Új dalt adott ki a 43 éve működő Pál Utcai Fiúk. A Süllyedünk energikus hangzással és erős, szövegközpontú megközelítéssel érkezik, jelezve, hogy a zenekar lendülete továbbra is töretlen.
Visszatér a 5 Seconds of Summer. Áprilisban Budapesten a csapat!

A 5 Seconds of Summer újra egyesíti erejét. Az ausztrál popcsapat a különböző szólóprojektek után tavasszal európai turnéra indul, és április 24-én az MVM Dome-ban hallhatjuk őket Budapesten.
A banda eddigi pályafutása lenyűgöző, több mint 17 milliárd globális lejátszás, három #1 album a Billboard 200-on, valamint olyan slágerek, mint a She Looks So Perfect, a Youngblood és az Amnesia, amelyek egy egész generáció meghatározó dalai lettek.
November 14-én jelenik meg hatodik, Everyone's a Star! című lemezük, amely a tagok szólóélményeit és zenei gyökereiket egyaránt magában foglalja. Az előzetesen kiadott Not Ok és a Boyband már sejteti, hogy az új anyag tele lesz váratlan csavarokkal, mélyebb érzelmekkel és iróniával, miközben a pop-rock energia is jelen van.
A koncertjegyek elővásárlása az új albumot előrendelőknek október 28-án kezdődik, a Live Nation regisztrált tagoknak október 30-tól, a teljes jegyértékesítés pedig október 31-én indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Nagy Kátya
Április 20-án az Európa Könyvkiadónál jelenik meg Federica Manzon: Visszatérés Triesztbe című regénye. Az olasz szerző ötödik könyve nemzetközi figyelmet kapott, elnyerte a rangos Campiello-díjat, 2025-ben pedig Masi Civiltà Veneta-díjjal is kitüntették.
A spanyol-német énekes-dalszerző, Alvaro Soler június 5-én Budapesten, a Barba Negra színpadán mutatja be legújabb albumát, az El Camino-t.




