Szilveszterkor mindannyian ugyanarra vágyunk: jó társaságra, felszabadult hangulatra és olyan zenékre, amelyek alaposan felráznak bennünket. Akár te tartasz házibulit, akár vendégként érkezel valahová, egy jól összeállított lejátszási lista aranyat érhet.
Új galériában tért vissza Kordás József

Budapest művészeti térképe új, különleges ponttal gazdagodott: a Ráday utcától pár lépésre megnyílt Kordás József Galéria a húszéves távollét után visszatérő mester alkotásait mutatja be. A kiállítótér nemcsak a legfrissebb, mintegy harminc új festményt tárja a közönség elé, hanem Kordás ikonikus korábbi munkái is ingyenesen megtekinthetők.
Kordás József az ezredfordulón a kortárs magyar festészet egyik legnagyobb alakjának számított. Monumentális alkotásai, mint a Parlament falán hosszú éveken át díszelgő magyar himnusz vagy az Örömóda látványos vizuális zenéje, generációk emlékezetébe vésődtek. A művész közel két évtizedig vonult vissza a nyilvánosságtól, ám ezalatt sem hagyta abba az alkotást.
A Kordás-művek sajátossága a színek intenzitása, a festék mennyiségével való bátor kísérletezés és az a ritka képesség, hogy a síkba komponált alkotások is térbeli hatást keltenek. Az új sorozat fő témája az univerzum születése és az energia, amely a művész reményei szerint szinte kézzelfoghatóvá válik a látogatók számára.
"Minden önmagára igényes alkotó célja, hogy részben, vagy egészben valami újat hozzon létre. Írásban és a festészetben is ez a motiváció hajt előre. Az elmúlt éveket kutatással, írással és olvasással töltöttem. Tapasztalataimat a Teremtődés című könyvemben foglaltam össze, a festmények pedig ennek a két évtizedes "utazásnak" a látható eredményei" - mondta el Kordás József, aki Borsos Dávid galériatulajdonos, alapító társaságában nyitotta meg a tárlatot.
"A képek nagy része eladó, azonban néhány főműhöz ragaszkodom. A legújabb alkotásaim visszatérő témája az univerzum születése és az energia, amely reményeim szerint szinte megérinthetővé válik" - tette hozzá Kordás József.
A galéria (1092 Budapest, Ráday utca 30. Bejárat a Biblia utca felől.) minden eddigi és új Kordás-művet bemutat, a közönség hétfő kivételével mindennap 10 és 18 óra között szabadon barangolhat a festmények és a kortárs magyar festészet legendás pillanatai között.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Molnár Ágnes
A BSIDE megalakulása óta minden év végén elkészítettem a Legstílusosabb női előadók listáját. Három éve azonban ez a sorozat új irányt kapott: a hangsúly a külsőségek helyett a teljesítményre, a zenei erőre, az előadói jelenlétre tevődött. Reményeim szerint egyszer eljön az a pillanat, amikor a BSIDE olyan szintre ér, hogy díjakat adhassak át egy...
Abban, hogy a videóklipek annak idején valóban meghatározó szerephez jutottak, komoly érdeme volt a zenei csatornáknak. Mára azonban az előadók elsődleges terepe egyértelműen a YouTube lett, legalábbis, ha vizuális anyagokról beszélünk... 2025-ben is rengeteg izgalmas, gondosan felépített vizuális kisfilm született: különleges helyszínek, tudatos...




