korosztályos kalitkába záródjon, s bár természetesen a legerősebb célcsoportunk továbbra is a mai fiatalok maradnak itthon és külföldön egyaránt, a régebbi látogatókat is meg kell tudjuk újra szólítani. Célunk, egy mindenki számára vonzó és szerethető, unikális fesztivál, ami a világon mindenütt egyértelműen bakancslistás eseménynek számít. Szerencsére a "Szabadság Szigetét" még mindig a top 10 nemzetközi fesztivál között jegyzik, de ez már nem feltétlenül elég a stabil működéshez, arra kell törekednünk, hogy amiben csak tudunk, a legjobbak legyünk és ne csak 1 a legjobbak között" – mondta Gerendai Károly, a Sziget régi-új tulajdonosa.
"A stabil tulajdonosi háttér kialakításánál elsősorban nem üzleti befektetőket kerestünk, bár októberben meglepően sok ilyen felajánlás is érkezett. Az volt a célom, hogy elsősorban a rendezvény nagyobb alvállalkozóit és partnereit vonjam be a szervező cég anyagi stabilizálásába, mivel nekik a régi jó kapcsolaton túl, üzleti érdekük is a Sziget fennmaradása, hisz jelentős bevételük származik a fesztiválból" – mesélte Gerendai.
"Azt szeretnénk, hogy ismét egy nemzetközileg is egyedi, de közben "magyar" fesztivál legyen, ami csak itt, Budapesten elérhető és nem egy a sok hasonló kínálatú nemzetközi esemény közül. Fontosnak tartom, hogy a Sziget újra a hazai kulturális élet szerves, kikerülhetetlen és meghatározó eseménye legyen, ami ugyanolyan meghatározó generációs élmény lesz a magyar fiatalok számára, mint a szüleiknek volt. A külföldi vendégeknek pedig az az ajánlatunk, hogy – az amúgy más fesztiválokon is látható – nemzetközi sztárokat egy olyan fantasztikus környezetben élvezhetik, ami még számos más izgalmas, de csak itt megtalálható felfedezni valót tartogat a számukra, mindezt olyan minőségi szolgáltatásokkal megtámogatva, ami így egyszerre ígér egy komplex budapesti nyaralást és egy egyedi élményekben gazdag fesztivált" - tette hozzá Gerendai.
"Az European Festival Awards keretében, az európai szakemberekből álló zsűri két alkalommal is a Szigetnek ítélte "Take a stand" díjat, mellyel az európai fesztiválok társadalmi tevékenységeit és kezdeményezéseit tüntetik ki. A Sziget a kezdetek óta kiállt és kiáll az alapértékei mellett, miközben felhívja a figyelmet és megoldást keres az adott kor égető problémáira is. A SZociety Mozgalom életre hívásával egy korosztályos jelenségre, a fiatal generáció szorongásos problémáira, ennek megoldására hívja fel a figyelmet, illetve segíti az ezen segítőket" -mondta el Kádár Tamás, a Sziget főszervezője.
"A Der Klub nem csupán egy partihelyszín, hanem egy kulturális közeg is, amelyet a hazai klubszcéna két meghatározó szereplőjével, az Arzenállal és a Turbinával közösen formáljuk" – mondta Kádár. "Ez a törekvésünk a Budapest Parkkal indult, most az Arzenállal és a Turbinával folytatódott és reményeink szerint további klubokkal is együttműködünk már az idei Szigeten is. A Budapest Park Stage by Johnnie Walker helyszínén ismét koncentráltan mutatkozik be a magyar zenei színtér színe-java, és ami biztos találkozási pontja lehet majd a Sziget hazai közönségének" – mondja a főszervező.
"A Sziget azt üzeni, hogy öt napra mindenki szabad – mi azt üzenjük, hogy a szabadság az oda- és hazaúton is megmarad. Több tízezer ember indul útnak minden este a fesztiválról: van, aki fáradt, van, aki ismeretlen városban jár, van, aki csak azt szeretné tudni, hogy biztonságban fog hazaérni. Ezért vagyunk itt – ellenőrzött sofőrökkel és a helyszínen személyesen segítő csapatunkkal. A Sziget a mi közönségünk fesztiválja is, és ezt a felelősséget komolyan vesszük"— mondta Fürtös Ágnes, a Bolt Magyarország Country Managere.
Íme a színpadok, és azok a fellépők, akikről már tudhatunk:
Nagyszínpad:
- Skrillex,
- Bring Me The Horizon,
- Florence + The Machine,
- Twenty One Pilots,
- SOMBR,
- Zara Larsson,
- Tash Sultana,
- Lewis Capaldi,
- Skepta,
- Jorja Smith.
Revolut Stage:
- Soulwax,
- Nia Archives,
- Parcels,
- Ashnikko,
- Dijon,
- Underworld,
- Tomora,
- Antony Szmierek,
- BUNT.,
- a 2manydjs.
Yettel Colosseum, a Bolt Night Stage és az Arzenál x Turbina Der Klub:
- Peggy Gou,
- Sara Landry,
- Argy,
- Sub Focus,
- Richie Hawtin,
- Anfisa Letyago,
- Indira Paganotto,
- Dixon,
- Yousuke Yukimatsu,
- WhoMadeWho,
- Joris Voorn.
Budapest Park:
Kispál és a Borz,
a Tankcsapda,
a Pál Utcai Fiúk,
a Quimby,
a Bëlga,
a Péterfy Bori & Love Band,
az Irie Maffia,
az Esti Kornél,
a Bohemian Betyars,
a Parno Graszt,
Majka,
a Blahalouisiana,
az Ivan & the Parazol,
a Byealex és a Slepp,
Kolibri,
a Platon Karataev,
a Lazarvs,
az AWS,
az Analog Balaton,
a Mirror Glimpse,
Beton.Hofi,
Pogány Induló,
Co Lee,
Mehringer,
Manuel,
Müller Péter Sziámi.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Vető Viktória
A Phil Campbell's Bastard Sons ismét turnéra indul, és továbbviszi azt a rock örökséget, amelyet Phil Campbell hagyott hátra. A formáció Phil Campbell és fiai - Todd, Dane és Tyla - közös projektjeként indult, mára azonban önálló, erős identitású heavy rock zenekarrá vált. Műsoruk középpontjában a nyers energia, a klasszikus rock attitűd és a...
Amélie Nothomb neve nem ismeretlen a kortárs irodalom olvasói előtt, művei világszerte sikeresek, könyvei rendszeresen vezetik a francia eladási listákat, és rangos díjak sorát gyűjtötte be. Az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent Oda se neki! azonban nem a sikerszéria újabb könnyen fogyasztható darabja, hanem egy rövid, mégis nyomasztóan...




