Április 24-én mutatja be a Nemzeti Színház a Szívem királynője című előadást a Kaszás Attila Teremben. Nichola McAuliffe Edinburgh Stage Award-díjas darabját Viktor Rizsakov rendezi, a főbb szerepekben Szűcs Nelli, Trill Zsolt és Polyák Anita látható.
Valódi párbeszédet jelent Czutor Zoltán Megnyitás című műsora

Czutor Zoltán friss-ropogós műsora, a Megnyitás olyan őszinte és közvetlen beszélgetéseket hoz el a nézőknek, amelyre régóta éheztünk már. Zoli manírmentes stílusa és kíváncsi figyelme biztonságos légkört teremt a vendégeknek, akik így a korábbiaknál is nagyobb betekintést engednek életükbe.
Az első adásban Járai Máté, Jászai Mari-díjas színész mesélt. Élete első színpadi főszerepéhez, a Mechanikus narancshoz Zoli szerezte a zenét, így kapcsolatuk hosszú évekre nyúlik vissza, és nem korlátozódik csupán a színház világára - televíziós produkciókban is együtt dolgoztak. Járai ezúttal a szimbiózis élményéről, ritkán megélt csendjeiről és a színjátszás végrehajtásművészetként való felfogásáról beszélt. Emellett betekintést engedett abba is, hogyan éli meg az idő múlását, és mit jelent számára az alkotói folyamat csendes, ám mélyen átélhető pillanata.
A második adásban Zsiga Melinda, világbajnoki bronzérmes kick-box versenyző a személyes küzdelmei kapcsán nyílt meg. Gyerekkorát állami gondozottként töltötte, miután biológiai édesanyja lemondott róla, és azóta is nyíltan beszél az őt ért traumákról, hogy ezzel másoknak is segítséget nyújtson. Melinda arról is szót ejt, hogyan kezeli a kommentelők kritikáit, és miért tartja hatalmas szerencsének, hogy a sport a szenvedélye, a hivatása lett. Témát jelent még a visszahúzódás, az egyedüllét, a kitartás és a siker.
szerkesztette: Hatos Niki
Az Athenaeum Kiadó az idei év január–februárjára erős, sokszínű kínálattal készült: történelmi regény, krimi, családtörténet, esszé, mítoszértelmezés és memoár is érkezik a gondozásukban. Íme néhány friss megjelenés:
Az új-zélandi énekes-dalszerző, Aldous Harding június 25-én hozza el különös, finoman provokatív dalvilágát a Dürer Kertbe. A koncerten az érzékeny folk, az elvont indie-pop és a szuggesztív előadásmód találkozik egymással - így hát nem véletlen, hogy zenéjét olyan nevekhez mérik, mint David Byrne vagy Laurie Anderson.




