A Park FM reggeli műsorát jelentő Hajnali Kör vendége volt a BSW két tagja, avagy Matyi és Gaben. Az adásban többek között a Lidokain című slágerük születéséről is meséltek, így derült ki, hogy a végeredmény igencsak eltér a dal demóverziójáttól, amelyben Gaben verzéje egy negyvenes éveiben járó nőről szólt, aki elrontotta az életét. Mivel...
Táncolható, nyári hangulatú dallal jelentkezik a Blahalouisiana

A retró fülbemászó groove-okkal, szintivel, játékos ritmusokkal és karizmatikus énekkel karöltve találkozik a modernnel a banda Az a szerelem című számában.
"A dal a második teljes magyar szövegem, élvezem, hogy saját magam tudom beosztani a prozódiát. nagyon szeretek Barbi vagy Szaja szövegeire dalt írni, de így ez egy új játszótér" – kezdte Jancsó Gábor.
"Nem annyira működött úgy, így gondoltam, ha már jön a nyár, táncoljunk arra a szerelemre, amit mindenki keres, amit a legjobb megtalálni. Azt mondják, mindenki tavasszal lesz szerelmes, de engem akkoriban egyik éjjel elért az ihlet, és szövegbe írtam, hogy már nem keresem ezt az érzést. Ha jön, jön, ha nem, nem. Kicsit az Amore táncolós testvéreként gondolok erre a dalra" – tette hozzá.
A számhoz Vadas Géza rendezett klipet. Élőben is hallgatnád a bandát? Akkor július 17-én a Budapest Parkban a helyed, ahol a legnagyobb régi kedvencek mellett felcsendülnek majd a zenekar új, színes és igazán dolce vita korszakát fémjelző dalok is.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Varga Zsófia
A 6363 Gege nemrég apuka lett. Ez az új élet, új szerep ihlette a produkció legújabb számát is, amelyhez Regős Ábel rendezett klipet. Az operatőr Szűcs Gábor volt, Nagy Judit Borbála pedig a látványtervekért felelt.
A május 26-án elstartolt LAM Tones projekt legújabb részében IAMYANK valamint Simon Zsuzsanna és Bognár Benedek 8,5 perces elektronikus videóját élvezheti a nagyérdemű, amely kifejezetten a Light Art Museum aktuális kiállításán látható Guillome Marmin egyik alkotásához készült.