Új dallal vezeti fel júniusi EP-jét Szeder

2026.06.08

Megjelent a Volt egy királylány, Szeder június 19-én érkező Fejből a szívbe című EP-jének második előfutára. A háromszámos kiadvány új dala a korábban bemutatott Bújócska tematikáját folytatja, ezúttal az identitásvesztés, az átalakulás és az önelfogadás kérdéseit állítva a középpontba.

A szerzemény egy szimbolikus történeten keresztül mutat be egy belső fejlődési folyamatot. A készülő EP dalai egymásra épülő állomásokként kapcsolódnak össze, és a személyes változás különböző szakaszait dolgozzák fel.

A Volt egy királylány alapötlete egy 2024-es costa ricai elvonulás élményeiből táplálkozik. Az ott megélt önismereti folyamatok és az önkifejezésre épülő workshopok hatása a dalszövegben és a hangzásvilágban egyaránt megjelenik. A témák között az önszeretet, az önmegbocsátás, valamint a természettel és a saját belső működéssel való kapcsolat szerepel.

A dal a Kőhegyi Menedékházban született azon az alkotói elvonuláson, ahol a Bújócska is készült. A hangszerelés az akusztikus folk irányából építkezik, amelyet visszafogott effektek és sámáni inspirációjú vokális rétegek egészítenek ki. A zenei világ a medicine song hagyományok elemeit kapcsolja össze az indie-folk történetmesélő megközelítésével.

A hangmérnöki munkáért és a koproduceri teendőkért Huszár Ákos felelt, aki calabashon, egy afrikai eredetű tökdobon is közreműködött. A masteringet Fenyvesi Marci készítette. A hangszerelésben Tóth Dóri hegedűn, Kristóf Martin gitáron, Hegyi Zoltán pedig nagybőgőn működött közre.

A szám már korábban is szerepelt Szeder koncertműsorában, a most elkészült stúdióváltozat azonban új hangszerelést és részletgazdagabb megszólalást kapott. A vizuális megjelenést egy fényanimációs videót jelent, amelyet Papp Norbert készített.

"A növény a természettel való harmóniához visszatérésről, a test és a Föld egységéről, az önszeretetről mesélt, ami az önmegbocsájtással kezdődik. Illetve arról, hogy én teremtem a saját életem, én tudom megváltani is azt azzal, ha elkezdem szeretni és tisztelni magam, csakúgy, mint a Földet, hiszen egy vagyok vele. Hogy a hajam és a fűszálak tépését cseréljem fel gyengéd simogatásra. Hogy csak az tud meghalni, ami nem én vagyok, a sok kondicionált program és gondolat az elmémben, és hogy azon túl ott van a valódi énem, aki halhatatlan." - meséli Szeder.

"Úgy éreztem, hogy az életem több területen is megrekedt. Az elvonulás során mélyen megérintett annak felismerése, hogy a saját életem alakításának felelőssége nálam van, és hogy a valódi változás azzal kezdődik, amikor megtanulok szeretettel és tisztelettel fordulni magam felé. A mese valójában egy belső fejlődéstörténet."
- teszi hozzá az alkotó.

Szeder a nyári időszakban több formációban is koncertezik: teljes zenekarral, triófelállásban és szólóprodukcióval egyaránt színpadra áll. Emellett NovaN zongoristával közösen meditatív hangutazás-koncerteket is ad, amelyek az improvizációra és a zenei élményre épülnek.

Fellépések:
06.10. Győr - trió
06.21. - Jurta Bp, - meditatív koncert - szóló
06.25. Betogather fesztivál - trió
07.11. Manas fesztivál - hangutazás NovaNnal
07.24. Everness Erdély - szóló
07.28. Ozora fesztivál - hangutazás NovaNnal
08.08. Váralja fesztivál - trió
08.22. Esztergom - trió
09.05. Kaposvár - szóló

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Schmidt Szulamit
fotó: Erőss Mariann

A Good Life Books Könyvkiadó gondozásában jelent meg Mat Auryn A mágikus boszorkány című kötete, amely gyakorlati útmutatót kínál az energiaérzékelés, az intuíció fejlesztése és a mágikus gyakorlatok iránt érdeklődők számára.

Tizennégy év után ismét új produkció premierjével érkezik a Sziget Fesztiválra a Recirquel. A Liberty Love Rave című előadást kifejezetten a fesztiválra készítették, és augusztus 11. és 15. között öt estén át lesz látható a Le Grand Theatre színpadán.

Share