Újabb nemzetközi együttműködésben vesz részt Szebényi Dániel, a magyar zenész közreműködik az indiai basszusgitáros Mohini Dey hamarosan megjelenő szólóalbumán, azon a dalon is, amelyen Willow Smith énekel.
Talpra, Sanyi! Jótékonysági koncert Kecskeméti Sanyi gyógyulásáért

Október tizenegyedikén, szombaton megrendezik a Talpra, Sanyi! című jótékonysági koncertet, amelynek bevételét a gerincvelői sztrókot szenvedett Kecskeméti Sanyi, a GypoCircus alapító basszusgitárosa javára ajánlják fel. A zenész két és fél évnyi kitartó rehabilitáció után most őssejt-terápiába kezd, hogy ismét színpadon állhasson. Ebben most barátai, zenésztársai és rajongói segíthetnek neki.
Az est igazi zenei kavalkádot ígér, a színpadon a Máshang, a The Best of Mode, DJ Dry, valamint a Gypo Circus Szirota Jenniferrel közös produkciója gondoskodik a hangulatról. A házigazda Száraz Ferenc lesz, a koncertek 18:30-kor kezdődnek, és egészen hajnalig tart a jótékony zenefolyam.
A belépő 3500 forint, a támogatói jegy pedig 5000 forint, amelyet azok is megvásárolhatnak, akik személyesen nem tudnak részt venni, de szívükön viselik a zenész gyógyulását. A cél világos: sokan szeretnénk, hogy a kerekesszék a múlté legyen, és Sanyi újra a basszusgitár mögött állhasson.
szerkesztette: Hatos Niki
fotó: Kecskeméti Sanyi
Megjelent Gently da Spittah új száma, a Levegő, amely a hamarosan érkező MegPestesült álom című album első előfutára. A dal középpontjában az önvizsgálat, a létezés terhei és a függőségek különböző formái állnak.
Nagy öröm számomra minden olyan produkció, amelyek női alkotók kreatív összefogására épülnek. Így van ez az Éden-nel is, amelyben Metzker Viki, Miss Mood és Nagy Bogi közösen dolgoztak a dalon, a szövegen.




