Új klippel jelentkezett az imago mundi: itt a Húzz

2026.03.16

A tavasz beköszöntével új dallal jelentkezett a szegedi gyökerű imago mundi. A Húzz című szám a hamarosan érkező debütalbum egyik újabb előfutára, és hangulatában is hozza azt az érzelmi hullámzást, ami a zenekart az utóbbi időben jellemzi.

A dalhoz klip készült, amely egy lassan kihűlő kapcsolat történetét mutatja be. A vizuális anyagot a Rawmatik csapata jegyzi: az operatőr Nagy László, a rendező Pogonyi Hunor volt, a szerepekben pedig Szilvási Anna, Petrovics Sándor és egy Lola nevű kutya tűnik fel. A képsorok azt az ismerős helyzetet ragadják meg, amikor két ember már eltávolodik egymástól, de a közös emlékek még mindig összekötik őket.

"Szeretek a saját érzelmi állapotomból meríteni a dalszerzés során. Általában nem is konkrét eseményt írok le, csak próbálom megfogalmazni a tapasztalataimat. Bízom benne, hogy ezzel másokhoz is szólhatok, és a zenénk aláfestése tud lenni több ember életszakaszának vagy élményeinek" - fogalmazott a dalszerzésről és a Húzz születéséről Kaizer Peti.

"Tudjuk, mit szeretnénk üzenni, milyen zenét akarunk csinálni. Somody Áronnal együtt vettük fel a gitárokat, sok produceri döntésnek ő a gazdája, de mindig szempont, hogy meghagyjuk az egész esszenciáját: minden dal egy szál gitárral születik meg egy szobában, itt teremtődik meg az energiájuk és atmoszférájuk, amit mindenképpen meg akarunk tartani. Nagyon várjuk a nyarat és a koncerteket, de folyamatosan dolgozunk tovább, az év második felében is jelentkezünk még dalokkal" – mondta el még Peti.

Az imago mundi körül pörögnek az események: néhány hete még ByeAlex és a Slepp előtt léptek fel az Arénában, most pedig újabb dalt tettek le az asztalra a nemveledvanagond után. A Húzz egy újabb ízelítő a tavasszal érkező első nagylemezből - amelyből végre teljes képet kaphatunk arról, merre tart az imago mundi.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Gold Record
fotó: Németh Levente Tücsi

A Turbina Kulturális Központ újabb segélykéréssel fordult a közönségéhez: a belvárosi kulturális tér jelenleg a túlélésért küzd, és csak közösségi támogatással tudja biztosítani az újranyitás esélyét.

Share