Tíz év után visszatér a Machine Mouse

2025.03.11

Az 1991-ben alakult rock banda olyan időtálló dalokkal ajándékozta meg a hazai zenehallgatókat, mint "A játékos", "Az ajtó nyitva áll", az "Ébredés", az "Álomgyár", vagy éppen az a "Fenn a csúcson", ami 2007-ben 21 héten át szerepelt a Mahasz Rádiós Top 40 listáján.

Tagadhatatlan, hogy a Machine Mouse megannyi tagcserén esett át az évek folyamán, majd 2014-ben Ficzkó András is elhagyta a formációt. Április tizenkettedikén azonban, - 30 évvel az első albumuk megjelenése után -, visszatérnek a srácok (Ficzkó András – ének, Ragadics Csaba – dob, Rubé Norbert – basszusgitár, Vilmányi Gábor – gitár), amikor a Sex Action társaságában a Dürer Kertben játszanak.

"Rubé Norbival mindvégig tartottam a kapcsolatot, az ő sugallata volt az újraalakulás. Ragával mindent tisztáztunk magunk között, majd Vilmányi Gábor is megérkezett hozzánk, akivel Norbi és Raga korábban dolgoztak már közösen. Brutálisan élvezzük, hogy együtt zenélhetünk. Mindenki éli a saját életét, de ez a közös ügyünk most nagyon fontos mindannyiunk számára. Egy biztos, a kémia kegyetlenül megvan a próbákon." – kezdte Ficzkó András, a zenekar énekese. 

A produkció tizennégy dallal készül az áprilisban megrendezésre kerülő koncertre. Amíg korábban valami visszahúzta őket, most sokkal lazábban, könnyedebben alkotnak együtt.

"Új köntösbe öltöztettük a régi dalainkat, amelyek között nincs b-oldalas, töltelék track, az összes nagyon erős lesz. Beletesszük a legjobb tudásunkat ebbe az egészbe, most érzem azt, hogy igazán egyediek lettünk. Sokkal keményebb hangzásban gondolunk, mint annak idején." – tette hozzá még a frontember annak kapcsán, hogy mire számíthat a közönség a Dürer Kertes bulin.

Az estét a Machine Mouse nyitja, őket követi a színpadon a dirty rockot képviselő, eredeti felállással bizonyító Sex Action (például Ganxsta Zolival a dobok mögött). Az Early Bird jegyeket hamar elkapkodták a rajongók, elővételes belépők a tixa hálózatában kaphatóak még 6000/darabáron.

Sex Action, Machine Mouse
2025.04.12. szombat. 19:00. Dürer Kert

írta: Hatos Niki

A Sávlekötő Camp egyik legígéretesebb arca, Szkym előjött november 20-án landoló albuma második előhírnökével, a szaturnusz című dallal. Ha a címadó track bármit is elárul, akkor azt, hogy egy drámai, kísérletező, energiával teli anyagra számíthatunk a korongon.

A OneRepublic június 25-én visszatér Budapestre, ismét beveszi a Papp László Budapest Arénát. A Grammy-jelölt amerikai pop-rock csapat ezúttal is slágerekkel, hatalmas energiával és látványos show-val készül a magyar közönségnek. A budapesti állomás a banda új From Europe With Love turnéjának része, amely a kontinens legnagyobb arénáit járja végig....