Új dalt adott ki a 43 éve működő Pál Utcai Fiúk. A Süllyedünk energikus hangzással és erős, szövegközpontú megközelítéssel érkezik, jelezve, hogy a zenekar lendülete továbbra is töretlen.
Tenside és aurorawave koncert az Analog Music Hallban

Szeptember 20-án három keményvonalas zenekar érkezik az Analog Music Hall színpadára, a német Tenside, az amerikai aurorawave és a Suger Spine. Intenzív, nagy energiájú estére lehet számítani tehát.
A Tenside élőben az egyik legerősebb európai modern metal produkció, metalcore, thrash és industrial elemek keverednek náluk, feszes, agresszív megszólalással. A zenekar korábban többször járt már Magyarországon vendégként, most azonban teljes értékű fő fellépőként tér vissza. A friss anyagokra épülő műsor mellett a korábbi dalok is várhatók, így egy sűrű, ütős setlist valószínű.
Az aurorawave egészen más irányból közelít, a reggaecore keverékük lüktető groove-okat és kemény riffeket rak egymás mellé. Élőben ez a kontraszt működik igazán, a lazább ritmusok és a súlyos breakdownok váltakozása miatt.
A Suger Spine nyitja majd az estét, hardcore, metalcore és deathcore elemekkel indítják be a bulit, így garantáltan nem lesz finomkodó a bemelegítés.
A jegyekre április 10-én, 11 órától lehet lecsapni a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Nagy Kátya
Április 20-án az Európa Könyvkiadónál jelenik meg Federica Manzon: Visszatérés Triesztbe című regénye. Az olasz szerző ötödik könyve nemzetközi figyelmet kapott, elnyerte a rangos Campiello-díjat, 2025-ben pedig Masi Civiltà Veneta-díjjal is kitüntették.
A spanyol-német énekes-dalszerző, Alvaro Soler június 5-én Budapesten, a Barba Negra színpadán mutatja be legújabb albumát, az El Camino-t.




