A siófoki Plázs július első hétvégéjén is sűrű programmal készül, a hónap erősen indul, a korábbi hőhullám enyhül, így ideális körülmények várják a látogatókat a Balaton-parti bulikhoz és szabadtéri koncertekhez. A zenei kínálat mellett a foci-világbajnokság mérkőzéseit is közös kivetítésen lehet követni.
Újra szabadtéri impróesttel jelentkezik a BIPP

Június 13-án tartja idei első szabadtéri impróestjét a BIPP a fehérvárcsurgói KertSzínházban. Az ingyenes esemény vendégei Szatory Dávid és Blahó Gergő színművész lesznek.
A társulat ezúttal is teljes egészében improvizációra épülő előadással készül: előre megírt jelenetek és fix dramaturgia nélkül, kizárólag a pillanatból dolgozva. Az est során rövid játékok és improvizált helyzetek követik egymást, a közönség bevonásával.
A produkcióban Horváth-Töreki Gergely imprósként vesz részt, a zenei közreműködő Szőllősi Dani.
A programhoz gasztronómiai kínálat is kapcsolódik, borokkal és olasz ízekkel várják a nézőket. A BIPP a tavalyi tapasztalatok alapján több technikai fejlesztést is megvalósított az idei szezonra. Fejlődik a hangosítás, a színpadtechnika, valamint a nézőtér kialakítása is.
Az esemény díjmentesen látogatható, ugyanakkor támogatásokat és adományokat elfogadnak a szervezők. A rendezvényre regisztrálni a bipptarsulat@gmail.com címen lehet.
szerkesztette: Hatos Niki
Október 9-én először ad koncertet Magyarországon Joshua Idehen. A brit-nigériai költő, író és előadó a budapesti Turbina Kulturális Központban mutatja be legújabb projektjét, amely a spoken word, az elektronikus zene és a közösségi előadásformák határterületén mozog.
A jazz és a vizuális dokumentáció találkozására épít a Rezonancia című tárlat, amely november 20-ig látogatható a Koreai Kulturális Központ épületében. A kiállítás a magyar-dél-koreai jazzkapcsolatok aktuális fejleményeire reflektál, a magyar fókuszprogram koncertfotóin keresztül.




