Véget ért a Rejtélyek Évada a Thália Színházban

2026.06.15

Látványos eredményekkel zárta 2025/2026-os, Rejtélyek Évada elnevezésű szezonját a Thália Színház. Az évad során több mint 420 előadást tartottak, amelyekre több mint 130 ezer néző váltott jegyet, a látogatottság pedig megközelítette a 92 százalékot.

Az évadzárón elhangzott, hogy a színház az elmúlt évek következetes szakmai munkájának köszönhetően stabil működést és erős közönségbázist épített ki. A vezetés szerint a társulat célja, hogy ezt a pozíciót a következő években is megőrizze.

A 2026/2027-es Fordulatok Évada során a Thália történetében először kilenc bemutatót terveznek, a kínálat bővítésével több műfajban és még szélesebb közönség számára szeretnének új előadásokat kínálni. A színház közlése szerint ez az eddigi fejlődési folyamat folytatását jelenti.

Az évadzárón átadták a társulati díjakat is. A társulat szavazatai alapján az évad színművésznője Udvarias Anna, színművésze Jaskó Bálint lett. A közönségdíjat Szabó Győző nyerte el, aki egyben Az évad Alakítása díjat is megkapta a Tengeren című előadásban nyújtott Sharky-alakításáért. A közönség kedvenc előadása ismét az Alul semmi lett.

A háttérdolgozói elismerést idén Buzsoo ügyelő és Szécsényi Kristóf Jácint kellékes vehette át.

A nyári szünet után a társulat június 27-én kezdi meg a munkát a salföldi Thália Nyárikertben, ahol a nyári hónapokban is várják a közönséget.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Farkas Kitti
fotó: Kállai - Tóth Anett

Ro Corradin A könyvek tudják című írása egy könnyed, szerethető történet, amely lapról lapra egyre mélyebb gondolatokat tár elénk a gyászról, a barátságról, a női összefogás erejéről és természetesen a könyvek varázslatos hatásairól.

Chloe C. Penaranda Haldokló csillagok című írása egy sötét hangulatú fantasy történet, amely Solanis birodalmába vezeti el az olvasót. A könyv 57 fejezetből áll, és a végén két bónuszjelenetet is tartalmaz. Az első bónuszjelenet Zath és Rose történetét mutatja be, míg a második Nyte szemszögéből láttatja az eseményeket.

Share