A közel két évtizede működő Bélaműhely független alkotói csoport támogatók segítségét kéri, hogy tovább folytathassa egyedülálló, közösségi és inkluzív zenei munkáját. Az újrahasznosított anyagokból hangszereket építő és interaktív, pedagógiai szemléletű zenei programokat szervező műhely ma már Magyarország egyik legkülönlegesebb zenei közössége, ám működésük most veszélybe került.
A csoport 18 éve működik önfenntartó módon, rendszeres állami vagy intézményi támogatás nélkül. Az utóbbi időben azonban egyre kevesebb iskola, fesztivál és civil szervezet engedheti meg magának, hogy együtt dolgozzon velük, és 2026 januárjától az eddigi ingyenes próbatermüket is el kell hagyniuk. A technikai eszközeik elavultak, pótlásukra pedig évek óta nincs fedezet.
A Bélaműhely célja, hogy legalább 3 millió forintot gyűjtsön a fenntartáshoz, illetve további adományokkal fejleszthesse pedagógiai programjait.
"Másfél évtizede tartó kutatómunkánknak köszönhetően ma már olyan tapasztalatokkal rendelkezünk, amelyekre támaszkodva alternatív pedagógiai szemléletet alakítottunk ki. Célunk, hogy a zenéhez való kapcsolódás egészséges, inkluzív terét teremtsük meg, legyen szó gyerekekről vagy felnőttekről. A zenélés lehetősége minden korú, identitású, egészséges és minden fogyatékkal vagy akadállyal élő ember szükségszerű igénye, zenei tudáson innen és túl. Ha ezt az igényt nem elégítjük ki, a psziché sérül. Mi azon dolgozunk, hogy ezt a belső igényt mindenki számára elérhetővé tegyük." – fogalmaz a Bélaműhely csapata.
A Bélaműhely mindig a valódi értékteremtést választotta a kompromisszumok helyett. Küldetésük, hogy a zenéhez való hozzáférés szabad, inkluzív és közösségi élmény legyen gyerekeknek, felnőtteknek, ép és fogyatékossággal élő embereknek egyaránt.
A műhely fennmaradását többféleképpen is lehet segíteni, akár közvetlen adománnyal, akár jelenléttel a támogatói koncerten, amelyet október 30-án, 19 órától tartanak a Három Hollóban (Budapest, Piarista köz 1.).