Az A38 tavaszi programja egyetlen ívben húzza össze a pszichedelikus funkot, a jazzes kísérletezést, a nyers posztpunkot és a sötét folkot. Egymásnak feszülő világok adják a rendezvények erejét.
Várady Szabolcs versét zenésítette meg a letiltott_

A letiltott_ zenekar friss-ropogós megjelenése, a téged szeretlek Várady Szabolcs azonos című versének megzenésített verziója, a dal borítóján pedig Marosi Panni festőművész Facing each other című festménye látható. Igazi összművészeti alkotásról beszélhetünk tehát.
A formáció énekes-basszusgitárosát, Mihályi Dávidot a soha véget nem érő szerelmet és az ehhez kapcsolódó kettős érzéseket ábrázoló Várady vers már az első sorival berántotta. A felvételek otthoni-, próbatermi körülmények között zajlottak, az éneket Simon Kolos rögzítette, végül producerként Koncz Balázs tette hozzá a szükséges pluszt.
"Számomra ez a vers a tiltott, legyen szó akár plátói, akár beteljesült szerelemről, de mindenképp a nem "helyénvaló" szerelemnek a himnusza. A De mennyire című kötetet 2020 körül olvastam, és ez a vers az első sorával magával ragadott. Azóta is az egyik kedvencem. Akkortájt egy este azon kaptam magam, hogy sétálgatok otthon és a vers első sorát dúdolgatom. Valahogy így született a dal. Régóta hevert a fiókban, nagyon örülök, hogy elkészült. Külön örültem annak is, hogy Várady Szabolcs válaszában azt írta, hogy nem gondolta volna, hogy ebből a versből dal születhet" - mesélte Mihályi Dávid.
Várady Szabolcs: Téged szeretlek
"Téged szeretlek, és éppen ezért
maradok őmellette – mondta. – Azt a kettős
bűnt nem követhetem el, hogy
nem szeretem, és még ott is hagyom.
Te könnyebben elviseled, szerelmem.
Ne találkozzunk többé. Egy hét is talán
eltelt így. Gyötrelem, levelek, telefon,
találkozás, szerelem, mégse, mégis.
Nyolc évünk közül a harmadik évben.
Mindvégig ilyenformán lényegében."
A letiltott_ jelenleg első nagykoncertjére készül, amire április 11-én a Turbina kistermében kerül sor a bolygó zenekar társaságában.
írta: Hatos Niki
fotó: Karajz Iván
Az Artúr Rambo az őszi debüt után máris itt az új dallal jelentkezik. Az Utcasarki fény nem egy nagyívű visszatérés, sokkal inkább egy gyors, ösztönös reakció valamire, ami már megtörtént - és fájt.
Májusig tart a Zene Háza első összművészeti fesztiválja, ahol a színház, zene és vizuális művészet határainak elmosása a cél. A programok nemcsak a koncertteremben, hanem a Popkulturális klubkönyvtárban és a Hangdómban is zajlanak.





