Chloe C. Penaranda Haldokló csillagok című írása egy sötét hangulatú fantasy történet, amely Solanis birodalmába vezeti el az olvasót. A könyv 57 fejezetből áll, és a végén két bónuszjelenetet is tartalmaz. Az első bónuszjelenet Zath és Rose történetét mutatja be, míg a második Nyte szemszögéből láttatja az eseményeket.
Tízezer hang szól együtt a Sportarénában Szentivánéjjelén

Június 23-án különleges közösségi zenei esemény érkezik a Papp László Budapest Sportaréna színpadára. A Libabőr című produkció nem klasszikus koncertélményt kínál, a szervezők célja, hogy a közönség is aktív résztvevője legyen az estének.
A program Szentivánéjhez kapcsolódik, amely hagyományosan a fényhez, a tűzhöz és a közösségi ünnepléshez kötődik. Az est koncepciója szerint közel tízezer ember énekel majd együtt ismert magyar dalokat az Arénában.
A fellépők között ott lesz:
- Czutor Zoli,
- Für Anikó,
- Gubik Petra,
- Hevér Gábor,
- Keresztes Ildikó,
- Oláh Gergő,
- Péterfy Bori,
- Pintér Tibor,
- Udvaros Dorottya,
- Wolf Kati,
- a SoulAir Gyermekkórus,
- vezényel: Molnár Mónika
Az est fókuszában a közös éneklés élménye áll. A legismertebb magyar dalok hangzanak majd el, a dalszövegeket pedig kivetítőkön is követheti a közönség. A teljes dalszövegcsomagot a jegyvásárlók előre megkapják május végén.
A Libabőr június 23-án 20 órakor kezdődik a Sportarénában.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Mencser Éva
A Megasztár legutóbbi győztese, Lengyel Johanna az Erkel Színház következő évadának egyik új tagja. Az énekesnő a tehetségkutató után az intézmény castingján is sikerrel szerepelt, így két nagyszabású musicalben kap szerepet.
A brit hiphop egyik legkülönlegesebb formációja, a Pete & Bas november 25-én érkezik a Dürer Kertbe. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertfellépővé, miközben a drill és grime világában egyedi karakterével szerzett magának kultikus státuszt.




