Május hetedikén, szerdán pótolják az eredetileg áprilisra tervezett, betegség miatt elhalasztott Röviden-Tömören improvizált előadást. A rövid játékokkal, rövid jelenetekkel építkező egy felvonásos, két játszórás estet Horváth-Töreki Gergely keltette életre, aki ezúttal Mészáros Andrást hívta meg vendégül, a zenéről pedig Szöllősi Dániel...
Új videóval ünnepli Kaleidoszkóp lemezének digitális megjelenését Zséda

Tavaly decemberben fizikai formában jelent meg Zséda 12 újhullámos és klasszikus dalokkal építkező Kaleidoszkóp lemeze. Digitálisan eddig csak a korong egy része volt elérhető, mától azonban mindenhol meghallgatható az énekesnő teljes nyolcadik stúdióalbuma. Az előadó olyan vendégekkel alkotott közösen, mint Solére, Szűcs Krisztián, Dolhai Attila, BariLaci és a Jazz+Az-ból ismert Váczi Eszter.
Erről az anyagról ma steve.hola munkásságának köszönhetően lyric videót kapott a Pillanat track, ami tulajdonképpen a francia sanzon és a pop szerelemgyereke is lehetne.
"Számomra minden egyes dalnak fontos jelentősége van a lemezen, ezért álltunk elő az elnyújtott megjelenés ötletével. Egy időre mindegyik felvétel reflektorfénybe tud kerülni, úgy ahogy a CD megjelenésekor a "Korai Telihold", a digitálisnál a "Pillanat" kerül most a vörösszőnyegre" – árulta el az énekesnő."Fontos jelentősége van számomra a történetmesélős daloknak, így van ez a "Pillanat" esetén is. Az ember sokszor eljátszik a gondolattal, mi lenne, ha egy adott pillanatban máshogy alakul az életünk, mi lenne, ha lenne egy időgépünk, vajon melyik pillanathoz utaznánk vissza az életünkben. Ezek a pillanatok összefoglalóját tekinthetjük az igazi BOLDOGSÁGNAK. Ezekből áll össze a nagy egész. Ilyenkor az ember egész élete egyetlen pillanatban sűrűsödik össze. Szóval ez a "KALEIDOSZKÓP" valójában az én különböző korszakaim képét rajzolja ki" – tette hozzá Zséda.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Fehér Emma
Ilyen volt a Fogoly
Miután Sarah Rivens Fogoly-sorozata az elmúlt évek egyik legnagyobb dark romance sikerének számít, kíváncsi lettem, hogy mi kerekedik ki az író kezei közül. A negyvenhárom fejezetből álló Fogoly - Szerelem és gyűlölet között olykor egyetlen lépés a távolság középpontjában az a huszonkét éves Ella áll, aki alig-alig emlékszik azokra az időkre,...
Május 14-én Budapesten ad koncertet a francia blues-rock előadó. A Manu Lanvin & The Devil Blues tavaszi turnéjának keretén belül mutatkozik be a kiváló énekes-gitáros triója az Analog Music Hallban.