Vereckei Nikolett: "Mert mindig van választásunk, mindig tudunk változtatni."

Vereckei Niki, a 27 éves rákból gyógyult fiatal nő, életmód tanácsadó, reziliencia mentor és life coach, nemrég jelentette meg Invincibile - A legyőzhetetlen című könyvét. A Kemonaplo alapítójaként Niki úttörő módon beszél olyan érzékeny témákról, amelyeket a társadalom gyakran tabuként kezel. Könyvében saját gyógyulástörténetén keresztül mutatja be a testi-lelki jóllét, az önszeretet és az önelfogadás fontosságát, miközben inspirációt nyújt mind a gyógyulás, mind a megelőzés útján. Előadásai és workshopjai mellett közösséget is épít azoknak, akik már megélték a traumát, vagy szeretnék tudatosan formálni egészségtudatos életüket. Interjú Nikivel:

Milyen olvasási szokásaid vannak? Mennyire gyakran olvasol? Egyszerre egy könyvet olvasol végig, vagy párhuzamosan többet is?
Nagyon szeretek olvasni, ez szinte a mindennapjaim része. Különösen sokat jelentett az olvasás a gyógyulásom időszakában. A kemoterápiás kezeléseim alatt például csak romantikus könyveket olvastam, de abból rengeteget kiolvastam akkor.
Mostanában leginkább romantikus regényeket és önfejlesztő könyveket szoktam választani. A romantikus könyvek teljesen be tudnak szippantani, volt már olyan, hogy 1–2 nap alatt kivégeztem egy kiadványt. Ezek a típusú írások mai napig segítenek kikapcsolódni és pihenni.
Az önfejlesztő könyvek inkább aktív pihenést jelentenek számomra. Mélyebb, elgondolkodtató tartalmuk miatt ezeket lassabban, alaposabban olvasom. Általában egyszerre egy kiadványt olvasok, nem szoktam párhuzamosan többel időt tölteni. A hangulatomtól és a lelki állapotomtól függ, hogy épp milyen témájú könyvet választok.

Melyik az a könyv, amit szerinted mindenkinek el kellene olvasnia?
Joe Dispenza könyvei hatalmas hatással voltak rám. Ezek az írások tudományos és spirituális nézőpontból is megmutatják, hogyan működik az agyunk, a testünk és az érzelmeink, és milyen elképesztő öngyógyító képességek rejlenek bennünk. Szerintem mindenkinek érdemes lenne legalább egy könyvet elolvasnia tőle, mert segít megérteni, hogy igenis van választásunk, és képesek vagyunk tudatosan formálni a gondolatainkat, a reakcióinkat és végső soron az életünket is.
És ha őszinte szeretnék lenni, ajánlanám a saját könyvemet is. Nem azért, mert én írtam, hanem mert tényleg elgondolkodtató, és ha akár egy gondolatát is beépítjük a mindennapjainkba, hatalmas változások történhetnek bennünk. Más hozzáállást adhat egy nehezebb időszakhoz, az egészségünkhöz és saját magunkhoz is. Emellett minden olyan könyvet ajánlok, ami a testi betegségek lelki hátterét tárja fel, ugyanis az egészségünkhöz és egy meglévő betegségből való teljes gyógyuláshoz a lelki rész megértése és megdolgozása elengedhetetlen.

Megjelent az Invincible - A Legyőzhetetlen könyved, amelynek kiindulópontja, hogy 21 évesen szembe kellett nézned a rákkal. Régóta érlelődött benned ez a kötet? Mit tudhatunk az alkotói folyamatról?
A könyv valójában már a kezelések alatt elkezdett megszületni, bár akkor még nem tudatosan, csak úgy, hogy elkezdtem naplót írni. Írás közben próbáltam megérteni, mi történik velem, kapaszkodót találni a káoszban, kiírni magamból minden fájdalmam, jegyzetelni a közérzetem és a mellékhatásaim. Később ez a napló lett az Invincible - A Legyőzhetetlen című könyvem alapja.
Mikor elkészült a kéziratom, sokáig nem mertem publikálni. Féltem attól, hogy túl személyes, túl nyers, túl valóságos lett, hogy mások mit gondolnak majd rólam. De ahogy haladtam a lelki gyógyulás útján, levetkőztem ezt a félelmemet. Nem akartam már senkinek megfelelni, nem féltem attól, ha valakinek nem tetszik. Hiszek abban, hogy úgyis az fog rátalálni, akinek szüksége van egy ilyen olvasmányra. És egyre inkább azt éreztem, hogy ez a történet nemcsak magamért íródott meg. Ez egy üzenet lett másoknak is, azoknak, akik most vannak mélyponton, akik kapaszkodót keresnek úgy, ahogyan annak idején én, vagy egyszerűen csak szeretnék jobban megérteni, mi zajlik le valakiben egy ilyen betegség és mélypont során.
Az alkotói folyamat hosszú és nagyon mély önismereti utazás volt. Nemcsak újra át kellett élnem a történteket, hanem el is kellett fogadnom azokat. Sokszor könnyeztem írás közben, volt, hogy megálltam az írásban, de mindig visszatértem hozzá, mert tudtam, hogy ennek a könyvnek meg kell születnie. Öt év telt el, mire minden összeállt bennem, és úgy éreztem, végre készen állok arra, hogy nyomdába adjam.
Nagyon büszke vagyok magamra, hogy ki mertem adni a kezemből. Mert már most, a könyv megjelenésétől számított egy hónap elteltével, sok visszajelzést kapok arról, mind gyógyultaktól, mind egészséges emberektől, hogy nagyon motiváló, értéket adó történet lett.

Milyen témákkal foglalkozol ebben az írásban?
Első ránézésre azt hihetnénk, hogy ez a könyv csak a betegségről szól, de valójában sokkal inkább a változásról, a gyógyulásról és a belső átalakulásról.
Arról, hogy mit jelent valóban szembenézni önmagunkkal. Levenni az álarcot, amit talán évekig hordtunk, és végre önmagunkat adni. Őszintén, sebezhetően és törékenyen. Mert az igazi gyógyulás tényleg csak akkor tud elkezdődni, amikor már nem játszmázunk, nem akarunk megfelelni mindenkinek, és felelősséget vállalunk a saját életünkért.
Tudom, hogy nem könnyű, de ebben az állapotban, egy súlyosabb betegségnél már választanunk kell. Ott akarunk maradni az áldozatszerepben, vagy elindulunk egy nehezebb, de sokkal felszabadítóbb úton, a gyógyulás felé.
Sajnos azt tapasztalom és látom, hogy nem minden beteg ember akar igazán meggyógyulni. Mert sokszor tudattalanul képesek vagyunk azonosulni a betegséggel. Ugyanis sokunkban az lehet, hogy akkor legalább figyelmet kapunk, végre foglalkoznak velünk, sajnálnak, megértenek, törődnek velünk, amit lehet, hogy előtte nem tettek meg. Ezek persze nem tudatos döntések, ezek nagyon mély, tudatalatti sémák, amelyek ilyenkor aktiválódhatnak.
Én nem hiszek a "véletlen" betegségekben, hogy csak úgy, random, emberek minden ok nélkül megbetegednek. Ugyanis minden betegség mögött ott van egy történet, egy fájdalmas múlt, és egy fontos üzenet, hogy valamit ideje lenne megváltoztatni. Mert az az életforma már nem működik tovább, és nem lehet ezzel tovább élni.
Szóval ez a könyv inkább az ébredésről, a felelősségvállalásról és az őszinteségről szól saját magunkkal szemben. Mert mindig van választásunk, mindig tudunk változtatni, még akkor is, amikor épp a legkilátástalanabbnak tűnik minden.

Milyen érzés volt először a kezedben tartani a kész művet?
Leírhatatlan... Különleges és megható volt, nehéz szavakkal kifejezni. Amikor először a kezembe vettem a könyvet, csak néztem, és azt gondoltam: úristen, komolyan én terveztem ezt a borítót? Annyira büszke voltam magamra. Nagyon eltaláltam a színeket is; az alapja halványlila lett, mert az én rák szalagom színe is halványlila (Hodgkin-limfóma). Szerettem volna, ha ezek a színek jelennek meg a könyvemen is, és szimbolizálják a gyógyulásom.
Belelapoztam, de közben féltem is, nehogy találjak benne valami hibát. Én tördeltem, vagy ötszázszor átolvastam, és mindig volt valami, amit javítgattam, szépítgettem… Ez a maximalizmus. De aztán szóltam magamnak, hogy könyörgöm, megterveztem egy borítót, megtördeltem a saját könyvemet, ne a hibát keressem már, éljem meg a pillanatot!
Azóta úgy fogom a kezemben, hogy közben hálát érzek. Hogy megcsináltam, meggyógyultam, megírtam és kiadtam. És tudom, mennyi embernek segítség ez. Ez az én történetem, a lelkem egy darabja. Benne van minden könnycseppem, minden gondolatom, minden mélypontom, amit az évek alatt átéltem, de legfőképp a változásom és az életem új kezdete.
És igen, nagyon büszke vagyok rá, hogy ki mertem adni a kezemből. Hogy felvállaltam azt az időszakom, és nem hallgattam el. Mert így most már ott lehet mások kezében is, akik talán pont most vannak egy hasonlóan nehéz helyzetben, időszakban.

Mit tudhatunk a december tizenegyedikei bemutatódról?
Ezt az estét nem egy szokványos könyvbemutatónak álmodtam és szerveztem meg. Sokkal inkább egy őszinte, mély, inspiráló találkozásnak érintettekkel, ismerősökkel és ismeretlenekkel, akik valamilyen formában tudnak kapcsolódni ehhez a témához. A beszélgetőtársam Nagy Ágnes, a Mellrákinfó Egyesület alelnöke lesz, aki maga is érintett.
Ágival korábban már találkoztunk, amikor a Kemo Naplóim és Kezelési Naplóim kapcsán beszélgettünk. A naplóim voltak az első projektem, amiket közvetlenül a gyógyulásom után hoztam létre, mert tapasztalataim alapján a legtöbb orvos sajnos csak a test gyógyításával foglalkozik, a lelki oldalával és a kialakulás lehetséges okával nem. Így sok kutatás és tanulás után megalkottam egy olyan naplót, amit én is szívesen vezettem volna a kezeléseim alatt.
A Kemo Naplót kifejezetten kemoterápiás betegeknek készítettem, írásterápiás alapokra építve, pozitív fókuszú kérdésekkel, hogy segítsen feldolgozni az érzelmeket. Emellett praktikusra terveztem, mert lehet benne vezetni a kezelési időpontokat, gyógyszereket, vitaminokat, mellékhatásokat is egy helyen. A Kezelési Napló abban tér csak el, hogy igazából bármilyen kezelésnél hasznos, hasonló az alapja és célja, csak nem specifikusan kemoterápiás kezelésre van szabva. Ezt egyébként a pajzsmirigy-alulműködésem óta én is vezetem. Áginak bemutattam ezeket a naplókat, így ismertük meg egymást; azóta jóban lettünk, az egyik workshopomon már részt vett, és ő volt az első, aki elolvasta a könyvemet is.
Mélyen hatott rá a történetem, és fel is ajánlotta, hogy szívesen beszélgetne velem róla, ha lesz könyvbemutatóm. Mivel nekem hatalmas álmom volt, hogy egyszer lehessen egy saját könyvbemutatóm, így ezt meg is valósítottam, és az este részeként beépítettem a közös beszélgetésünket Ágival, ahol nemcsak felolvasunk a könyvből, hanem érintünk olyan témákat is, mint az önismeret, a veszteségek feldolgozása, a gyógyulás, a változás, a kitartás, az önszeretet, az újrakezdés.
Az esemény társadalomérzékenyítő célú is; ugyanígy szeretném felhívni a figyelmet a rendszeres szűrések fontosságára, az egészségmegőrzésre, a testi–lelki egyensúlyra, és arra, hogy ne csak a testi, fizikai folyamatokra figyeljünk, kezeljük, hanem a lelki résszel is foglalkozzunk, dolgozzuk meg, keressük meg a betegségek gyökerét. A könyv, ahogy ez az esemény is, segíthet a betegeknek a gyógyulásban, a hozzátartozóknak a megértésben, az egészségeseknek pedig a megelőzésben és szemléletformálásban. A bemutató december tizenegyedikén, szerdán lesz, 18:00-as kezdéssel. Helyszíneként pedig a MagNet Közösségi Ház adott ennek teret és lehetőséget Budapesten.
Az eseményt több márka is támogatja, aminek különösen örülök, mert számomra azt mutatja, hogy valóban fontos téma, és jó ügyet képviselek ezzel. Illetve ez lehetőséget ad arra, hogy hallassam a hangom, és ezáltal egyre több gyógyult, és magukért tenni akaró ember lehessen köztünk.

Milyen kulturális élménnyel (film, könyv, színház, zene, kiállítás) töltődsz leggyakrabban?
Olvasni nagyon szeretek, erre korábban már kitértem, és színházba is járok. Most decemberben például végre látni fogom a Diótörőt az Operettszínházban, ami már régóta szerepelt a bakancslistámon. Nagyon várom!
Régebben sokkal több zenét hallgattam, mindenféle műfajban; mostanában viszont inkább háttérzeneként van jelen az életemben. Például vacsora vagy munka közben szívesen hallgatok jazz zenét vagy olyan természetközeli hangokat, mint a pattogó tűz vagy a tenger hulláma. Ezek megnyugtatnak, lelassítanak, segítenek jelen lenni. Mióta rendszeresen jógázom és meditálok, inkább az ilyen, befelé figyelős, lassabb zenéket kedveltem meg az elmúlt években. Vezetés közben pedig egyre több podcastet hallgatok, sokkal inkább, mint bármelyik rádiócsatornát.
Persze ettől függetlenül nagyon szívesen elmegyek egy általam kedvelt előadó koncertjére is, vagy fesztiválra.

Inkább a spontán kulturális élményekkel sodródsz, vagy az előre megtervezett programokat szereted jobban?
Is-is. Szeretek előre is tervezni, főleg ha valami olyan programról van szó, amire nehéz jegyet szerezni, és jóval előre le kell foglalni. De közben nyitott vagyok a spontán dolgokra is. Sokszor épp azok a legemlékezetesebb élmények, amik nincsenek betervezve, csak úgy spontán jönnek, és visz magával az élmény. Szóval nem ragaszkodom görcsösen a tervekhez; ha jön valami jó ötlet, szívesen sodródom vele.

szerkesztette: Hatos Niki