Zenélő Taxi néven rendhagyó zenei akció indul június 9-én Budapesten, egy kisbusz szállít utasokat a városban, miközben fedélzetén élő koncert zajlik.
Vibráló elektronika és lobogó zászlók a Kontrollzé újdonságában

Húsz év bandázás, kísérletezés után a Kontrollzé (Nagy Ferenc Attila és Kutrás Csaba) idén végre megnyomta az ünneplés gombját, de nem tortával, hanem egy teljesen friss nagylemezzel és egy új klippel. A friss albumon az elektronikus réteg most hangsúlyosabb, a szintik és programok pedig egészen új tereket nyitnak a duó hangzásában, miközben Attila akusztikus gitárja és az alterpopra hajló dalszerkezetek továbbra is stabil alapot adnak.
Az Esse Sine Lumine (Fény nélküli lét) nagylemez felvezetője a Zászlók, amelyhez a Kontrollzé egy vizuálisan letisztult, mégis feszültséggel teli klipet készített. A dal a Kontrollzé jelenkori esszenciáját fogja össze: zakatoló elektronikát, lassan építkező atmoszférát, és az a fajta melankolikus, tűnődő szövegvilágot, amitől a magyar alter otthonos.
A Zászlók nem akar harsány lenni - inkább csak szépen lassan beszivárog. A dallam és a képi világ együtt építik fel azt a csendes, kissé sötét, kissé neonfényű közeget, amelyben a duó most mozog. A videó szimbolikája - a folyton mozgó, lobogó irányok, a finoman pulzáló színek - remekül illeszkedik a "fény nélküli lét" tematikájához. Ez tehát a Kontrollzé új fejezete, és nagyon úgy tűnik, jól áll nekik.
"Mulicz Ferit (régi barátunk a Vale of Tears-ből) hívtuk vokálozni a Zászlók című dalba, mert az egyik részre nagyon kellett egy durvább hang." - kezdte Nagy Feri.
"Először nem értettem mit akar Feri, de a riffet végül átültettem dobgépre, így lett black metalos tikatika, a stúdióban meg rendbe szedték. Egyébként egy másik régi barátunk és zenésztársunk, Kun Ádám vokálozik még a lemezen, de ő már az előzőn is szerepelt." - egészítette ki Kutrás Csaba.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Győr Sanyi
Új képzési programot indít a Sziget és a Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK), elstartolt a hellonext Steward program jelentkezése. A kezdeményezés célja, hogy fiatalok bevonásával erősítse a fesztiválok biztonsági és támogató rendszerét, miközben gyakorlati betekintést ad egy nagyrendezvény működésébe.
Az áprilisban megjelent, 33 számos Air 2 album és a május 2-i Budapest Park-koncert után újabb állomáshoz érkezik Co Lee és a WAVY kollektíva közös projektje. Július 10-én a budai hegyekben található Farkashegyi repülőtéren rendeznek egynapos, exkluzív lemezbemutató minifesztivált.




